Válsághangulat alakult ki a Bihar Megyei Tanácsnál a tervezett tömeges elbocsátások miatt


-A A+

Nagyszabású átszervezést és tömeges leépítést jelentett be kedden Ilie Bolojan, Bihar Megye Tanácsának új elnöke, aki a hatékonyság növelésének céljával mindössze 88 alkalmazottat akar megtartani a megyei önkormányzatnál a jelenlegi 174-ből. A közintézményben valóságos válsághangulat uralkodik az alkalmazottak körében politikai tisztogatásnak tekintett eljárás miatt, a dolgozók féltik a munkahelyüket és egzisztenciájukat, miközben már azt is lehet tudni, ki megy és ki marad.

Ilie Bolojan frissen beiktatott Bihar megyei tanácselnök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy meg kíván válni a megyei önkormányzat alkalmazottainak csaknem a felétől. Bár tudni lehetett, hogy alapos átszervezés készül, arra azért még az intézmény dolgozói sem számatottak, hogy közel száz embert utcára tesznek azzal a magyarázattal, hogy fele akkora apparátussal jobban működik majd az intézmény.

Belső forrásaink szerint rég tudni lehetett, hogy kik azok, akiket az előző vezetőség „embereinek” tartanak, és valószerű volt, hogy rájuk céltábla kerül az új elnökség beiktatása után, de az, amit Ilie Bolojan bejelentett, még a legpesszimistábbak elképzeléseit is felülmúlta. Állását féltő és kilétét elhallgatni kívánó egyik megyei tanácsi alkalmazott nyilatkozott a Maszolnak.

„Ez egy kőkemény és előre eltervezett politikai leszámolás. Azokat mind utcára teszik, akik lojálisak voltak az RMDSZ–PSD–ALDE koalícióhoz az előző négy évben. Most röviddel a választások után egy huszárvágással akarják megszüntetni az ellenzék minden megmaradt erejét a megyei önkormányzatban, és az sem számít nekik, hogy családok tucatjait hozzák kilátástalan helyzetbe éppen az egészségügyi világjárvány kellős közepén” – mondta forrásunk portálunknak.

Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának korábbi elnöke nem kívánta kommentálni utódja vezetési terveit, de azt kiemelte, hogy bár sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan úgy állította be, hogy a jelenlegi szerkezeti felépítését az RMDSZ-es elnökség idején duzzasztották fel, ez egyértelműen nem igaz.

„A Bihar megyei tanács még ma is meglévő struktúráját mi így vettük át az előző, szintén liberális vezetőségtől. 2016-ban 163 személy dolgozott a megyei önkormányzatnál, 2020-ban pedig 174. Az RMDSZ-es elnökség idején semmilyen új igazgatóságot nem hoztunk létre, sőt egyet megszüntettünk” – magyarázta megkeresésünkre a megyei tanács előző elnöke. Hozzátette, a 174 alkalmazottal számolva is a bihari az egyik legkarcsúbb megyei struktúra az országban. Pásztor Sándor hozzátette, egészen biztos, hogy ebből lehetett volna faragni, de azt nem tudja elképzelni, hogy a személyzet felének az elbocsátásával hogyan fognak tudni dolgozni.

A megyei tanács előző elnöke szerint a csoportos leépítés további jogi problémákat is felvet, és kérdéses, hogy mindezt hogyan tudják harminc nap alatt végigvinni. A megyei képviselőtestület ülését október 29-ére hívták össze, ekkora tűzték napirendre a szerkezeti átszervezésről szóló határozattervezetet is. Arról, hogy biztos elfogadja-e a tanács az előterjesztést, sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan megjegyezte, pártja, a Nemzeti Liberális Párt frakciója egyedül is többséget alkot a testületben, így nem is kérdéses, hogy az lesz, amit ők akarnak.

Kiss Judit, a Bihar megyei önkormányzat alkalmazottai által létrehozott szakszervezet vezetője kérdésünkre elmondta, velük senki sem egyeztetett az új vezetőségből. Elfogadhatatlannak tartja, hogy ilyen formában ennyi ember sorsáról döntenek ahelyett, hogy valós képesség- és teljesítmény-felmérés zajlott volna az intézményben. Az, ahogyan az új tanácselnök eljár, teljességgel szabálytalan, mondja Kiss Judit. A csoportos leépítés egyéb jogi aggályokat is felvet, tudatta a szakszervezeti vezető, aki szerint most az elsődleges céljuk, hogy a csütörtöki tanácsülés napirendjéről vegyék le a szerkezeti átalakításról szóló határozattervezetet.








EZT OLVASTA MÁR?

X