Feltehetően szökésben van még hat ember, akik terrorsejtet alkotva közreműködtek a párizsi terrortámadásokban - közölték francia rendőrségi illetékesek.
Lefilmeztek egy cápát, amint éppen a Csendes-óceán mélyén futó egyik internetkábelt rágcsálja. A megzavarodott állatok egyre nagyobb problémát jelenthetnek, de a Google-nél már kitalálták a védekezés módját.
A világ legsoványabb felnőtt nőjeként emlegetnek egy 23 éves orosz nőt, akinek testsúlya mindössze 21 kg.
Bár az már korábban kiderült, hogy benne lesz Mohamed is a szerdán a szokásos 60 ezer helyett 3 milliós példányszámban piacra kerülő Charlie Hebdóban, egy kiszivárgott kép alapján egyenesen a címlapra kerül a próféta, aki egy „Je Suis Charlie” feliratú táblát tart a kezében, feje fölött pedig „Tout est pardonné”, vagyis Minden meg van bocsátva olvasható.
Sűrű füst lepte el a washingtoni metró egyik forgalmas csomópontját, egy ember meghalt, sokan megsérültek.
Nem sikerült áttörést elérni az ukrán válság rendezéséről a hétfő este Berlinben tartott német-francia-orosz-ukrán külügyminiszteri megbeszélésen, ezért egyelőre nem rendezik meg a négy ország vezetőjének csúcstalálkozóját.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid focistája kapta az Aranylabdát a FIFA hétfői díjkiosztó gáláján.
Bepereli a bukaresti Iszlám Kulturális Központ Radu Banciut, mert a B1 TV újságírója a csatorna csütörtök esti műsorában megsértette a muzulmán közösség vallási érzületét.
Mítoszok újra és újra felbukkannak a szexszel kapcsolatban. Interneten, pletykákban, de akár a tévében is számos megbízható és hiteltelen információ olvasható, hallható. Hogy mi igaz, és mi hamis, abban a Daily Mail próbálta most eligazítani olvasóit.
Kovács Tamás Pétert választották a világ legszebb kisfiújának múlt héten, a Moszkvában megrendett 2015 Princess & Prince of the Universe nevű, világméretű gyermekszépségversenyen.
Helric Fredou szolgálati fegyverével vetett véget életének. A rendőr a francia hetilap elleni merénylet ügyében nyomozott.
Kampányt indított weboldalán a Tesco „Maradunk!” címmel. Ebben azt ígérik, hogy a cég nem vonul ki Magyarországról. Hétfőn ugyanakkor több mint 500 dolgozónak mondanak fel az áruházláncnál, és azt is megerősítették, hogy bezárják 13 üzletüket.
Ügyelj a környezetre! Ne szennyezd a levegőt! Gyűjtsd szelektíven a szemetet! - ehhez hasonló felhívásokba ütközünk nap mint nap. Viszont alig kapunk alapos indoklást arra, hogy mindezt miért tegyük. Áh, biztosan mások sem teszik - halljuk "érvelni" a rosszabbik énünket. Valóban?
Több mint 61 ezren kaptak tavaly román állampolgárságot, túlnyomó többségük az állampolgársági törvény visszahonosítási cikkelye alapján - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökséggel az állampolgársági hatóság (ANC).
Elfogtak a kolozsvári rendőrök egy fiatal párt, akiket már napok óta köröznek a hatóságok. A román „Bonnie és Clyde” benzinkutak üzleteiből lopott árut, majd továbbhajtott.
A nemzetbiztonsági szerveknek több terrortámadást is sikerült meghiúsítania Románia területén – jelentette ki hétfőn egy interjúban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója. George Maior szerint a lakosságot nem fenyegeti közvetlen veszély.
A FIFA Elnöki díjat a japán újságíró, Hiroshi Kagawa kapta – számolt be a samsungsport.hu. A 90 éves újságíró korábban futballista volt, az elmúlt 60 évben pedig az újságokban támogatta a labdarúgást. Életében először 1974-ben tudósított világbajnokságról, akkoriban a labdarúgás még nem volt igazán elismert, komolyan vett sportág Japánban.
Jogi személyiség nélküli országos tanács fogja összehangolni a káros alkoholfogyasztást visszaszorító politikákat és intézkedéseket – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió. Az erre vonatkozó kormányhatározat-tervezet szerint a testület az Egészségügyi Minisztérium alárendeltségébe tartozik majd.
Ritka, félig hím, félig nőstény pillangót fedeztek fel egy lepkekiállításon Philadelphiában.
Újraválasztotta hétfőn a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetsége Borboly Csabát, Hargita megye önkormányzatának az elnökét a Régiók Bizottsága (RB) romániai delegációjába – közölte az önkormányzat sajtószolgálata.