Húsz nap után megjelent Kim Dzsongun az észak-koreai hírügynökség szerint


-A A+

Észak-Korea hírügynöksége szombaton azt jelentette, hogy Kim Dzsongun, a kommunista ország vezetője megjelent nyilvánosan május elsején egy műtrágyagyár felavatásán. A ceremóniáról fotók jelentek meg az állampárt  a Koreai Munkapárt  Rodong Szinmun című lapjában. 

Un a fotók tanúsága szerint maga vágta át az avatási szalagot, a munkások lelkesen üdvözölték és elkísérte a ceremóniára húga, Kim Jo Dzsong is.

Az eseménynek az ad jelentőséget, hogy az észak-koreai vezető egészségi állapotának válságosra fordulásáról, mi több, haláláról találgató hírek keltek szárnyra az utóbbi két hétben a világban, mivel az észak-koreai vezető nem jelent meg az április 15-i ünnepségen, nagyapjának, a népi Korea alapítójának születésnapi évfordulóján. Feltételezések szerint szívműtéten eshetett át, majd állapota válságosra fordult.

Ezek után következett az a szintén nagyrészt feltevésen alapuló – magyarázat, miszerint csupán a koronavírus-járvány miatt nem mutatkozott emberek között, nehogy elkapja a kórt, és a ragály elől vidékra húzódott vissza egy luxusnyaralóba. Kim Dzsongun április 11-e, azaz húsz nap után jelent meg május elsején nyilvánosan emberek között.








EZT OLVASTA MÁR?

X