Három palesztin merénylő rendőrökre lőtt Jeruzsálemben, a támadókat lelőtték


-A A+

Három palesztin merénylő rálőtt két izraeli rendőrre Jeruzsálem óvárosában, az Oroszlános kapu közelében, a biztonságiak lelőtték a támadókat - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. A két rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe.

A merénylők az al-Aksza és a Sziklamecsetnek otthont adó Mecsetek tere, izraeli nevén a Templomhegy felől érkeztek. Az óváros Oroszlános kapujánál célba vették a rendőröket, majd visszamenekültek a mecsetek felé, a biztonságiak üldözőbe vették, és lelőtték őket. A rendőröket kórházba vitték, ahol később belehaltak sérüléseikbe.

Az izraeli arab Umm al-Fahhem városból származó merénylők közül kettőnél géppisztoly, harmadik társuknál pedig pisztoly volt. A rendőrség lezárta a Templomhegyet, s azt bejelentették, hogy nem lehet megtartani a muszlimok számára kiemelten fontos pénteki imát a Mecsetek terén, ahol minden héten ezrek gyűlnek össze imára. Egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget az akcióért.

A jeruzsálemi óvárosnál gyakran történnek merényletek, vagy merényletkísérletek. A múlt hónapban az óváros Damaszkuszi kapujánál palesztin merénylők halálra késelték egy 23 éves határőr-katonanőt. 

2015 ősze, a legújabb erőszakhullám kezdete óta számos késeléses, gázolásos és fegyveres merényletet próbáltak elkövetni palesztinok, s ezekben a támadásokban 43 izraelit, valamint két amerikai turistát, és egy brit állampolgárt öltek meg. Az izraeli biztonságiak 283 palesztint öltek meg, többségüket támadóként azonosították. Izrael szerint a palesztin politika miatt robbant ki az újabb erőszakhullám. A palesztinok viszont úgy vélik, hogy a több évtizedes izraeli megszállás okozta frusztráltság vezet újabb és újabb merényletekhez.







EZT OLVASTA MÁR?

X