Ismét misét tartottak az iraki Moszul Szent Pál templomában


-A A+

Karácsony alkalmából ismét misét mutattak be az iraki Moszul Szent Pál templomában 2013 óta első ízben azóta, hogy a várost felszabadították az Iszlám Állam uralma alól.

A háború nyomait magán viselő épületben Louis Sako káldeus patriárka arra szólította fel híveinek tucatjait, hogy imádkozzanak a békéért és a stabilitásért Irakban és a világban. A templom harcokban keletkezett sérüléseit fenyőkkel, gyertyákkal takarták el, míg az ablakok üvegeit fehér szövettel pótolták.

A keresztény hívők soraiban muzulmánok is voltak, de jelen voltak a helyi hatóságok és a katonai intézmények képviselői is. Az épülethez jelentős számú biztonsági erőt vezényeltek, páncélozott és katonai járművekkel megerősítve, de így volt ez az észak-iraki város más vallási szenthelyein is.

Egy keresztény hívő, Farkád Malko, azt mondta, hogy ez a mise a keresztény élet újraindulása szempontjából fontos Moszulban, Irak második legnagyobb városában és a régióban, ahol jelentős lélekszámú keresztény kisebbség él.








EZT OLVASTA MÁR?

X