Fotókon mutatjuk az idei csíksomlyói búcsú legszebb pillanatait


-A A+

Egy héttel a pápalátogatás után, szombaton is tízezrek zarándokoltak el Csíksomlyóra, hogy részt vegyenek a hagyományos pünkösdi fogadalmi búcsún. A világ minden tájáról érkező magyarok betöltötték a Hármashalom-oltár előtti teret, és áhítattal hallgatták meg Pál József Csaba temesvári megyéspüspök szentbeszédét. Az ünnepi szentmise főszónoka egymás elfogadását, az eltérő vélemények tiszteletben tartását, a konfliktusok békés megoldását emelte ki elsősorban, utalva az elmúlt napok magyar-román kapcsolatok feszültségeire is. Képeken mutatjuk a legszebb pillanatokat. (FOTÓK: Pál Zoltán)Érkeznek a Boldogasszony zarándokvonat vonat utasai a csíkszeredai vasútállomásra. Ebben az évben is több ezren döntöttek a vonatos utazás mellett.Darvas Kozma József esperes köszöntötte a vonattal érkező zarándokokat a Milleneumi templom mellett.A búcsúra érkező hívek vonulása a Csíksomlyóra vezető Szék útján.A legtöbb búcsúra érkező betért a csíksomlyói kegytemplomba, hogy felkeresse az itt található Mária-kegyszobrot. A pápalátogatás napján a szentmise helyszínére szállított szobor ismét régi helyén fogadta a híveket.A hívek sokasága vonult a kegytemplom melletti rendháztól kiindulva a Kis- és Nagysomlyó hegyek közötti hegynyeregbe.Több irányból érkeztek a zarándokok.A Labarum szállítása. Hagyományosan a katolikus gimnázium arra érdemes diákjai viszik az ókori győzelmi hadizászlók mintájára készült egyházi jelképet.Huszárok sorfala között érkeztek az egyházi elöljárók a szentmise helyszínére.Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a pápai szentmise után a hagyományos csíksomlyói búcsún is részt vett.Erdélyi és magyarországi politikusok a szentmisén.Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, a csíksomlyói szentmise szónoka.Sok tízezer ember töltötte be ismét a Hármashalom-oltár előtti térséget. A nagy meleget csak rövid időre váltotta fel zápor.A Hármashalom oltár fölé a pápalátogatásra felépített fedést még nem bontották le.Gyimesi keresztalja a búcsúban.A szentmise után hosszan vonultak el a szentmise helyszínéről a hívek.Moldvai csángók a csobotfalvi hagyományos csángó misén.