Kétezer székely lány vett részt a harmincadik Ezer Székely Lány Napján


-A A+

Összesen 1944 székely leányt és 1001 székely legényt regisztráltak a 30. alkalommal megrendezett Ezer Székely Leány Napján a csíksomlyói a Nagy és Kis Somlyó közötti hegynyeregben szombat délután. A legfiatalabb résztvevő Csúcs Sára volt, akit szülei 3 hetesen öltöztettek székely viseletbe. A legidősebb, ahogy az elmúlt években többször, idén is Kovács Anna volt, aki 83 évesen jött el a rendezvényre. Díjazták a lakosság lélekszámához viszonyítva legnépesebb küldöttséggel részt vevő települést is, ebben az évben Csíkdelnéről érkeztek a legtöbben, ők lesznek a jövő évi Ezer Székely Leány Napjának házigazdái. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gálaműsora végén András Mihály igazgató virágcsokorral köszöntötte az együttes tagjai közül György Pirost, Gábos Endrét és Péter Lászlót abból az alkalomból, hogy hivatásos táncosként utoljára vettek részt a székely néphagyományok csíkszeredai seregszemléjén, valamint Antal Zsoltot, aki a jövő évben fog visszavonulni. (Fotók: Pál Zoltán)A hagyományos csoportkép az ezer székely lányról: idén összesen 1944 székely leányt és 1001 székely legényt regisztráltak. Érdekesség, hogy az elmúlt évben pontosan ugyanennyi volt a résztvevő fiúk száma. Idén sem maradhatott el a közös játék és tánc.Közös tánc.Számos fiatal mutathatta meg tánctudását a rendezvény színpadán.Székely leányok és legények.Színpadra lépett a szervező Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is.Idén is sok érdeklődő figyelte a produkciókat.Egyszerre léptek színpadra mesterek és tanítványok.Székely-style.Csíkszentdomokosi hagyományőrzők a színpadon.Húzd rá!Antal Zsolt alapító tagot köszönti András Orsolya.Kijárt a vastaps az együttes hamarosan visszavonuló tagjainak.Gábos Endrét köszönti András Mihály igazgató.Színpadon az utánpótlás.Hárman az 1944-ből.A legkisebbek népi játékokat próbálhattak ki.Öko-tudatos körhinta.