Egy a tábor, de milyen? Megmutatjuk, hogyan láttuk a 30 éves Tusványost


-A A+

A 30 éves Tusványos mára már öregebb az Olt partjára érkező fesztiválozók többségénél, de vonzereje csöppet sem csökkent, sőt. Az idei tábor reggeltől estig nyüzsgött- zsibongott, és teljesült a szervezők előzetes elvárása: nemcsak a koncertek, hanem a pódium-beszélgetések is odacsalogatták az érdeklődőket. (Fotók: Pál Zoltán)A nulladik napot elmosta az eső, a többit pedig forróvá tette a nagy meleg. Az érdeklődőket azonban semmi nem állította meg, kezdéstől zárásig betöltötték a kis utcákat, a sátrakat, a koncerttereket. A „hazajárók” és itthoniak hangulatát pedig kellőképpen fényesítették az árusok színes portékái, amelyek – ebben az évben kiemelt figyelemmel – igyekeztek a környezettudatossághoz is hűek maradni.Nemcsak a koncertek csalogatták a fesztiválozókat: a közéleti és politikai témák sátrai gyakran „állóhelyessé” alakultak, de ez sem riasztotta vissza a hallgatóságot, mert a témák aktuálisak, érdekesek voltak, és sok információt tartalmaztak. Így, ha szükségessé vált, lábon állva hallgatták végig az emberek a másfél-két órás előadásokat.A kürtőskalács elengedhetetlen tusványosi finomsággá vált, a nagyszínpad előtti terület pedig rendíthetetlen katonaként szolgálta a fesztivált: a nulladik napon még bokáig érő sárral riasztgatott, azt követően pedig, amennyire csak sikerült, magába szívta a dagonyát. Persze ebben akadt segítsége is: a furfangos szervezők fűrészporral, szalmával vagy egyéb eszközökkel egyengették a földet.Az idei nyár fesztivál-kiegészítője egészen biztosan a szalmakalap és a fesztivál-póló. Hogy miben volt mégis egyedibb ez a tábor, mint a többi? Az előadásokat és finomságokat összehozta: irodalmi kávéházakkal, egyetemi kávéházakkal érkezett, megteremtve a „nagyvárosi érzetet” az erdő alatti kis területen.Figyelemfelkeltő című előadások sokasága tárult a táborozók elé: ilyen volt például a „Szelfizz medvével” A természetfotózás az új vadászat Péter Levente (erdészmérnök, természetfotós, Zabola) Bálint Elemér Imre (természetfotós, polgármester, Oroszhegy) Moderátor: Bársony Bence (kreatív supervisor)A nyári egyetem jelleg abban is megmutatkozott, hogy a kiérkezett könyveket lelkesen olvasták a fiatalok. Mindaz, ami az egyetemen olyan nehezen működik, a fesztiválon nyugalmat, lelkes kíváncsiságot ébresztett az érdeklődőkben: olvastak, tanultak, érdeklődtek és megannyi információt, tudást gyűjtöttek össze.Nemcsak politikai, közéleti témákat kínáltak, hanem a sportot is kiemelték a szervezők: ilyen volt például A sí szakágak határon innen és túl címet viselő kerekasztal-beszélgetés (Miklós Edit (olimpikon, elnök, Magyar Sí Szövetség) Tófalvi Éva (olimpikon, sílövészet, VSK Csíkszereda) Kinda Géza (hódeszka, edző, román válogatott) Papp Koppány (síkrossz, Rozmaring SE, magyar válogatott) Szász Botond (sítájfutó, VSK Csíkszereda, magyar válogatott) Török Eduárd (síugró, magyar válogatott) Moderátor: Szép Zoltán (sportújságíró, Marosvásárhelyi Rádió)A dizájnt a színek és a formák mellett a műanyaghasználat fokozatos kizárása is különlegessé tette. A tábor székelyföldi jellegét bizonyította a fahasználat, a medveformák és az eszesen megfogalmazott információs táblák.„A kempingezés egy életérzés” – hangoztatták azok a fesztiválozók, akik sátorral érkeztek a táborba. Igazat adunk nekik: bátornak és rendíthetetlennek kell lenni ahhoz, hogy eső, kánikula, hangos zene és a medve se riasszon vissza a sátorozástól!Kézilabda és futball – Család és karrier Görbicz Anita (magyar válogatott kézilabdázó, Győri ETO) Vincze Ottó (magyar válogatott labdarúgó) Moderátor: Szöllősi György (elnök, Magyar Sportújságírók Szövetsége)„Embertenger” öntötte el az erdő körüli ösvényeket: ki-ki megtalálta a számára alkalmas fesztivál-ajánlatot.Játékok és vicces Instagram- képlehetőségek álltak rendelkezésére az érdeklődőknek: pár pillanatig különböző fesztivál-jellemeket ölthettek magukra a fiatalok. Így a koncertek mellett a felhőtlen nevetéstől is hangos volt a völgy.Politikai témákból is jutott bőven: ilyen volt például az Országkép – nemzetkép címet viselő pódiumbeszélgetés (Varga Judit (miniszter, Igazságügyi Minisztérium) Kovács Zoltán (nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, Nemzetközi Kommunikációs Iroda) Moderátor: Szablics János (vezető elemző, XXI. Század Intézet)Ekkora tömeg csakis akkor száll le a vonatról Tusnádfürdőn, ha Tusványos zajlik éppen.Nap mint nap kígyózó sorokban várták a fesztiválozók, hogy bemehessenek a koncertekre.Az utolsó tusványosi nap bulija nagyot durrant.Konfetti-esőt szórtak a fesztiválozókra: hogy mennyire felelt meg ez a hirdetett környezettudatosságnak, döntse el mindenki magában. Az viszont bizonyos, hogy a fesztiválozókat lenyűgözte.