Címke: CIA börtönök

  • Sógor: Romániában is ki kell vizsgálni a CIA-börtönök ügyét

    Románia nem segíti elő az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feltételezett, európai államokban végrehajtott illegális fogvatartási és kínzási tevékenységének körültekintő feltárását – így nyilatkoztak kedden az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) képviselői, akik szeptember végén folytattak terepmunkát az országban. Sógor Csaba szerint a felelősségre vonást senki sem kerülheti meg.

     

  • Iliescu: a román vezetés sosem engedélyezte CIA-börtön létesítését az országban

    A román állam vezetéséből senki sem engedélyezte börtön létesítését az ország területén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) számára – állította Ion Iliescu volt államfő abban a levélben, amelyet az Európai Parlament ebben az ügyben Bukarestben vizsgálódó munkacsoportjához intézett.

  • A strasbourgi bíróság előtt a titkos CIA-börtönök ügye

    Első alkalommal foglalkozott kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága olyan üggyel, amelyben azt kell eldöntenie, megsértette-e egy ország az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ha részt vett az Egyesült Államok "különleges kiadatási" programjában, területén titkos börtönöket működtetett, ahol terrorizmussal gyanúsított embereket kínozhattak meg.