Címke: Gyilkostó

  • Mi így voltunk Erőss-ek a hétvégén (GALÉRIA)

    Az időjárás szokásához híven „erősszsoltos” volt, esővel, széllel, hideggel. A hangulat szintén, hiszen a közel négyszáz résztvevő mosolyogva járta saját útját a Gyergyói-havasokban és a Gyilkostó környéki hegyekben. A turisták számára a hétvégén mindent vitt az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztálya és a Dancurás Hegyimető Egyesület által második alkalommal szervezett Erőss Zsolt Teljesítménytúra.

  • A felszállott páva leszáll a Gyilkostónál

    Táncházból kikerekedett fesztivál a fenyőkkel díszített tó partján, eleinte vadkacsával, mostanra pedig díjnyertes pávával – a Gyilkostói Népművészeti Sokadalom több mint egy évtizedére visszatekinteni még annak is nehéz, aki a kezdetektől minden évben dobbantott a ritmusokra. Tizenegy esztendő a Gyilkos-tó partján, képekben, hangulatban. Vasárnap, július 27-én minden egyben lesz egy felejthetetlen élményhez.

     
  • Herczku Ágnes is fellép a Gyilkostói Sokadalmon

    Különlegességekkel kecsegteti a népzene és néptánc szerelmeseit idén a Gyilkostói Sokadalom. Az előző évekhez hasonlóan idén is a Szent Kristóf-kápolna búcsújával kezdődik a rendezvények sora 2014. július 27-én, vasárnap. 

  • Mi vonzza a föld gyomrába a barlangászokat?

    Mit szerethet valaki abban, ha mocskos ruhában a földön kúszva igyekszik egyre mélyebbre a föld gyomrában, pusztán kíváncsiságból, miközben órákon át csepeg rá a hideg víz, sőt néha nyakig víz alá kerül? A kérdést a barlangok napja apropóján tettük fel.

  • Barlangi mentési gyakorlat volt a Hagymás-hegységben (GALÉRIA)

    Két személy megsérült barlangászás közben: egyiknek a keze törött el, a másik a végkimerültségig hajszolta magát, így képtelenek lettek volna kimászni a negyven méter mély zsombolyból. Regionális mentési gyakorlatot szervezett a Hargita- és a Maros Megyei Barlangi és Hegyimentő Szolgálat.

  • Egy éve nyilvánították eltűntnek Erőss Zsoltot

    Május 21. Erőss Zsolt eltűnésének napja. Gyergyószentmiklós sziklába véste a hegymászó nevét, az EKE gyergyói osztálya pedig teljesítménytúrával őrzi szellemiségét. Az egy esztendő alatt emlék-kopjafákat állítottak, díjat és alapítványt létesítettek, intézményt neveztek el róla – majdnem minden hónapra jutott egy Erőss Zsolt rendezvény.

  • Óriási az érdeklődés az Erőss Zsolt Teljesítménytúra iránt

    Javában zajlanak az Erőss Zsolt Teljesítménytúra előkészületei: az EKE gyergyói osztálya által szervezett májusi program már most nagyon népszerű. Mint ismeretes, a székelyföldi alpinista tavaly vesztette életét a Kancsendzönga sikeres megmászása után. A tragédia híre Erdély minden szegletében mélyen megrázta az embereket.