Címke: Jugoszlávia

  • Most akkor adott, vagy nem adott Trump interjút a Nedeljniknek?

    Donald Trump republikánus elnökjelölt stábja tagadja, hogy Trump interjút adott volna a Nedeljnik című belgrádi hetilapnak, míg a lap szerkesztősége közölte: lehetséges, hogy az elnökjelölt és emberei valamiért letagadják az elhangzottakat, de az is lehet, hogy az interjú elkészítésében segédkező közvetítő szedte rá az újságot egy hamis szöveggel.

  • Trump bocsánatot kért Jugoszlávia NATO-bombázásáért

    Hiba volt bombázni a szerbeket 1999-ben - jelentette ki Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt a Nedeljnik című szerb hetilap legfrissebb, csütörtöki számának adott interjújában, majd bocsánatot kért azért, ahogyan az amerikai politika, különösen a Clinton-kormányzat bánt Jugoszláviával, illetve Szerbiával.    

  • Háború Színház a TESZT-en: a múlt, amiről beszélni muszáj

    Temesvár olyan város, hogy a színház közönségében jónéhányan fülhallgató nélkül követik a szarajevói társulat előadását. Mert nincs szükségük fordításra. Mert temesvári szerbek, és a két nyelv majdnem azonos. 

  • Semmit sem kapnak Tito örökösei

    Harmincöt éve tartó huzavona végére kerülhet pont azzal, hogy egy belgrádi első fokú bíróság elvetette Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök leszármazottainak örökösödési kérelmét.

  • Kórházba szállították Tito özvegyét

    Válságos állapotban kórházba szállították pénteken Jovanka Brozt, Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök 89 éves özvegyét. A belgrádi központi kórház orvosai az életéért küzdenek - jelentette a Tanjug szerb hírügynökség.