Címke: Székely Színház

  • Az egykori Székely Színház legendás művésznőjéről jelenik meg emlékalbum

    Új színháztörténeti kötet bemutatójára kerül sor szerdán este hat órakor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Előcsarnokában.

  • Elmúlt az első 70 év – kezdődhet a következő 70

    Egyhetes rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának első 70 évét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.  Az ünneplés lejártával a „következő hetven év” már el is kezdődött: a társulat egyszerre két előadás próbáit is elindította.

  • Kopjafa-avatás és kegyeleti séta a vásárhelyi színház jubileumán

    A marosvásárhelyi színház hét évtizedét ünneplő, Az első hetven év című rendezvénysorozat különleges mozzanata volt a kopjafa-avatás és kegyeleti séta, amire a marosvásárhelyi felekezeti temetőkben került sor, és aminek alkalmával az intézmény kötelékében elhunyt, Marosvásárhelyen nyugvó művészek emléke előtt tisztelegtek a Tompa Miklós Társulat színészei, az elhunytak hozzátartozói, egykori rajongói. 

  • Gáspárik Attila: Szabó Duci halálára

    Állunk a marosvásárhelyi Kultúrpalota előcsarnokában. Zsong a terem, a januári nap sugarai bekúsznak az ajtó résein. Éppen így kúsznak be 1913 óta minden januárban – ha a nap nem gubbaszt éppen magányosan a felhők mögött. Mintha állna az idő. Beléphetne most Bernády György, vagy éppen báró Kemény János…

  • A Székely Színház alapító tagjától búcsúzik a marosvásárhelyi társulat

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közössége megrendülten búcsúzik a vásárhelyi színházi élet Nagyasszonyától, a legendás Székely Színház alapító tagjától, Szabó Duci színművésznőtől, aki 2016. január 16-án, 96. életévében az öröklétbe távozott – írják szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nekrológjukban a társulat tagjai.

  • A Székely Színház egykori alapítóját, a 95 éves Szabó Ducit köszöntötték

    Kedden töltötte a 95 évet Szabó Duci, az egykori Székely Színház alapító tagja, az utolsó, aki még életben van azok közül, akik 1946-ban aláírták az alapító oklevelet.