Címke: hajózás

  • Kívülről csillogás, belülről katonaság – luxushajó egykori recepciósa mesélt tapasztalatairól

    „Amikor megérkeztünk Miamiba, látva a kikötőben horgonyozó tizenöt emeletes monstrumot, a hajót, amelyen dolgozni fogok, azt kérdeztem a barátnőmtől, hogy mi vajon mit keresünk itt? De aztán olyan tapasztalatra tettem szert három év alatt, amely egész további életemet meghatározta” – mesélte Karina.

  • Betiltották a hajózást a hideg miatt a Duna román-bolgár szakaszán

    Jégképződés miatt meghatározatlan időre betiltották a hajózást a Duna román-bolgár határszakaszán - közölte a román rendőrség kedden.

  • Social Error, avagy hozzád milyen nyelven beszél a Nagy Testvér?

    Gondolkodjunk el közös európai problémáinkról és készítsünk belőle közös – több európai társulatot szerepeltető – színházi előadást: ebből az elgondolásból született a Social Error, ami két napig látható a Kolozsvári Állami Magyar Színpadán. A célkitűzés olyan merész, hogy képtelenség teljességgel megvalósítani, vallotta be Bodó Viktor rendező a sétatéri színház előcsarnokában tartott, hétfő délelőtti beszélgetésen. De nem is kell. A lényeg, hogy beszéljünk a problémákról, és a közönség reagáljon rá. Ami itt, Kolozsváron, elváráson felül sikerült.