Képek egy fiókból – egy kolozsvári ezermester fotós önéletírása az 1970-es évekből
Véletlenül került elő egy fiókból a kolozsvári Hada Victor vizuális önéletírása: az amatőr fotós az 1970-es években készített emberközpontú sorozatokat a tömbházakban és környékükön zajló életről.
Az orosz, magyar és román felmenőkkel rendelkező Hada Victor (1946-2002) Kolozsváron ezermesterként, többek között manikűrkészletek gyártásával kereste a kenyerét, szabadidejében pedig családját, környezetét, elsősorban a munkásosztályhoz tartozó barátait fotózta, a szocializmus mindennapjait a kolozsvári lakótelepi ember mikroperspektívájából. Fekete-fehér felvételei kísérletező kedvről, veleszületett fotós intuícióról árulkodnak, szemszöge a megfigyelőé. Valószínűleg a kész képnél jobban érdekelte a fotózás, mint cselekvés, hagyatékában ugyanis 47 előhívott filmtekercs maradt fenn, lenagyított felvételekből viszont mindössze 7-8, lapozható családi albumot pedig nem készített.
Hada Victor fotóinak nagy részét sosem látja rajta kívül más, ha a fia nem kerül kapcsolatba Mira Marincaş fotóművésszel, aki lenagyította a negatívokat, és a családtagok után a szélesebb közönségnek is bemutatta az Erdélyi Audiovizuális Archívum tavaszi kiállításán. A kurátor segítségével itt is bemutatunk egy válogatást a különleges kolozsvári hagyatékból.
A család eleinte a Pata utcában lakott, ahol Hada Victor a szomszédokat is fotózta. A képek azonban róla, a fotósról is szólnak: szinte látjuk, amint spontánul kattint egyet a szomszédok felé. A férfi az utolsó pillanatban veszi észre a fotóst, a fészer tetejére felkucorodott kisfiúk közül az egyik pedig kíváncsian pillant a kamerába: a megfigyelő megfigyeltté válik.
A következő képkockán már pózolnak a fiúk. A felvételek Kolozsvár azóta már lebontott, elfeledett arcáról is pillanatfelvételt mutatnak.
A városközpontról egyetlen felvétel sem került elő Hada Victor hagyatékából, sokkal inkább családja életterét, előbb a Pata utcai udvart, később a frissen felépített Monostor negyedet, valamint az állomás környékét fotózta. Ez az egyetlen felvétele, amelyen a Szent Mihály-templom tornya látszik.
A kamerát szabadidős tevékenységek közben is használta, itt például családi barátok gyermekeit kapta le virágszedéskor. Az akkoriban elérhető Olympus és Smena amatőr kamerákat használta, ezekből is a gazdaságos, ún. „splitframe” változatot, amely a 35 mm-es filmre 36 kocka helyett 72-őt fényképezett. 6x6 cm-es nyersanyagra is dolgozott. A negatívokat Hada Victor maga hívta elő rögtönzött házi laborjában, kísérletezett, és saját hibáiból tanult.
A két kislány az 1973-as konstancai nyaraláson készült tekercsen is felbukkan. A fotós beállított „turistafotók” helyett több pillanatfelvételt készített egy-egy „jelenetről”. Úgy tűnik, a folyamat, az időbeliség érdekelte.
Szocialista abszurd: a konstancai tengerparton a nyugati popkultúra szereplői, Donald kacsa és Hófehérkéék szórakoztatják a nyaraló ifjúságot. Ahelyett, hogy szokványos, „gyerekek Donald kacsával” beállításban közelről fotózta volna le őket, Hada Viktor távolabbról mutatja meg a kontextust.
Máskor tudatos hibákkal érte el a kívánt hatást, például autóból kapott le szándékosan bemozdított képeket. Itt elállított élességgel fényképezte a párt, amivel sikerült szerelmet, mámort, ugyanakkor rejtőzködést, intimitást sugárzó festői sorozatot létrehoznia. Az összhatást a negatív karcolt felülete is növeli, bár ez nem alkotói szándék, csupán a nem megfelelő tárolás következménye.
Miután a család egy tízemeletes monostori tömbházlakásba költözött, Hada Victor képein megjelenik a frissen épült lakónegyed és mikrotársadalma. A ’70-es években kis helyi közösségek alakultak ki a „blokkok” körül: a szomszédok átjártak egymáshoz, egymás gyerekeire vigyáztak, közösen ünnepeltek, az amatőr fotós pedig megörökítette ezeket az alkalmakat.
A szomszédokról készült beállított felvételek voltak azok, amelyekről Hada Viktor papírképet is készített, hogy odaadhassa őket a „megrendelőknek”. Használta a ’70-es-’80-as években divatos szélcakkozást is.
A „hivatalos” családi csoportkép elkészítése előtt azonban végigfotózta a felkészülés folyamatát is, egyúttal megörökítve a korabeli tömbházlakások tárgyi kultúráját.
A családtagok, barátok megszokták, hogy a fényképezőgép Victor kezében van, de mivel a kész felvételeket sosem látták, nem vették túl komolyan, lazán pózoltak az ismerős fotósnak…
… például munkaruhában a máskor ünnepi-családi háttérként szolgáló karácsonyfa előtt.
A barátok néha különböző szerepekbe bújtak a kamera előtt. Hada Victor a gyerekeiről is előszeretettel készített „jelmezes” portrékat.
A ’70-es-’80-as évek amatőr fotósai gyakran készítettek felvételt a televízióról, ami minden romániai háztartásban ugyanazt sugározta, éppen ezért fontos kulturális-társadalmi szereppel bírt.
Hada Victornak sikerült technikailag jó minőségű felvételeket készítenie a képernyőről, amelyen többnyire közismert énekesnőket, színésznőket kapott le, illetve, mint ezen a képen is, kedvenc sci-fi sorozatainak egy-egy képkockáját. A felirat – „mintha az univerzum másik végén lenne” – akár metaforikusan is értelmezhető.
Ez az önkioldóval készült önarckép, amelyen Hada Victor kislányával látható, az amatőr fotós legintenzívebb alkotói korszakából a ’70-es évek első feléből származik. 1978-ban, válása után eladta fényképezőgépgyűjteményét, és csak 1987-ben kezdett újra fotózni. Ekkor már színes filmmel is próbálkozott, kameráját pedig egyre gyakrabban irányította a lakásban szereplő tárgyak, korábbi életének emlékei felé. A filmtekercseken kívül egyetlen fényképezőgépe maradt meg.