Gyereknap alkalmából annak az 1949 és 1990 között megjelenő képes magazinnak a gyerekeket ábrázoló címlapjait szemléztük, amelyből a legtöbb erdélyi család emlékei között kallódik egy-egy példány.

A Dolgozó Nő – közhasználatú korszakmegjelöléssel élve – az államszocialista, kommunista Románia legjelentősebb, legigényesebb női magazinja volt, egy folyóirat, amit tízezrek olvastak, nem csak nők, hanem az egész család. Képanyaga gazdag, igazi korrajz. A Dolgozó Nőt havi közel 110 000 példányban nyomtatták, melyből szinte 80 000 az előfizetőknek jutott, akár a legfélreesőbb székely falucskába is eljuttatták, így nem csoda, ha a mai napig ott lapul a családi emlékek között vagy egy fiók aljában alátétként. A havilap foglalkozott művészettel, turizmussal, irodalommal, voltak benne hírek a „nagyvilágból”, tanácsadó rovat, de alapvető témája maga a nő volt. A nő, aki a folyóirat megjelenésének negyvenöt évében, hol harcos feminista, hol nehézipari munkás, a szocialista jövőt építő dolgozó, hol értelmiségi, tanítónő, hol a jövő nemzedékeinek nevelője kellett legyen, egy szerepet mindig megőrzött: a nő egyben anya is. Éppen ezért a folyóirat mindig nagy hangsúlyt fektetett a gyerekekre, volt, mikor külön mellékletet működtetett számukra Gyermeklap, majd Kis Pajtás címmel (1950 után ez rovatként élt tovább), illetve voltak időszakok, hónapok, amikor különösen előtérbe került az ifjú nemzedék, például a gyereknap és a szeptemberi iskolakezdés apropóján. A gyereknap már a kezdeti lapszámoktól kiváló lehetőség volt arra, hogy a folyóirat címlapfotóján ne a traktorista, a bányásznő vagy a szocialista vezető szobrának reprodukciója jelenjen meg, hanem valami ideológiától mentes, kedves alkotás. Persze, a korszakban egy gyerek-ábrázolás sem mentes a propagandától, hiszen a szocialista ikonográfiában a gyerekek fontos szimbólumok, a jövő fele mutatnak, a szocializmus épülését láttatják. Tulajdonképpen épp az az izgalmas a korszak gyerekábrázolásaiban, hogy tudjuk róluk, hogy a kedves mosoly, a csillogó szemek és a pöttyös ruhácska, a szerkesztő vagy a fotós tudatos választása.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum közös sorozatának része, a felhasznált képek a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár Időszaki kiadványok gyűjteményében (Fond periodice) található lapszámok digitalizált változatai.
Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrizendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait.
A sorozat korábbi cikkei:
Így látta az Arad megyei Zimándköz négy évtizedét a falu fotósa, Konti Lajos
Mátyás, a képeslapok királya
Ilyen volt a karácsony Kolozsváron a Ceaușescu-korszakban
Így teltek a karácsonyok Kolozsváron a második világháború környékén
Ilyen volt a karácsonyi hangulat Kolozsváron a 20. század elején

A gyerekek ábrázolása a negyvenes évek végén, illetve az ötvenes évek elején a politikai propaganda fontos része. A következő generációt jelképezik, így a „választási kampányoknak” is fontos elemei, hiszen a jelenben zajló választás eredményét és hatását ők fogják érezni.

Az ötvenes évektől a munka melett a tanulás is egyre nagyobb szerepet kap. A gyári munkás mellett a „haladó értelmiségi”, valamint a jövő nemzedékét nevelő tanár, tanítónő, óvónő is megjelenik a címlapokon. Fontosak a diákságot ábrázoló képek, hiszen ők a jövő értelmiségiei, szakmunkásai, akik tudásukkal építik a szocialista jövőt.

A közösségi lét, illetve a politikai, szakszervezeti jelenlét alapjait is gyerekkorban le kellett már tenni. A gyerekek elemi iskolás korukban lettek pionírok, majd később KISz tagok, hogy aztán felnőttként a párt teljes jogú, felelős tagjai, az ország tudatos választó polgárai lehessenek.

A gyerekek nem csak a választások előtt voltak a politikai propaganda eszközei, a vezetők mindig tudatában voltak annak, hogy egy mosolygós arcocska, integető kacsócska sok szívet képes meglágyítani.

A korszakból fontos kiemelni, mint szemléletes példát az 1949 novemberi címlap-grafikát, melyen a két szovjet vezető, Lenin és Sztálin jelenik meg egy kislány társaságában. Ez a fajta ábrázolás szovjet mintákra vezethető vissza, tulajdonképpen gyerekeknek szánt irodalmi alkotásokhoz köthető. Az irodalmi műfaj kanonikus, példát szolgáltató műve Vlagyimir Boncs-Bruevics, Lenin titkára által összeállított Lenin és a gyerekek című gyűjtemény volt, mely azt igyekezett különböző történetekkel, valamint színes példákkal alátámasztani, hogy Lenin mennyire szerette a gyerekeket. Ennek a könyvnek a nyomán több hasonló gyűjtemény, illetve illusztráció született.

Sztálin 1953-as halála után egyfajta „enyhülés” volt tapasztalható, nem csak a Szovjeúniótól való függés csökkent, hanem lazultak a szabályok, a művészek, irodalmárok is egyre nagyobb teret kaptak. Fontos lett a szabadidő, megjelent az önfeledt játék.

Szintén az ötvenes évek második felétől egyre hangsúlyosabb lett minden, ami hazai. A sztálini internacionalizmussal ellentétben már nem a mongol vagy kubai munkásnő jelenik meg a képeken, hanem hazai tájak, viseletek, hangsúlyozottan hazai emberek. A gyerek is a román tengerparton homokozik (a címlap belső oldalán jelenik meg az erre utaló szöveges leírás).

Persze, vannak korszaktól és politikai rendszertől független témák, mint a tanulás…

…és a játék. Ezek a fotók főleg gyereknap táján jelentek meg. Míg az év többi hónapjához többnyire munkát ábrázoló képek kötődtek, aratás, vetés, esetleg a pártot éltető ünnepek, a júniusi szám az alkotóknak is szabadabb kezet adott. Ion Miclea-Mihale, Marx József, Bara Jenő és Hedy Löffler voltak a folyóirat legfontosabb fényképészei, akik sajtófotós tevékenységük melett művészfotósnak valhatták magukat, kiállításaik, albumaik jelentek meg. Hedy Löffler Copii/Gyerekek címmel egy teljes albumot kiadott 1968-ban.

A gyerekekfotók kapcsolódhattak természethez, nyaraláshoz, nem csak műfaji megkötés nem volt, hanem a kontextust is ki lehetett tágítani. Míg a nő mindig gyárban, üzemben, munka közben, egy íróasztalnál vagy szövőgépnél jelent meg, a gyerekek az ártatlanság és önfeledtség megtestesítői voltak.

Természetesen minden kompozícióba lehetett üzenetet elrejteni, sűríteni. Egy szocreál művészeti alkotás minden jelenetnek jó hátteret jelentett.

Fontos kiemelni, hogy a kis- és általános iskolás gyerekek szinte mindig egyenruhában jelennek meg, főként a pionír nyakkendő visszatérő elem a fényképeken.

A gyerek nem csak a jövő, hanem egyúttal a család, a boldog családi élet jelképe is volt. Gyermektelen párt (illetve gyerek nélkül ábrázolt párt) az ötvenes évek kivételével nem is látunk. Fontos volt a népesség gyarapodása, a családok bővülése és ez a gondolat képi szinten is visszaköszön.

A hetvenes évektől egyre nagyobb teret kaptak a havilapban a reklámok. A folyóiratban teljes oldalas hirdetések népszerűsítették a háziasszony életét megkönnyítő termékeket. Szinte észrevétlenül tűntek fel az „új”, fejlődő világ „vívmányai” akár az életképeken is. Egy-egy gyerekeket ábrázoló fotón is megfigyelhetjük a „modern” cumisüveget vagy divatos, műanyag hordozót, gyerekülést.

A nyolcvanas években a folyóirat címlapjain főként a Ceaușescu-házaspár jelenik meg, sokszor még júniusban sem jut címlap csak a gyerekeknek. De a diktátor és felesége, akárcsak az előző korszakok vezetői, tudatosan, gyakran fényképezkedett gyerekek kíséretében.

A gyerekfotók kortól és rendszertől függetlenül igyekeznek az ártatlanság, kedvesség, aranyosság által hatni a befogadóra, a gyerekmosolyok jól takarják a háttérüzeneteket. A Dolgozó nő gazdag képi anyaga jól alátámasztja a gyerekeket ábrázoló alkotások érdekes tulajdonságait, elveket, elméleteket, a propagandában játszott szerepüket. És persze van, amikor tényleg, egyszerűen csak szívderítően aranyosak.