A romániai magyarok imagináriusában március egy kontrasztos hónap: szinte egybeesik a szabadságharc és az 1990-es etnikai konfliktusok évfordulója. Marosvásárhely fekete márciusát számos mozzanat előzte meg, szolidaritási akciók, amelyek tovább árnyalhatják a korszak képét, noha nem váltak annyira erős referenciaponttá az emlékezetben. Cikkünkben korabeli videókkal és Feleki Károly kolozsvári fotóival elevenítjük fel a rendszerváltó év magyar diákjainak világát, civil kurázsiját és tüntetéskultúráját.

Az 1990. január 6. – március 15. közötti időszakot Fodor János történész a párbeszéd időszakának nevezi, amelynek egyik központi témája az anyanyelvű oktatás ügye volt. Míg a magyar tannyelvű iskolák újraalakítása sikeres volt Kolozsváron, addig a Bolyai Egyetem visszaállításával kapcsolatban nem sikerült komolyabb eredményt elérni. Az országos magyar érdeknek számító egyetem ügyével foglalkozó Bolyai Bizottság két változaton gondolkodott: „a szélesebb körű megoldás felölelte volna a Bolyai Egyetem teljes struktúráját, amelyhez hozzárendelik a műegyetemi mérnökképzést, a Mezőgazdasági Főiskolát és a Képzőművészeti és Zeneművészeti Főiskola magyar nyelvű oktatását is. Ezenkívül a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Intézet magyar nyelvű kihelyezett tagozata lett volna a Bolyai Egyetemnek (a meglévő román tagozat mellett működne, de a magyar diákok a Bolyai Egyetem keretében szereznék meg egyetemi diplomájukat), ugyanígy jártak volna el a Színművészeti Főiskola esetében is.” A szűkebb verzió szerint: „a Bolyai Egyetem megtartotta volna a klasszikus struktúráját tudományegyetemként, a többi intézményben (az előbb felsoroltak esetében) pedig létrehoznák a magyar nyelvű oktatást” (Az 1989-1990-es fordulat eseményei Kolozsváron, 2014).

Míg a nyomtatott sajtó polémiáktól és vitáktól volt „hangos”, addig a tüntetések a szakrális csend (gyertya, ima) retorikájára és a köztereken átvonuló kritikus tömeg látványára építettek, akik a „kiáltó szavakat” írott formában, könyvként vagy transzparenseken hordozták magukkal. Az etnikai konfliktusok és a magyar oktatás miatt megszervezett február 10-i gyertyás tüntetés nemcsak Marosvásárhelyen zajlott, hanem számos más településen is: pl. Sepsiszentgyörgyön, Brassóban is, Kolozsváron nagygyűlésen fejezték ki a dialógus iránti igényt, a Gyergyószentmiklóson megtartott kétnyelvű tüntetésről videó is készült.

A válasz nélküli beadványokat követően március 7-én az OGYI diákjai ismét tiltakozó akciót indítottak, amely ezúttal ülősztrájk formáját öltötte. A Romániai Magyar Szó március 8-i számában ezt írták: „Kétnapi eredménytelen tárgyalás után ülősztrájkot kezdtek a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar hallgatói, mert az Oktatásügyi Minisztérium képviselője elutasította követeléseiket: külön keretszám a magyar anyanyelvűek részére, a két nemzetiség egyenlő arányú részvétele az egyetem vezetőségében, a teljes értékű magyar oktatás helyreállítása.” A több napon át tartó tiltakozás alakulásáról a Schnedarek Ervin hagyatékában fennmaradt videóriportok tanúskodnak, ezek alább, valamint itt, itt és itt láthatóak.

A néma (vagy csendes, békés) tüntetés egy paradox terminus, hiszen a tiltakozás, az ellenállás aligha képzelhető el zaj- és hangmentesként, inkább, egy metaforával élve, „hangot ad” az elnyomott álláspontoknak. Másfelől a némaságot Reinhart Koselleck a diktatórikus rendszerek sajátjaként írta le, mint amelyek elvették, elfojtották az egyének, a civilek hangját. Ugyancsak Koselleck szerint: „a történeti események nyelvi cselekedetek nélkül elképzelhetetlenek, az előbbiekből nyert tapasztalatok pedig beszéd nélkül nem közvetíthetők” (Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Atlantisz, Bp., 2003). Márpedig az 1990-es évek néma és békés tüntetései nem voltak mentesek a nyelvi cselekedetektől, csakhogy nem annyira a hangos kiáltások, a kimondott szavak váltak beszédeseménnyé, inkább az „írott” kiáltások, azaz a transzparensek jelszavai. Hiszen a tüntetések résztvevői az újság, a könyv írásbeli kultúráján nőttek fel. Az eseményekről készült fotók is az írásbeliség eszköztárával (petíciók, jelszavak, betűtípusok, kérvények, idézetek, könyvek) szót kérő, tüntető emberről tesznek tanúságot.

A Szabadság 1990. március 11-i lapszámában jelentették be a kolozsvári szolidaritási akciót: „A Kolozsvári Magyar Diákszövetség /KMDSZ/ néma tüntetéssel fejezi ki szolidaritását a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar nemzetiségű tanáraival és hallgatóival. A KMDSZ tiltakozik a magyarellenes vádak ellen, továbbá a Vatra Romaneasca magyarellenes propagandája ellen.” Hasonló szolidaritási akciót több más erdélyi városban is szerveztek. 

Képes tudósítás a Szabadság március 14-i számában.

Feleki Károly felvételei a szolidaritási sztrájkról készültek, március 13-án. Ekkor már nem fotóriporterként dolgozott, azonban dokumentarista fotósként igyekezett fényképezőgépével jelen lenni a köztéri eseményeken. A képaláírásokban két szövegből idézünk, amelyek a Szabadság napilapban jelentek meg: a Székely névvel aláírt Tüntessetek fiúk március 15-i cikkből, és a Folytatjuk című összefoglalóból, amelyet Magyari Tivadar írt a diákok nevében.

Feleki Károly fotója.
„Tegnap délelőtt még ott ültek az Egyetem előtt, a lépcsőkön, és a lépcsőház beugrásaiban. Csendesnek éppen nem mondhattuk a csendes tüntetést. Igaz ugyan, hogy sokan tanultak, jegyzeteltek a térdükön, földön vagy olvastak. Legtöbben a Puntea-t, Hídat, mert ez továbbra is a hozzánk hasonlókat vonzza. Élénk érdeklődést vált ki minden újabb felirat, ami a hirdetőtáblán megjelenik. Sajnos, csak a magyar diákok körében.” Székely, Szabadság, 1990. március 15.

Feleki Károly fotója.
„A kézben tartott, falra szegzett feliratokon nagyon is elfogadható követeléseket nyilvánítanak ki. Anyanyelvű oktatást kérnek. (…) A kolozsvári magyar diákság uralja az épületet, sajnos diáktestvéreik, a román diákok nem nagyon érdeklődnek kezdeményezésük iránt. Pedig a sztrájk, a békés tüntetés folytatódik!” Székely, Szabadság, 1990. március 15. 

Feleki Károly fotója.
„Hírt adnak róla, hogy a fizika karon két hétig voltak magyar csoportok (ennyit tartott a demokrácia), kérik mielőbbi visszaállításukat. Szolidarizálnak a marosvásárhelyi diákokkal, akik ugyancsak erre vágynak.” Székely, Szabadság, 1990. március 15.
„Két könyvet hoztam – mondja egy fizikus kollega – az egyiket olvasom, a másikon ülök.” Magyari Tivadar, Szabadság, 1990. március 16.

Feleki Károly fotója. 
„Felhasználva az előző napok tapasztalatait, a KMDSZ felkészült a tüntetés szervezett folytatására. Még az a vád is elhangzott, hogy a tüntetők akadályozzák a forgalmat. Ezt megelőzendő, a szervezők egy zsinórt húztak ki kétoldalt, hogy rendezzék a sorokat. A sztrájk hevében születtek olyan „funkciók”, mint lépcsőfelelős, csendfelelős, plakátfelelős. Titkárság is működik. De a legérdekesebbek a „provokátorvadászok.” Ők csőre töltött fényképezőgéppel állnak lesen, és amint valaki magyarellenes feliratot ragaszt fel, vagy a sztrájkolók feliratait tépdesi, már kattognak is a gépek. A MADISZ már második napja palacsintával és teával segíti a tüntetőket. Köszönjük!” Magyari T., Szabadság, 1990. március 16. 

​Feleki Károly fotója.
„Tegnap az alábbi szavazócédulát osztották ki a szervezők a magyar diákok között:
Az eredetileg három naposra tervezett sztrájknak hatása van (felfigyeltek követeléseinkre). De konkrét eredményeket még nem ért el. El kell döntenünk hogyan tovább.
-Folytatjuk a sztrájkot (csütörtökön 14 óráig, szombaton és vasárnap szünetet tartunk), mert Marosvásárhelyen a helyzet változatlan.
-Csak hétfőn folytatjuk (hátránya lehet, mások szemében ez az ügy feladását jelenti).
-Beszüntetjük a sztrájkot.
​Délben fél 1-ig 505 szavazatot adtak le, 460-an az első pont mellett szavaztak. A sztrájk tehát folytatódik.” Székely, Szabadság, 1990. március 15. 

Feleki Károly fotója.
„A román kollegákkal tervezett délutáni párbeszédet kérésükre elhalasztották. Kérésüket azzal indokolták, hogy hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy a tárgyalásokra felkészüljenek, hogy egységes, a mienkhez hasonló szervezet megalakításával egyeztessék álláspontjukat. Ezt a kitűzött időpontra érkezett többi román lap munkatársa is tudomásul vette. Addig is tárgyalunk, de hol van még a „Bolyai”, hogyan dől el végül a vásárhelyi kollegák ügye? A békés sztrájk folytatódik.” Magyari T., Szabadság, 1990. március 16.