Nemrégiben alkalmam adódott újranézni az egyetlen román-magyar koprodukcióban készült szocialista road-movie-t. Jól be is kapcsolta nosztalgia-generátoromat, és elmélkedésre késztetett régiónk közlekedéstörténetéről és -kultúrájáról.

Makk Károly 1968-as Bolondos vakáció (Frumoasele vacanţe) című mozgóképe nem magvas mondanivalójával, hanem sokkal inkább régi hangulatokat, élményeket felidéző időutazós jellegével kényeztetett. Járművek, utak, emberek és manírok a hatvanas évek végi derűs-boldognak láttatott szocialista tájon. Közlekedéskultúra. Jó kis összetett fogalom ez! Polcrakománnyi értekezést vonz a képbe, melyekhez még további sok kötetnyi elemzést lehetne hozzáírni. Tegyük ezt most mégis félre kicsit, és a közlekedéskultúra összetett fogalomköréből koncentráljunk inkább az első felére: a közlekedésre. A kultúra, nos, az más fán terem. Technikai vagy szociológiai mélymerülés helyett ezúttal inkább csak lapozzuk végig korabeli hazai kiadású képeslapjainkat, és szörfölgessünk e szép új motorizált kor hullámain.

A mozgás, helyváltoztatás, az „ábólbébejutás” cselekménye, módja és fejlődése szinte már egymagában az emberiség története. Két lábra álltunk, lóra pattantunk, feltaláltuk a kereket, kocsit s hintót fabrikáltunk, majd iparilag jól meggőzforradalmozódtunk, és jöttek az önmozgó (automobilis) szerkezetek, elszabadultak a lóerők, miközben persze körbehajóztuk a glóbuszt (már, ha nem lapos), és meghódítottuk a levegőeget, sőt, a világűrt is (állítólag). Mire feleszméltünk, a járműkészítés kézi és kisipari módját robotizált csúcsgyárak váltották le, s ma már ölszámítógép nélkül azt sem tudjuk, hogy miért nem indul übermodern verdánk – hejj, pedig még mindig fizetjük azt a fránya lízinget érte! Bezzeg nagypapi egy csavarhúzóval is megszerelte a tyúkudvarban a családi Trabantot!

No de mire is fűzzük fel fejtegetésünk fonalát? Kezdhetnénk mindjárt az utakkal. Melyek, ugye, néhol úttalanok. Nyilvánvaló, hogy a közlekedési infrastruktúra léte, minősége, fejlesztésének mikéntje szép fejezete lehetne egy átfogó korképnek. Vagy kórképnek.

Vehetnénk példának okáért a tömegközlekedést és az áruszállítást. Emlékszünk-e még a ’90 előtti vonatokra? Talán még vannak rajtam kívül olyanok, akik igen. Mindazonáltal, vasúti témában jöjjön most csak egy nyelvészeti agytöpörtyű: filmfeliratban olvastam: „ceferistul american”. Olé!

Meglehet, arról kellene értekeznünk, hogyan vált mára az automobil lovakat-ijesztő, robogó zaj- és füstforrásból a sikeres érettségi vizsga szinte kötelező jutalmaként kijáró státuszobjektummá. Meg úgy egyáltalán, a gépjárműnek a modern társadalomban betöltött – munkaeszköz, szimbólum, termék, élvezeti cikk stb. – szerepéről, szépen lebontva a különböző társadalmakra, jól taglalva az „itt és most” helyzetet. Izgalmas tárgykörök ezek is.

Kedves témánk lehetne továbbá a „kapcsolódó dolgok”. A közlekedéssel, autóuniverzummal foglalkozó könyvek, folyóiratok, utazási kiadványok, filmek, ilyen témájú játékok – ne tagadjuk, hogy mindennyian kisautóztunk a nagyszoba szőnyegén! –, a KRESZ fejlődése, a galamblelkű közlekedésrendészek jó modora. De ez is mellékcsapásra terelné szerény kis dolgozatunkat.

Akkor mégis mi legyen a lényeg lényege? Legyünk hát mi magunk, a „viator Transsilvanicus”, minden, a témába vágó emlékünkkel és reflexiónkkal. Összes, valaha birtokolt, jelenleg vezetett, vagy csak csodált-vágyott járművünkkel. Szóval, csak autós-képeslapozzunk lazán, és szabad-asszociáljunk könnyedén.

Kellemes emlékidézést mindannyiunknak!

Klasszikus Citroën, Fiat és Ford típusú automobilok Szatmárnémeti (jelenleg Piaţa Libertăţii-nek hívott) főterén az 1940-es évek elején, nagy részük géperejű jármű segítségével személyszállító szolgáltatást nyújtó vállalkozók üzemeltetésében.

Bukarest, Nicolae Bălcescu sugárút, ötvenes évek vége. Ezen a fáintosan utószínezett képen néhány igazi különlegességet azonosíthatunk az akkor még igen gyér fővárosi forgalom résztvevőjeként. Akár egy vérszomjas kapitalista őslény, úgy uralja a szcénát a megkékített 1947-es Buick Roadmaster Mk4. Vajon hogy került ide, s vajon mi lett a sorsa? Talán épp egy vasfüggöny-leeresztés előtti hivatalos amerikai importból származik. A háttérben az utazni vágyó tömeg szelíden villamosozik, vagy TV-1-es busszal utazik, és többek között feltűnik egy GAZ-69-es terepjáró és egy pironkodó M-20-as Pobeda is.

Különleges ötvenes évek végi csemege ez a fekete-fehér panoráma(!)-képeslap. A Szatmár megyei Tasnád városkát ábrázoló látképen sehol egy kerékpár vagy lovaskocsi, emberek is alig láthatóak. A békés település akkor még aszfaltozatlan főútján egyetlen, nyilván nem magánkézben lévő (az „Întreprinderea Metalurgică de Stat”-ról elnevezett) IMS terepjáró halad. Az első hazai gyártású terepjárót, a későbbi ARO-k ősét az orosz GAZ-69 „inspirálta”. Ebben a korban még igen ritkának számítottak a gépjárművek.

Marosvásárhely, hatvanas évek eleje. A kor legelterjedtebb taxijai az orosz GAZ M-20 Popedák. Ezt váltják majd le a hetvenes években a híres M-21-es Volgák és a Lengyelországban gyártott GAZ-derivátumok, a különböző Warszawák.

Kevesen tudják, hogy a brassói Steagu Roşu üzemben gyártott SR-101-es teherautó az orosz ZIS-150 adaptációja, mely az amerikai International KR-11 „rokona”. Hasonlóan érdekes a pedigréje az ikonikus SR-131/132 Carpaţi és SR-113/114 Bucegi teherautóknak is: kabinjukat a nagy múltú francia Chausson tervezte, motorjuk pedig egy Ford V8-ason alapult.

A patinás Brassó mindig is az ország kiemelt turisztikai célpontja volt. Nehezen megállapítható, hogy a hajdani vármegyeszékhely, később néhány évig Sztálinváros főterén hány helybéli és hány átutazó parkol járművével. A hatvanas években egészen páratlan volt a szocialista táborban az ilyen diverzitás: ARO M461, Fiat 850 + 1100 + 1500 + 1800/2300, „Fecskefarkú” Mercedes-Benz W111/112, Moszkvics 403 + 408, Opel Rekord C, Renault 10, Škoda Felicia kabrió (!), SR-103 Bucegi teherautó, Trabant P50 limuzin és kombi, TV-2 és TV-20 autóbuszok, TV-4, TV-41/51 zárt áruszállítók, kisteherautók és kisbuszok, Volkswagen Bogár, Wartburg 311/312 és még sokan mások.

Párttitkárok felvonulása 1966-ban Bákóban. Az elvtársak hét (!) GAZ-M-21-es Volgával és egy GAZ-M-12 Zimmel parádéznak. A jónép meg csak bámul, mint a moziban.

A hatvanas években az ONT – Oficiul Naţional de Turism – külön hangsúlyt fektetett a nyugati turisták, no meg a konvertibilis valuta bevonzására. A cél érdekében nem sajnálták a pénzt a magas színvonalú propagandaanyagra sem. Ilyenek voltak a hamburgi Krüger cég által készített, ma már kultikus képeslapok is. A felvételek egy természeti kincsekben és látnivalókban gazdag, kissé misztikus, ám nagyon vendégszerető keleti blokkbéli országot reklámoztak. Az 1134/13-es katalógusszámú Krüger-lap a tágas Magheru sugárutat mutatja, egy jól láthatóan Dacia-előtti korban, egy tipikusan fővárosi, vegyesen kelet-nyugati autótablót tárva elénk: ARO M461, Fiat 500 + 850, GAZ M-20 Pobeda + M-21 Volga, Mercedes-Benz W111, Moszkvics 408, Renault Dauphine + R16, SR-131/132 Carpaţi teherautó, Trabant 601, TV-2E trolibusz, FSO Warszawa 203/223, VW Bogár, Wartburg 311/312 és a jó öreg mély-mackóbrummogás-hangú Škoda 706 RTO busz.

Az „Erdőn túli ország” csodái: a segesvári óratorony és egy szépséges Typ 3-as VW 1500. A neves fotós Al. Mendrea képe jól illusztrálja, hogy annak idején a szászok lakta városok utcaképének egyik jellegzetessége a Vaterlandból hazaküldött Volkswagen volt.

Románia a csúcson: elit szálloda, nemzeti autó és beépített csábos hölgyemény!

A nagyváradi Szent László híd a hetvenes években. Hétköznapinak tűnő városkép, átlagosnak mondható járműkészlettel: néhány 1100-as Dacia, egy Opel Rekord C Caravan, teherautó, kisbusz, krajovai gyártású villamos, egy oldalkocsis motorkerékpár. A színház előtt viszont ott parkol egy mennyei Ikarus 55-ös busz, a híres „faros”, vagy ahogy kelet-német testvéreink nevezték „Die Zigarre”. Színeiből ítélve magyarországi távolsági járat. Az igazi felfedezés azonban a nagy kék személyautó a kép alján. Típusa Fiat 2800 – annak idején a torinói gyár exkluzív modellje volt, királyok, miniszterek és a pápa használatában. 1938 és 43 között összesen 473 ilyen Fiat készült, és került polgári használatba, közülük, információink szerint egyetlen Romániába, mely, úgy tudjuk, még mindig megvan. A képeslap fotósa, Sorin Dan így egy igazi túlélőművészt örökített meg – véletlenül.

És íme, megérkeztünk! Ezen a kora nyolcvanas évekbeli jászvásári képeslapon már jól látható a Dacia egyeduralma. Huszonkét 1300-as és egy 1100-as társaságában igazi kakukktojás a kis Renault 5 GTL. Na jó, madártanilag nem is annyira.

Talán minden idők legszebb román autós képeslapja Al. Mendrea mamaiai felvétele. Hűen adja vissza, hogy a román tengerpart már akkor valódi turistaparadicsom volt. Tökéletes autókarnevál mindenki számára, aki unta a Daciákat és nem jutott ki Nyugatra – azaz szinte mindannyiunk számára. Micsoda parádé: BMW 2002 „Neue Klasse”, Ford Taunus P7, Opel Rekord B + C, Simca 1100 + 1300, Škoda 1000 MB, VW Bogár, és ez a szemet gyönyörködtető, nyugat-berlini aranysárga Ford Capri Mk1, melyért tán még fél karunkat is odaadnánk. Persze, csak ha automata váltós.

No, de vajon mi is van a nyalóka másik végén? Természetesen a béketábor egyensátras kempingje. Már azok számára, kiknek egyáltalán futotta autóra, sátorra, meg nyalókára. Ők viszont, láthatóan korrektül parkoltak, precízen sátrat bontottak, és civilizáltan összenyaralták magukat, meg egymást. A masszív Škoda-fesztiválon azonban megakad a szemünk egy másvilági járműcsodán: valaki, valahonnan, egy eredeti, második világháborús német Kübelwagennel zúzott le Mangaliára egy kis extra D-vitamin-kúrára. Aber das ist ja unglaublich!
A Wehrmacht Európa-hódító, bogárlelkű terepjárójából csak igen kevés példány maradt fenn a háború után. Egy eredeti állapotút ma már annyiért vesztegetnek az elit aukciókon, mint amennyit egy oklahomai redneck perkál egy legújabb kiadású SUV-ért (gy.k. státuszaddiktok urizációs vagyondemonstrációja). Pedig a vödörautóban nincs semmilyen digitális élménygenerátor.

És végül, oly sok küzdelmes év után, nagyot fordult a világ, és szabadon sétálgatunk Nagyszeben óvárosában valamikor a kilencvenes évek végén. Szemmel láthatóan színesedett az autóválaszték. A helyi gyártmányok közül a sokszorosan ráncfelvarrott 1300-as Dacia persze még mindig jelen van, sőt egy Daewoo Cielo is felbukkan, de nyilvánvaló a liberalizált magán-autóimport hatása, melynek első hullámaiban kifejezetten a Németországban kevés pénzért „levetett”, közepesen lelakott autók jöttek be az országba: Ford Fiesta Mk1, Opel Kadett E, Renault 18, VW Golf I + Passat B1.