Aki Kézdivásárhely jellegzetes udvartereinek történetére kíváncsi, Vámszer Géza tanulmányát veszi elő, amelynek szerves részét képezik a kutató 1960-ban készült fényképei is. Ezekből válogattunk.

A fényképezést feltalálása után elég gyorsan befogadták a különböző kutatási területek: az adatgyűjtés módszerévé avanzsált a pszichológia, az orvostudomány, a biológia, a régészet és a geológia területén is. Kezdetben fényképészek együttműködésével készültek a kutatói fotók, 1920-as évektől azonban már egyre inkább saját fényképezőgéppel mentek terepre a kutatók. Így tett Vámszer Géza néprajzkutató és művészettörténész is, aki 1930 és 1974 között fényképezőgéppel is végezte munkáját.​

Vámszer Géza (1896–1976), miután rajztanári oklevelet szerzett Budapesten, hazatért szülővárosába, Nagyszebenbe, majd 1926-tól Székelyudvarhelyen tanított. Az iskolaváros kulturális élete és Haáz F. Rezső néprajzkutató munkássága is nagy hatással volt rá, a Székelyföld településeit bejárva rajzokkal és fényképekkel pontosan dokumentálta a székelység életmódját, népi kultúráját, művelődés- és művészettörténeti értékeit.

Az életcéljául a népnevelést választó tudós 1929–1941 között a csíkszeredai római katolikus főgimnázium rajztanára lett. Szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében, illetve a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában és újraélesztésében is. Fontos szerepe volt az ezer székely lány és a csíksomlyói búcsú szervezésében, forgatókönyvének alakításában.

A székely falvakat művészettörténész szemmel látogatta: felmérte a településszerkezetet, a lakáskultúrát, a népművészetet, a gazdálkodást és kézművességet, de a pusztuló műemlékek dokumentálásában és helyreállításában is közreműködött. 1930-ban Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével közösen nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást rendeztek, amely gyűjtemény tulajdonképpen lerakta a Csíki Székely Múzeum alapjait.

A második bécsi döntést követően Kolozsvárra költözött, és tanári munkája mellett Kalotaszegen végzett szakszerű néprajzi gyűjtéseket. A munkája során, szakszerűen dokumentált néprajzi és művészettörténeti anyagot gyűjtött össze, amely megkerülhetetlen forrás napjainkban is. A második világháború utáni évtizedekben tudatosan rendszerezte korábbi székelyföldi terepgyűjtéseinek eredményeit. Ezek az Életforma és anyagi műveltség című gyűjteményes kötetben jelentek meg, melyben Kézdivásárhely jellegzetes, ma is fennmaradt, sikátorszerű utcácskáiról, az udvarterekről is közölt egy tanulmányt, melynek szerves részeit képezik a helyszínen készült fotók is.

Az 1960 júniusában készített fényképek a Kriza János Néprajzi Társaság archívumában találhatóak. A jelentős – kéziratokból, jegyzetekből, rajzokból és több mint 2000 fényképből álló – hagyatékrész 1997-ben került a kolozsvári archívumba. Az 1930–1974 között üveg- és celluloidlemezre készült fekete-fehér negatívok beazonosítását, leltározását és digitalizálását Jakab Albert Zsolt végezte 2007-ben.

Kézdivásárhely régi településformája, az udvartér a városba érkező első telepesekhez köthető. A Piactér négy oldalán kaptak, egyforma nagyságú, keskeny telkeket, melyek első részén a házak, műhelyek álltak, a hátsó részen pedig kertek, gazdasági épületek voltak. Az erdélyi kézműiparos városokban ez a jellegzetes településforma együtt járt a foglalkozással, de a nagyobb városok fejlődése során felszámolták az átjáróházakat, sikátorokat. Ezzel szemben Kézdivásárhelyen a városrendezés elmaradása és az iparos polgárok ragaszkodása miatt fennmaradtak ezek az udvarterek, és még az 1834-es tűzvész után is elvetették a korszerű újjáépítési terveket. Bár az évek során ezek fokozatosan változtak és alakultak, Vámszer Géza 1960-as évek elején még 71 udvarteret talált és 15 fotón megörökítette azokat és környéküket, bemutatva ezeknek a tereknek sajátos hangulatát.

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
Udvartér belseje, dolgozó asszonyokkal. „(…) az udvartérnek az első számú háza mögött csupa földszintes, fagerendás vagy téglaházacskák sorakoznak, közben egy-egy ócska deszkából tákolt pajta vagy fásszín.”

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
Régi épület, oldalán egy udvartér bejáratával. „(…) a főtéren a XIX. sz. végén a polgáriasodás igényeinek és ízlésének megfelelően nagyrészt emeletes kőházak épültek (…)”

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
Udvartér belseje. „(…) csak az egyik oldalukon sorakoznak ki-beállva, rendetlenül ezek az apró házacskák, a másik oldalon a szomszédos udvartér házainak a háta, az udvara vagy a kert deszkakerítése egyenes vonalban, bár elég barátságtalanul zárja le az udvarteret.”

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
„(…) többsége olyan keskeny (2–4 m), hogy azon ritkán tud szekér vagy gépkocsi végigmenni.” 

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
Udvartér belseje. „Fokozatosan mégiscsak változtak és fogytak a túlzsúfolt udvarterek. Akadt olyan ember, aki egy-egy udvartér apró házait megvásárolta, és így az egész udvartér birtokába jutva, lezárta a hátulsó kijáratot és a rozoga házak helyébe rendesebb kőházat épített, megszüntetve ezzel annak udvartér jellegét.”

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
Közös kút az udvartérben. „A lakók, ha ma már nem is rokonok, egymásrautaltságukban is kedves közösségben élnek; közös kutakra járnak.”

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
Udvartér boltíves kijárattal. „Az udvartereket régente az ott lakó családról nevezték el, így volt Jánosok, Csiszárok, Baloghok, Szőcsök, Kovácsok, Ráczok stb. udvara vagy udvartere.”

Vámszer Géza / Kriza János Néprajzi Társaság fotóarchívuma
„A 6. sz. udvartér érdekessége a szomszédos 7. sz. udvartér felé vezető emeleti átjáró fahíd” (volt).