A Mátyás-szoborcsoport a kolozsváriak mentális térképén a város köldöke, ami köré az útvonalak feltekerednek. Minden kezdő kolozsvári elsőként azt tanulja meg a városról, hogy találkozót a lónál vagy a ló farkánál a legjobb adni. Ha csak a közelmúlt eseményeit vesszük számba, onnan indult sok tüntetés (a Verespatak-ügyben vagy az igazságügyi törvény-módosítás ellen), szobor előtt szokás flashmobozni is (lásd a legutóbbi Musai–Muszáj akciót), újabban a korcsolyázók is akörül keringtek, akárcsak a Kolozsvári Magyar Napok koncertező közönsége. A Mátyás-szobrot logóként a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) foglalta le, és ehhez hűen a diáknapi felvonulásnak is ez a kiindulópontja. De a legemlékezetesebb talán az 570 lampionnal megünnepelt Mátyás-szülinap volt 2013-ban, és az, ahogyan a király és a lova is megszólalt 2014-ben.

A Mátyás-szoborcsoport Kolozsvár emblémájaként már az 1890-es évek végén megjelent képeslapokon, mielőtt végső formáját, helyét elnyerte volna. Cikkünkben képeslapokat, fotókat és plakátokat gyűjtöttünk össze, hogy közelebbről megvizsgáljuk azt, ahogyan az emlékmű felbukkant a város vizuális képzeletében, és azóta is verhetetlen eleme maradt a Kolozsvár-imázsnak. Fontos szó itt a képzelet, hiszen a képeslapok nemcsak kordokumentumok, és kiváló jelzői a változásoknak, hanem arról is árulkodnak, hogy melyik korban mit szeretnének a leginkább megmutatni vagy elrejteni a városból, mi számít emblematikusnak. Azt, hogy mi legyen egy kép előterében vagy a középpontjában, elsősorban a vágyaink, véleményünk, értékeink hatása alatt levő belső képeink határozzák meg (netán politikai ideológiák). A képzeletünkben megszülető képekhez képest a tér adottságai másodlagosak.

Hunyadi Mátyás kultusza a 19. század második felében erősödött meg Kolozsváron. A szoborállítás gondolata 1882-ben merült fel először, húsz évvel később pedig megvalósult. Az első képeslapokon valójában a Fadrusz János tervezte szoborcsoport és a Pákei Lajos tervezte talapzat makettje volt látható. A szobor képe egy semleges háttér előtt, aranyozott Kolozsvár felirattal jelezte azt, hogy ez a városkép elsősorban a kolozsváriak fantáziájában, szívében fogant, mintsem a valóságból meríttetett.

Az első világháború előtti években képeslap készült a szoborcsoport alapkőletételéről, az alap az építéséről, a szoboravatásról, majd a szoborról különböző szemszögekből. Az ünnepi alkalom részeként Mátyás szellemében ünnepélyesen felavatták az EKE múzeumát, a Ferencz József Tudományegyetem, a mai BBTE főépületét és az igazságügyi palotát is. Ezek a mozzanatok azonban nem váltak képeslap-eseménnyé.

1902-ben az év eseménye volt a szoboravatás, amelyet, az első kép alapján még a háztetőkről is néztek. A Vasárnapi Újság  két részletben közölt több oldalas képes beszámolót róla, az október 12-i és 19-i számában. A fotókat a Dunky-fivérek készítették, ezekből később képeslapot is gyártottak.

Kétféle kompozíciót találtak igencsak előnyösnek a korabeli fotósok: a teljes szoborcsoportot láttató, frontális nézetet, amelyen háttérként a Szent Mihály részlete látszott (Fadrusz János is előnyösnek tartotta a templomot, mint hátteret). Ez az 1915-ös képeslap az első világháború nyomasztó hangulatát idézi fel a két tábori tarackkal a szobor előtt. Emellett kedveltté váltak a lovon ülő Mátyás fél-profilját vagy profilját kihangsúlyozó kompozíciók, amelyek közelebbi nézeteket is megengedtek az emlékműről, és inkább lehetővé tették a más jellegű elemek kizárását, sokszor csak a felhős ég volt a háttér, ha nem, kimontíroztak minden mást. Ráadásul ez a beállítás Mátyás itáliai mesterek által megformált uralkodói profilképére is emlékeztet.

A fenti képeslapon hangsúlyos szerep jut a kép előterébe belógó padnak. A köztéri bútorzat megjelenése a nagyvárosiasodás jele, amelyik megállásra, szemlélődésre készteti a járókelőt az új látványosság előtt. A képeslapokon azt is követhetjük, hogy mindenféle társadalmi réteg: polgárok és cselédek is rajonganak a szoborért. A 19. század végén egyébként sok átalakításon ment át a főtér, annak érdekében, hogy a városi központhoz illő módon látványos és esztétikus legyen: a templom körüli épületeket lebontották, és felszámolták a városi gőz-villamost, amelyik utolsó útján a szoborcsoport darabjait szállította.

A szobor monumentalitását hangsúlyozó képek mellett elég hamar megjelent az emberléptékű kép is, amelyik a járókelők szemszögéből, a városi emberek által körülvéve láttatta az emlékművet. Divatossá vált képet készíteni a szoborral, még akkor is, ha csak a talapzat látszott belőle. Dönteni kellett: Mátyás alakján legyen-e a hangsúly, folttá zsugorodó pózolókkal, vagy a szobor látogatóinak az arca látszódjon inkább a szobor egy részletével.

Az impériumváltást követően a „Mátyás király” feliratot „Matei Corvinul”-ra cserélték, egy szoborrongálási akciót követően. Majd egy Nicolae Iorga idézetet helyeztek el a címer felett a Szent Korona helyén (1932). 1921-ben ugyanezen a téren állították fel a Mussolinitól ajándékba kapott capitoliumi farkas szobrát. Ez fordulatot jelentett a tér fényképezésében is: most már két emlékművet kellett belekomponáljon a képbe az a fotós, aki politikailag korrekt akart lenni abban a korban. Ennek eredményeképp több nagytotál készült a térről, amelyen új, egyszemélyes székeket helyeztek el, és parkosították a tér nagyobb felületeit.

Akadtak fotósok, akik burkoltan, kompozíciós trükkökkel mégiscsak bevállalták a hozzájuk közelebb álló ideológiát. Az első fotó a New York szálló tornyából készülhetett, és az oszlopok belső keretezését kihasználva Mátyás javára fordítja a kompozíciót, míg a jobb oldali képen a pózoló katonák a másik emlékművet részesítik előnyben.

A két világháború között ún. „irredenta” szórólapok és képeslapok is forgalomba kerültek, amelyek ugyancsak Mátyást választották fő arculati elemként, és egy vállaltan szintetikus és szintetizáló városképet alkottak meg. (Némely változaton az előtérben levő férfialak a tenyerébe temeti az arcát.)

1940-től ismét a magyar uralkodói szimbólumok jelentek meg a szobor talapzatán, magyar felirattal. A szobor maga a visszacsatolás fontos szimbólumává nőtte ki magát. A korabeli képeslapok beállításai monumentálisabbnak mutatják Mátyás alakját, gyakoribbá válnak az alsó kameraállásból felvett képek, illetve a Mátyást a város fölött őrködő sziluettként mutató beállítások. Ebben a korban változatosabbá válnak a kameraszögek, a repülőből felvett madárperspektíva is megjelenik, jelezvén, hogy a gépek használata is könnyedebbé váltak.

1940 és 1945 között a szobor előtti fényképezkedés nemcsak a király vagy a város előtti tisztelgés jele volt, hanem fontos alkalma a nemzeti érzelmek kifejezésének, a magyar címerrel való találkozásnak. A honvédek, a magyar ruhás lányok gyakran örökítették meg hazafiasságukat egy-egy fotón (még akkor is, ha Mátyás feje kimaradt a képből). A magyar idegenforgalmi gépezet is hamar rákapott Mátyás emblematikusságára, az 1940-ben Kolozsváron megszervezett magyar fotóhét reklámjában is szerepelt, de városimázsfilmekben, játékfilmekben is (lásd a Férfihűség c. film 22.57-edik percét).

A Mátyás király szobráról készült hazafias képeslapokon nemsokára ismét át kellett húzni a magyar nyelvű feliratot. A szobor előtti fényképezkedés szokása azonban töretlen maradt: a jobb oldali képen széki kislányok állnak a szobor előtt 1963-ban, akik a hátlap felirata szerint cselédekként helyezkedtek el Kolozsváron (Gyurász Mária tulajdona). Osztálykirándulásokon, tantárgyversenyeken ki nem pózolt a szobornál?

A második világháborút követően a semlegesebb „Mathias Rex” felirat került a talapzatra. A korban nagyon népszerűvé váltak a kollázs-képeslapok, amelyek érdekes jelzői annak, hogy az adott korszakban mi számít reprezentatívnak.

Az 1970-es évek végén jelent meg a szocialista városjelvénnyel ellátott képeslap-sorozat, amelyen a szocialista városrendezés és - építészet is hangsúlyossá vált: ezen a fotón a Fellegvár egy része látszik, más képeken az új szállodák képviselték a kor „vívmányait”. A Mátyás emlékmű már nem önmagában vett látványosság.

A korszak színes képeslapjain elsősorban a városi teret hangsúlyozzák, amelyen a különböző ornamentális alakzatokban beültetett színes növények legalább annyira fontosak, mint az emlékművekként fotózott szobrok, épületek. Az élet rendezettségét, megszervezettségét megjelenítő képeslapok ismét a nagytotálokhoz folyamodtak.

A totálok mellett publikálnak életszerű, pillanatképekre emlékeztető képeslapokat is az 1970-es évektől, amelyen Mátyás alakja legfeljebb rückenfigurként (háttéralakként), sziluettként van jelen, olykor a szobor jelenlétét csak egy belógó részlet jelzi. Nyilván, itt nem a király előtt, vagy a róla készült műalkotás előtt tisztelegnek, hanem a modern nagyvárosi életről tudósítanak.

A Minerva fotóarchívum sajtófotói között számos példát láthatunk a sziluett-szerű ábrázolásra.

Az 1980-as években az ösvényekkel telerajzolt, parkszerű tér népszerű szabadidős hely maradt, sőt a szobor az 1989-es rendszerváltás transzparenseinek kiállítóhelyévé vált, amiről ugyancsak készült képeslap.

A Minerva-archívumban több kép is tanúskodik az 1990-es évek tüntetéseiről, amelyek hol az anyanyelvi oktatásért, hol a diktatórikus városvezetés ellen tiltakoztak. A képen látható megmozdulás valószínűleg 1992-ben történt, a miután a szoborra visszakerült a Iorga-felirat. A Funar-korszak ideológiája sem a teret, sem a képeslapokat nem hagyta érintetlenül: a trikolór padok, majd a trikolór zászlótartók, és kukák jelzik az 1990-es évek mentalitását és városimázsát.

A szobrot utoljára 2010-2011-ben restaurálták a magyar és a román kormány támogatásával. Cikkünket mégsem a becsomagolt, bemutatásra váró Mátyás-szobor képével zárjuk, hanem két frissebb plakáttal. Az egyik a 2014-es TIFF vizuális identitásának központi eleme volt, és a 3D-és mozit próbálta társítani az erdélyi hagyományokkal (a képnek Vlad Țepeș volt a párja), tehát az új-média és a pop-kultúra eszközeivel mitizálták Mátyást, nem a hagyományos monumentalitást sugalló kompozíciós eszközökkel. A számomra legkedvesebb plakát a 2016-os városi karácsonyi vásáré volt, amelyik egy mézeskalács Mátyással édesgette a kolozsváriakat a főtérre. Talán ilyen lenne a jól működő multikulturalitás, de azóta csak egyszer fordult elő hasonló eset, egy Banca Transilvania óriásplakáton, aminek online nyoma nem maradt. Mindenképp jó volna tudni, hogy mi a kedvenc találkahelye a város román lakóinak, ők szoktak-e találkozni a ló farkánál? És vannak-e még hasonló, emblematikus figurái és szoborcsoportjai az erdélyi társadalomnak?