Előny a fogadónál.
Szerdától újraindult az ország 13 gyógykezelő központja, amelyek fogadják az államilag támogatott kezelésre érkező nyugdíjasokat.
Az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt.
Az uruguayi csatár a PSG-ben 301 meccsen 200-szor volt eredményes.
138 104 tanuló vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból tartott érettségi vizsgán – közölte az oktatási minisztérium.
Korszerűsítik a tömegközlekedést.
Kormányhatározattal szüntették volna meg a jogi főosztályt.
Toni Greblă és Mariana Moţ a két tisztségviselő.
Eugen Bejinariu neve a Microsoft-ügyből lehet ismerős.
A jogszabály többek között előírja, hogy az iskoláknak – szülői beleegyezéssel – az „életre felkészítő oktatásban” kell részesíteniük a tanulókat, amelynek része kell hogy legyen az „egészségügyi nevelés” is, a nemi betegségek és a kiskorúak teherbe esésének megelőzése céljából.
A Maros Megyei Tanács online kérdőív segítségével mérte fel, hogy a koronavírus-járvány hogyan érintette a Maros megyei vállalkozói szférát.
Marcu Leonardo Badea helyét veszi át, aki lemondott tisztségéről.
Az USR kifogásolta, hogy nem szakemberek kerültek az energiaár-szabályozó testületbe.
Július elsejétől újraindítja budapesti és bécsi járatait a Román Vasúttársaság (CFR). Július 6-ától a ruszei járatokra is lehet jegyet váltani.
A gyanú szerint csúszópénzt kért cserébe egy közbeszerzési megbízásért.
A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház Romániában egyedüliként vesz részt egy nemzetközi kutatási projektben, amelynek célja a daganatos betegségek mesterséges intelligenciát használó applikációkkal való diagnosztizálása
A költségvetést kiegészíti még az Új Nemzedék (Next Generation EU) elnevezésű uniós helyreállítási alap.
Július elsejétől megszűnik a lakossági gáz árának szabályozása.
Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) fokozta az átláthatóságot, a személyes adatok védelmét, érvényesíthető jogokat biztosított az embereknek, és új európai irányítási és jogérvényesítési rendszert hozott létre – közölte az Európai Bizottság az általános adatvédelmi rendeletről szerdán kiadott jelentésében.
Lezárta az egészségügyi minisztérium a rászorulóknak szánt védőmaszkok beszerzési eljárását.