Az állami szektor alkalmazottainak „felleltározását” célozza az a rendelet, amely a közszférában történő alkalmazások befagyasztását írja elő, jelentette ki Mihai Tudose miniszterelnök a csütörtöki kormányülés kezdetén.
Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően a kihelyezett konzuli napokkal visszatért a magyar közigazgatás a határon túli magyarlakta településekre, aminek nagyon nagy jelentősége van nemzetpolitikai szempontból - mondta Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos csütörtökön Tusnádfürdőn.
A medgidiai bíróság helyben hagyta szerdán Mircea Băsescu feltételes szabadlábra helyezésének kérelmét. Traian Băsescu volt államfő testvérét négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mert 250 ezer euró kenőpénzt fogadott el Bercea Mondial családjától.
Csak egy olyan megyéje van Romániának, amely lakosságarányosan kevesebb pénzt kap a központi költségvetésből helyi fejlesztésekre mint Hargita és Kovászna megye.
A bukaresti táblabíróság szerdán ehárította illetékességét Elena Udrea és Ioana Băsescu ügyének elbírálásában, amiben azzal vádolják, hogy törvénytelenséget követtek el a 2009-es államelnök-választási kampány finanszírozásában, és visszaküldik ezt a legfelső bírósághoz.
A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóját követően a Lőrincz Csaba-sátorban az első külpolitikai témájú panelbeszélgetésre is sor került Magyarország, Románia, Közép-Európa – a biztos pont egy bizonytalan világban? címmel. A felszólalók Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, lengyelországi látogatásának jelentőségéről értekeztek.
A kétnyelvűség alkalmazásának a Bukarestből gerjesztett cirkusz és a pénz a legfőbb befolyásolója, az egyetlen megoldása pedig a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé tétele – összegezhető a Gúzsba kötött többnyelvűség című szerdai tusványosi panelbeszélgetés üzenete.
Elsősorban a román közvéleménynek kívánt üzeni székelyföldi látogatásával Klaus Johannis, az államfő a helyi közösség által felvetett problémákra semmilyen konkrét választ nem adott – véli Illyés Gergely.
Új lendülettel, új sátrakkal, régi és új medvék közelségében hivatalosan is megnyitották szerda délelőtt a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort a Hargita megyei Tusnádfürdőn.
Az RMDSZ-szel partnerségben tájékoztató jellegű kampányt indít az Eurotrans Alapítvány a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokra. A kampány célja a szavazáshoz szükséges tudnivalók ismertetése.
Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta kedden a Realitatea tévé műsorában, hogy Románia egyelőre nincs felkészülve a családi adózás bevezetésére, de nem vetik el ennek az adózási formának az alkalmazását a későbbiekben.
Az előző évek rendezvényeitől eltérően idén nagy számban vesznek részt RMDSZ-es politikusok a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) szervezett pódiumbeszélgetéseken.
Az autonómia dél-tiroli modelljéről is tájékoztatták az államfőt a székelyföldi önkormányzati vezetők kedden délután Sepiszentgyörgyön, egy szűk körű megbeszélésen, amelyen az RMDSZ ügyvezető elnöke is részt vett.
Decentralizációról, régióátszervezésről, autonómiáról és klaszterekről tanácskozott Háromszéken Klaus Johannis államfő a székelyföldi megyék tanácselnökeivel és magyar többségű városok polgármestereivel.
A Klaus Johannisszal történt keddi csíkszeredai találkozó után Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke közösen nyilatkoztak a sajtónak az államfő székelyföldi látogatásáról.
Mihai Tudose miniszterelnök kedden felmentette hivatalából Bogdan Stant, az országos adóhatóság (ANAF) elnökét. A határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Jóváhagyta Dan Voiculescu feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmét kedden a fővárosi törvényszék. A döntés jogerős.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert és Kovászna Megye Tanácsának elnökét, Tamás Sándort kértük meg arra, hogy értékelje Klaus Johannis államfő és a székelyföldi önkormányzati vezetők kedd délelőtti csíkszeredai találkozóját.
A legfelső bíróságon hallgatják ki kedden Elena Udreát és Ioana Băsescut a 2009-es államelnök-választási kampány finanszírozásának ügyében.
Egynapos látogatáson tartózkodik kedden Székelyföldön Klaus Johannis. Az államfőt reggel tüntetők várják a csíkszeredai megyeházánál.