Címke: egyetemi hallgatók

  • Jó hírt kaptak a 26 évesnél idősebb egyetemisták

    A jogszabályt már csak az államfőnek kell kihirdetni ahhoz, hogy hatályba lépjen.

  • Miben különböznek a kolozsvári román és magyar hallgatók?

    Pénteken délelőtt, Kolozsváron mutatták be a tizenhárom éve alapított Erdélyi Társadalom folyóiratot a BBTE Szociológia és Szociális Munka karán. A lap főszerkesztője, Veres Valér kifejtette, a lap négy nemzetközi adatbázisban is elérhető mostanra, és Magyarországon is egyre elismertebbé válik. A konferencián számos, a lapban megjelent tanulmányt mutattak be szakemberek.

  • A kolozsvári magyar gólyákat kérdeztük a benyomásaikról

    Az ősz nem csak a hideget és az esőt hozza meg, hanem – legalábbis Kolozsvárra – a diáksereget is. Több tízezer fiatal érkezik ilyenkor a városba, sokuk pedig elsőévesként, az ország minden pontjáról. Első hetük vicces pillanatairól, bakijairól és benyomásairól magyar gólyákat kérdeztünk, akiknek máris bőven volt mesélnivalójuk.

  • Elutasították Magyarországon a mesterire jelentkező erdélyi diákokat

    Akárcsak tavaly egy ideig, idén sem jelentkezhetnek oklevél hiányában az alapképzést frissen elvégző erdélyi magyar diákok mesteri képzésre magyarországi egyetemekre. Míg múlt évben végül ez a gond megoldódott, ebben az évben – jelen állás szerint – hoppon maradnak a romániai magyar hallgatók.

  • Sztrájkolnak a diákok a rektorválasztások miatt

    Japánsztrájkba lépnek szerdán, április 8-án az egyetemi hallgatók. A diákok azt szeretnék elérni, hogy az tanügyminisztérium változtassa meg a rektorok megválasztásának módját, hogy minimum 25 százalékos arányban a diákok is beleszólhassanak a választásokba. 

  • Négy év alatt megfeleződött az egyetemi hallgatók száma

    A demográfiai hullámvölgy és az érettségi vizsga szigorítása miatt mindössze négy év alatt felére csökkent Romániában az egyetemi hallgatók száma - közölte hétfőn az Adevărul című lap internetes kiadása.

  • Padovában tilos tojással és liszttel dobálózni

    Tilos tojást dobálni és zajos házimunkát végezni az északkelet-olaszországi Padovában, ahol borsos pénzbírság sújtja az utcai koldulást is. Az új rendszabályokkal Padova lett a tiltások városa - számolt be az olasz sajtó Massimo Bitonci, a venetói város polgármesterének rendelkezéseiről.