Ez alkalommal sokkal nagyobb és összetettebb szervezési folyamat előzte meg az előadást, hiszen minden szempontból magasabb szintre emelték ezt az alkalmat.
Az RMDSZ Nőszervezetének szervezésében tizenegy erdélyi városban közel 2 000 ember előtt mutatták be a Betonpárnák - slam poetryvel az erőszak ellen című előadást.
Tizenegy erdélyi városban mutatja be új, Betonpárnák - slam poetryvel az erőszak ellen című előadását a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont és az RMDSZ Nőszervezet.
Az ősszel együtt indul a marosvásárhelyi slam-évad: október 4-én, csütörtökön este héttől gyűlnek össze először a műfaj művelői és kedvelői a G-caféban szervezett Open Mic-re.
A párizsi merényletsorozat logisztikai felelőse és kulcstanúja a kihallgatása kezdetén megerősítette, hogy nincs szüksége ügyvédre, majd jelezte, hogy Allahra bízza magát.
Silent Slam Tourt szervez Kolozsváron a Nest és a Kolozsvári Rádió: olyan helyekre kalauzolják el a kolozsvári magyar és román közönséget, ahol séta közben elhangzó slam szövegekkel mutatják meg a város új arcát.
Nem nyújt be fellebbezést Salah Abdeslam a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőperében született elmarasztaló ítélet és a rá kiszabott 20 éves börtönbüntetés ellen - tudatta hétfőn a férfi védőügyvédje.
S ez még nem is az „igazi”, nagy pere volt a párizsi támadások kitervelőjének.
Abdeslam volt a főszervezője a 2015. november 13-i párizsi terrortámadásoknak.
170 szó a szabadságról címmel slam produkciót szervez a Nest és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR), március 15-én, Kolozsváron.
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi merényleteket elkövető kommandó egyetlen életben maradt tagja pénteken először válaszolt a francia vizsgálóbírók kérdéseire.
A Szigligeti Stúdió fehér termében folytatódott pénteken a Gyújtópont irodalmi beszélgetéssorozat. Ez alkalommal Simon Márton költőt, slammert faggatta Ozsváth Zsuzsa, az Élő Várad mozgalom tagja.
A védelmet ellátó ügyvéd kérésére február 5-re halasztották Salah Abdeslam és társa, Soufien Ayari brüsszeli ügyének tárgyalását – közölte az ügyben illetékes belga bíróság hétfőn.
Október 19. – november 5. között hét erdélyi városban mutatta be az ünnepi slam produkciót az RMDSZ a Nest – Erdélyi Összművészeti Gyűjtőpont közreműködésével.
A megmozdulás célja a turnék során Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár középiskoláinak falai közé becsempészni október 23. hangulatát.
Allahnak alávető muzulmánnak nevezte magát Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényleteket végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője egy levélben, amelyet válaszként küldött párizsi börtönéből egy rejtélyes nőnek.
Slam poetry rovatot indít januárban a Helikon folyóirat. A tervek szerint havi rendszerességgel jelennek meg slamről szóló esszék, tanulmányok és konkrét szövegelemzések.
Salah Abdeslamnak, a tavaly november 13-i, 130 áldozatot követelő párizsi merényleteket végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélőjének ügyvédjei lemondtak ügyfelük védelméről, mert továbbra is hallgat, és nem tart igényt jogi képviselőre.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) adatai szerint 14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez.
Továbbra sem beszél a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokat végrehajtó terrorista kommandó egyetlen túlélője. Salah Abdeslam "élt a hallgatás jogával" újabb, csütörtöki kihallgatásán - mondta ügyvédje francia újságírók előtt.