Huszonöt milliárd euróval nagyobb a román államadósság jelenleg, mint amekkora 2008-ban volt, ám a bruttó nemzeti termék (GDP) egy helyben topog, az egymást váltó kormányok ugyanis a gazdaság élénkítése helyett inkább a bérek és nyugdíjak folyósítására használták fel a kölcsönpénzt. Idén Romániának 5 milliárd eurót kell törlesztenie.
Angela Merkel győzelme azt is jelenti, hogy marad az euróövezeti adósságválság kezelésének eddigi iránya.
Mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Ukrajna eddig is nagyon gyenge adósbesorolását pénteken a Moody’s Investors Service, egyebek mellett az egyre aggasztóbb külső ukrán likviditási pozícióval indokolva a lépést.
Egyre több külföldi ország érdeklődik a székely burgonya iránt- jelentette be Török Jenő a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője.
Hét napra leállítja a termelést a Ford a romániai üzemében, októberre már 13 napos leállást tervez.
A magyar fővárosban nagyobb a vásárlóerő mint Kolozsváron, ám az életminőség alacsonyabb, Bukarest pedig, a jobb fizetések ellenére sokkal kevésbé élhető hely, mint a kincses város, amely tisztább, biztonságosabb és az egészségügyi ellátás szempontjából is jobban áll – derül ki a numbeo.com adataiból.
A gazdasági válság öt éve alatt 24 százalékkal drágultak az élelmiszerek, a fogyasztás pedig 15 százalékkal esett vissza.
A Brassó-Nagyszeben autópálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére írt ki versenytárgyalást az országos autópálya-társaság (CNADNR) – közölte intézmény új vezetője az economivca.net portállal. Narcis Neaga tájékoztatása szerint európai uniós alapokból épülne.
Verespatak 2014 és 2020 között nagy összegű uniós támogatásokat hívhat le turizmusra, vállalkozásfejlesztésre és mezőgazdaságra.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Jamaucsi Hirosi, a Nintendo korábbi elnöke, aki a vállalat élén töltött több mint fél évszázad alatt a videojáték-piac óriásává tette az eredetileg játékkártyákat gyártó céget.
Romániában a legkevésbé hatékony az áfabeszedés, az unióban 193 milliárd euró adóbevételtől estek el a tagállamok a be nem szedett forgalmi adó miatt.
Története legnagyobb repülő-megrendelését adta le a német cég, amely a 34 Boeing-777-9X és 25 Airbus A350-900 típusú, tengerentúli utakra való, széles törzsű gépet vesz.
Az ingatlanok bérleti szerződéseit azonban kevesen jelentik be, azok is a valósnál kisebb összegeket tüntetnek fel benne.
Amerikai és brit internetezők milliói törölték Facebookról felhasználói oldalukat az amerikai adatgyűjtési botrány kirobbanása óta – írta a Daily Mail. Az Egyesül Államokból kilencmillió, Nagy-Britanniából kétmillió felhasználó menekült el a közösségi hálóról.
A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kétnapos ülését követően szerdán bejelentette, hogy nem csökkenti a likviditásnövelő kötvényvásárlási program havi 85 milliárd dolláros keretösszegét.
A magánszférából a vasútvállalat igazgatótanácsának élére került volt romániai Oracle-vezérigazgató személyes okokkal indokolta döntését.
Legtöbb egy százalékkal emelkedik október elsejétől a lakossági gázár – közölte Niculae Havrileţ, az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöke.
Az alacsony kamatok és a magas kezelési költségek miatt lehet, hogy a futamidő végére kevesebb lesz a pénze annak, aki euróban kötötte le a megtakarítását. Az elkövetkező egy évben a dollárnak lesz a legnagyobb hozama, jósolják a szakemberek.