A hektoliterenkénti szász euróról tíz euróra csökkentette döntő házként szerdán a képviselőház bizonyos alacsony alkoholtartalmú szeszesitalok (köztük a gyümölcsborok) jövedéki adóját.
Ferenc pápa konzultatív bizottságot hívott életre a Vatikán bankjának megreformálásához, a testület élén Raffaele Farina bíboros áll – közölte szerdán az egyházi állam.
A Csomád–Bálványos Régió népszerűsítése érdekében idén első ízben szerveztek hivatalos nyári évadnyitó ünnepséget.
1996-tól hat évig Kézdivásárhely alpolgármestere, majd nyolc éven át polgármestere volt, 2008 júniusa óta azonban visszafogottabban szerepel a közéletben, a Kovászna Út és Híd Rt. kereskedelmi igazgatója. Török Sándor ez utóbbi minőségében, gazdag önkormányzati tapasztalatára hagyatkozva, nem utolsó sorban pedig közgazdászként fejtette ki új szempontokra is rávilágító véleményét a Rétyre tervezett Schweighofer-beruházással kapcsolatosan.
A Kolozs Megyei Tanács körülbelül 50 millió eurós beruházással létre fogja hozni Románia első tudományos kutatóparkját. A park a Tetapolis nevet fogja viselni, kutatólaboratóriumok és üzleti inkubátorok működnek majd benne.
Eduárd herceg, II. Erzsébet királynő legkisebb fia szerint élénkül a brit befektetők érdeklődése Románia iránt, ahova az év eleje óta a külföldi befektetések 27 százaléka érkezett Nagy Britanniából.
Nem tolonganak a sepsiszentgyörgyi cégek az adó-visszatérítésért. Mindössze 21 cég kérte vissza az erre az évre befizetett ingatlanadó többletet, ezek összesen 200 ezer lejt igényeltek vissza, ami az önkormányzat által erre a célra elkülönített 500 ezer lejes alap közel fele - tájékoztatott Édler András a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke.
Akár egymilliárd dollárt is kész költeni a tavaly a Fekete-tenger romániai partjainál talált földgázmező feltárására az OMV és az Exxon - írta kedden az osztrák gazdasági lap, a Wirtschaftsblatt.
Egy hazai minimálbérrel alkalmazott munkavállalónak akár három évet is kell dolgoznia, hogy megkeresse ugyanazon vállalat vezérigazgatójának havi jövedelmét, ugyanis a romániai vállalati vezetők átlagos keresete ugyanakkora mint Portugáliában, s magasabb mint Magyarországon, Görögországban és Dániában.
A kormány tárgyalni fog a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy olyan speciális bérezési rendszer bevezetéséről, amely lehetővé tenné, hogy az uniós alapok lehívásával foglalkozó menedzsment-hatóságok köztisztviselői fizetését megemeljék – jelentette be Victor Ponta.
Elégedetlenek az ócskavastelepek tulajdonosai és az autótulajdonosok az idei roncsautó-program lebonyolításával.
A magas tartási költségek miatt Erdélyben és Magyarországon értékesítési gondokkal küzdenek a mangalicatenyésztők, míg Spanyolországban, az Egyesült Államokban és Japánban egyre nő az érdeklődés az őshonos magyar fajta húsa iránt. A mangalica szalonnájának ára a „normál” sertéskarajénak a kétszerese.
Marosvásárhely a sokszínű egészségügyi vállalkozások városa, ahol az orvos- és gyógyszerészképzéstől a gyógyszergyártásig és gyógyszerforgalmazásig, a betegellátásig és a különböző egészségügyi szolgáltatásokig minden megtalálható, az állami- és a magánszférában is. Csak a szakemberek hiányoznak.
Bizonyos esetekben huszonötszörösére nő a bélyegilletékek formájában kifizetendő összeg – derül ki egy sürgősségi kormányrendelet tervezetéből, amelyet a Mediafax ismertetett. A jogalkotók indoklása szerint ezek a díjak 1997 óta változatlanok vagy alig módosultak.
A Grupul Feroviar Român (GFR) kereskedelmi áruszállító vállalat nyerte a román államvasutak teherszállító részlegének (CFR Marfă) többségi részvénycsomagjára kiírt pályázatot - jelentette be Relu Fenechiu közlekedési miniszter csütörtökön.
Romániában a felnőtt lakosság kevesebb mint egyharmada készül nyaralni egy friss felmérés szerint, amelyet csütörtökön ismertetett az Agerpres hírügynökség.