A Kászim Szulejmáni iráni tábornok megölése miatt kialakult nemzetközi feszültség enyhítését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Határozottan nem tett jót a biztonságérzetemnek, hogy Kászim Szulejmáni tábornok likvidálása miatt szintett ugrott az Irán és az Egyesült Államok közötti feszültség.
Érezhetően fontos volt számára az, hogy a magyar sajtó érdeklődik iránta, azonban finoman értésemre adta azt is, hogy egyáltalán nincs oda a telefonos interjúkért. Mondjuk, gondolhattam volna, hogy Románia egyik legnépszerűbb könnyűzenei sztárja, Corina Chiriac régi vágású „színpadi ember”, aki szereti látni is interjú közben beszélgetőpartnere reakcióit.
Egy baleset nyomán derült fény a sajátos „gyűjteményre”.
Ellenőrzést rendelt el a kulturális minisztérium a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárnál, hogy megvizsgálja az annak egyik helyiségében tartott szilveszteri mulatság törvényességét.
Megkezdődött az elnökválasztás második fordulója Horvátországban: vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek.
Halálra gázolt az autó szombat este egy medvebocsot a Szeben megyei Mikeszásza (Micăsasa) településen.
Felszállás előtt ürítették ki a Wizzair W6 7867-es számú, Debrecenből Párizs-Beauvais-ra közlekedő járatát, miután lehetséges tüzet jelentettek a repülőgép hátsó részén.
Donald Trump csapássorozattal fenyegette meg Iránt vasárnap a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz különleges alakulatának meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen.
Megszavazták szombaton a Zöldek rendkívüli kongresszusukon az Osztrák Néppárttal (ÖVP) való kormánykoalíciót, így létrejöhet Ausztria első ilyen kormánykoalíciója nemzeti szinten.
Ha valaki balesetet szenved vagy bajba jut Románia valamelyik hegységében, az 112-es sürgősségi számon, a 0372126668 vagy a 0SALVAMONT-ot tárcsázva, illetve a SALVAMONT mobil applikáción kérhet segítséget.
56 éves korában szombat este meghalt Gesztesi Károly színművész - számolt be híradójában a TV2.
Jelentősen megnőtt a forgalom a Földközi-tenger légterében Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálát követően - írta szombaton az olasz sajtó.
"Őszintén szólva az európaiak nem voltak annyira segítőkészek, mint amennyire reményeim szerint lehettek volna".
Az elmúlt évben december elsejéig összesen 57 kábítószerkereskedő-csoportot számolt fel és közel három tonna drogot foglalt le a Román Rendőrség és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT).
Iránnal kapcsolatos elterjedt téveszme, miszerint arab ország lenne.
A helyszínen kilenc csendőr őrködik, hogy szükség esetén közbelépjen.
Philippe Buros, a Renault egyik európai vezetője nyilatkozott.
A feketébe öltözött, dühös gyászolók Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak és bosszút követeltek.
A meteorológusok hétfő reggelig érvényes, havazásra és hóviharokra vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést adtak ki az 1700 méter fölötti régiókra.