A Les Films de Cannes fesztivál tízedik alkalommal mutatja be a francia Riviérán díjazott alkotásokat.
A kormányfő szerint a hazai ellenzék és Johannis „lejárató kampánya” miatt utasították el a biztosjelöltet.
Négy nap alatt a harmadik mérkőzését játszotta Magyarországon a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely szinte hibátlan mérleggel, mindössze egyetlen pontot veszítve térhet haza.
Tegnap volt egy pont egy hónapja, hogy elindultam.
Pénteken este fél nyolctól debütál a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának új kistermi előadása, a Raszkolnyikov.
Összeférhetetlenség van az eredeti magyar jelölt, Trócsányi László biztosi pozíciója, valamint a Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda tevékenysége között.
A benzines járműveikkel is előfordult hasonló eset.
Tarthatatlan körülmények közül, drágán bérelt épületből költöztetnék ki a tékát.
Gregus László szerint ha az eltűnne az életünkből a népmese, valami nagyon mélyen emberit veszítenénk el.
„Az idei 70 alapképzési szak 1164 elsőévese kiállta a középiskolai éveket követő érettségi és felvételi próbáját, képességeik pedig lehetővé tették azt, hogy az átlag teljesítményét fölülmúlva az ország legjobb egyetemére jussanak”.
Több mint 150 ezer brit turista tartózkodott külföldi üdülőhelyeken az utazási iroda szervezésében.
A szakemberek szerint európai jelentőségű a lelet.
Változékony időre számíthatunk, de az évszakhoz képest meleg lesz.
Hetedik alkalommal adták át a kitüntetést az emberi jogok védelme érdekében kifejtett tevékenység elismeréséül.
A Magyar Népmese Napjának ünnepe Csíkszeredában.
Vizsgálat indult a jelenlévő rendőr viselkedése miatt.
Trócsányi és Plumb helyett másokat kell javasolni.
Az RMDSZ megszavazza, „de nem felejt”.
Idén rekordszámú pályázat érkezett.
Hétfőn 20 órakor az Erdélyi Magyar Televízió Zebra című műsorában az influenszerekről lesz szó.