Új stratégia szerint folytatja az Eurowings diszkont légitársaság, valamint a Brussels Airlines fejlesztését a tulajdonos Lufthansa-csoport, amely emellett újabb kiadácsökkentést jelentett be minden légitársaságánál.
A negatív gyermekkori élmények hatására alakulhatnak ki a szenvedélybetegségek – mondta Makara Mihály, a Dél-pesti Centrumkórház orvosa az M1 aktuális csatornán.
Enyhül a vallás hatása az arab társadalmakra, ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokkal szembeni ellenérzések is gyengültek.
A PSD szerint a külföldi szavazókörzetekben történt visszaélésekkel nyertek az ellenzéki pártok.
Csütörtökön kezdődik a kontinentális torna.
A meccs után egy román szurkoló szájon rúgta a Kolozsvári CFR játékosának, Cristi Maneának a barátnőjét.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozott.
A hazai kitermelők árai is mérséklődtek.
Közzétette jelentését a független alkotmányjogászokból álló konzultatív testület.
Több millió dollár értékű iráni vagyont zároltak.
Az utasok pizzát rendeltek az egyik állomáson.
Már a legfőbb ügyész is beavatkozott.
A hagyományőrzést választotta céljául a Déván székelő Erdélyi Konyha gasztromagazin, amely idén ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját.
Stockholm lett volna a másik opció.
Jeruzsálem a múlt héten engedélyezte a léggömbökben lévő héliumgáz beszállítását a Gázai övezetbe, mert az orvosi eszközök működtetéséhez is szükséges.
A prefektus gyors közbelépést sürget az ökölógiai katasztrófa elkerülése érdekében.
A folyamatban lévő nyomozásra tekintettel további részleteket nem közöltek.
Az egyik pilótát megtalálták, a másikat még keresik.
Nikosz Metaxasznak romániai áldozatai is voltak.