A programjavaslat értelmében a tárgyalás szűk körben zajlik majd.
Május 7-től egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés támogatásához.
Küzdelmes, élvezetes, végig nagy iramú mérkőzést hozott a veretlenek csatája Tallinban.
A turisztikai miniszter szerint a tengerparti szálláshelyek 70 százalékát már lefoglalták.
Újabb nemzetközi előadókat jelentettek be a Vibe szervezői: Alle Farben német lemezlovas és a brit Foreign Beggars is ott lesz idén a Maros-parton.
Betörte a gépkocsi szélvédőjét egy szikladarab.
Az FC Porto szerdai edzésén lett rosszul a labdarúgó.
Semmi sem utal arra, hogy fordulat következett volna be a politikai patthelyzetnek tűnő válságban.
A hazai csapat jubileumot is ünnepelhetett.
Nyilvánosságra került szerda este egy újabb videó.
Az EP-képviselőjelöllt Szabó Ödön parlamenti képviselővel és Nyakó József polgármesterrel a felújítás előtt álló Gizella malmot látogatták meg, majd a katolikus és református egyházak képviselőivel, illetve a település lakóival találkoztak.
Csütörtöktől vasárnapig 5 színpadon 11 fellépő 7 zenei stílusban több mint 700 perc élőzenét kínál a sepsiszentgyörgyi városnapokon.
Rendezvényeik, programjaik finanszírozására pályázhatnak a háromszéki és sepsiszentgyörgyi civil szervezetek.
Legalább három szinten kell fellépni az úzvölgyi haditemető meggyalázása ellen: megyeközi, országos és nemzetközi lépésekre is szükség van.
Májusban aki teheti, járjon biciklivel munkába (és nem csak) – erre biztatnak a sepsiszentgyörgyi Cycle to work nevű mozgalom kezdeményezői.
Úz-völgye a Keleti Kárpátok egyik legkevésbé ismert átjárója az Ojtozi és a Gyimesi-szorosok között, de a két világháború egyik legvéresebb csataterei közé is tartozik magyar viszonylatban.
Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje kedden a Székelykeresztúr vonzáskörzetébe tartozó településeket látogatta meg Bíró Barna Botond udvarhelyszéki RMDSZ-elnökkel és Kolumbán Dávid megyei tanácsossal.
Ötven hét börtönbüntetésre ítélte szerdán egy londoni bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.
A legmagasabb fokozatú riasztás szerdán 18 óráig van érvényben.
Idén is a Szatmárnémeti VSK lesz az ellenfele.