A kormány a tavalyi költségvetését 5,5 százalékos gazdasági bővülése mellett fogadta el.
Több mint öt éve él Magyarországon, reméli, hogy a válogatottban is bemutatkozhat.
Gyűlöljük vagy imádjuk, ünnepeljük vagy sem, ma Bálint-nap van. S bár a párunkra, párkapcsolatunkra az év minden napján fontos odafigyelni, egy kis plusz meglepetésnek mindenki örül.
A tavalyi évhez képest tízezerrel több üzleti tervet küldtek be a Start-Up Nation 2018 programba. A terveket február 12-ig lehetett benyújtani.
Adománygyűjtő kampányt indított a Váróterem Projekt alternatív színházi társulat, kolozsvári székhelyén, a ZUG-ban ugyanis a közönségnek és a színészeknek is tarthatatlan állapotok uralkodnak.
Bezárja kapuit a Hanesbrands romániai fehérneműgyára Kürtösön - tájékoztat a Ziarul Financiar meg nem erősített információkra hivatkozva.
A kisebbik koalíciós párt elnök tárgyalt erről a miniszterelnökkel.
A kormány eredeti javaslatához képest, az önkormányzatok és a helyi közösségek szempontjából kedvezőbb költségvetés-tervezetről tárgyalhat a parlament – mérlegelt Cseke Attila a parlament plénumában.
A Vibe Fesztivál történetének eddigi legnagyobb nemzetközi előadóját jelentették be a szervezők: Marosvásárhelyre érkezik a Lost Frequencies.
A metróhálózat kibővítését Románia eredetileg a 2020-as Európa-bajnokságra ígérte meg az Európai Labdarúgó Szövetségnek.
Péntekre beidézték az ügyészségre.
Szegedi bábtársulat lép fel Temesváron február végén: a Drakula mögött álló színészlegendáról szóló előadásukat felnőtt nézőknek ajánlják.
A NASA az egyik legsikeresebb és legtartósabb bolygóközi kutatásnak minősítette az Opportunity küldetését, kiemelve, hogy csaknem 15 éven keresztül kutatta a Mars felszínét és alapvető fontosságú munkát végezve hozzájárult ahhoz, hogy a hivatal visszatérhessen a vörös bolyóra.
.Letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek szerdán New Yorkban egy fajgyűlölő elkövetőt egy fekete férfi brutális meggyilkolásáért.
Az utasok egynegyede meghalt.
Donald Trump első kampánymenedzsere, Paul Manafort nem tartotta magát a vádalkuban foglaltakhoz, és szándékosan hazudott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársainak, valamint a Robert Mueller vezette vizsgálóbizottságnak – közölte egy szövetségi bíró szerda este Washingtonban.
A teljes utánpótlást - 60 gyereket - is magukkal hozzák.
A csaposok álmát váltotta valóra a Carlsberg, a dán sörgyártó ugyanis olyan (okos)hordóval lépett a piacra, amely képes arra, hogy figyelje a benne lévő sörmennyiségét, sőt jelezze a főzdének, ha már fogytán a készlet.
A másik mérkőzésen a különbség lepte meg a focivilágot.
Hóhért kereső álláshirdetés jelent meg a Srí Lanka-i lapokban az után, hogy, a halálbüntetések végrehajtására 43 éve moratóriumot hirdető dél-ázsiai szigetországban rövidesen újra bevezetik a drogbűnözők kivégzését.