Nem született írásos megállapodás az Európai Néppártban arról, hogy az EPP romániai tagpártjai – köztük az RMDSZ – Klaus Johannist támogatják a romániai elnökválasztás második fordulójában – nyilatkozta kedd este a maszol.ro-nak Vincze Loránt.
A konferencián mintegy 130 előadásra kerül sor és több mint 170 résztvevő jelentkezett a hazai és a nemzetközi társadalomkutatók közül.
Pártot készül alapítani Monica Macovei. Az államfőválasztás első fordulójában 4,4 százalékos támogatottságú független kedd este Facebook-oldalán közölte, hogy szavazói kérésének tesz eleget.
A voksok harminc százalékát megszerző Iohannis rra reagált, hogy ellenfele kedden három kiesett elnökjelölt támogatását is megszerezte
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-t nem érinti a Nagy-Románia Párt (PRM) és az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) között kötött megállapodás Victor Ponta támogatásáról a második elnökválasztási fordulóban, mert a PRM nem tagja a koalíciónak és még csak nem is parlamenti párt.
Közleménye szerint a második fordulót megelőző belpolitkai állapotok elemzése és a miniszterelnökkel való tárgyalások során döntött úgy, hogy Victor Pontára adja voksát.
Bejelentette, kiket javasol a miniszterelnöki székbe, amennyiben megnyeri az államfőválasztás második fordulóját is.
A keresztény-liberális jelölt számára nem csupán pártszövetségének ideológiája okozhat fejtörést, hanem saját identitása is. Mielőtt romániai elnökjelölt lett volna, Johannisnak nevezte magát.
Aggasztó, hogy Elena Udreának ekkora befolyása van az államfőre, aki ilyen fontos tisztségek esetében is enged pártfogoltja szeszélyeinek. Ki tudja, hány jelentős tisztség esetében befolyásolta?
Több ezer ember kényszerül az ebolajárvány miatt felállított karantén elhagyására Sierra Leonéban, mert nem jutnak élelemhez.
421 millió madárral van kevesebb, mint harminc éve volt. Az új mezőgazdasági módszerek, és az emberi terjeszkedés okozza a fogyást.
Alex, a Target nevű áruházlánc pénztárosa még nem sejtette, hogy napokon belül híres lesz.
Többek között Novák Pétert, Szokolay „Dongó” Balázst és az Etnofon Zenei társulást is láthatják Nagyváradon.
A legfontosabb cél, hogy a Băsescu-rezsim ne folytatódjon valamilyen módon, mondta Călin Popescu-Tăriceanu.
Az Európai Unió lakosságának 24,5 százalékát, 2013-ban 122,6 millió embert fenyegetett a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az EU statisztikai hivatala, az Eurostat keddi közleménye szerint.
Csütörtökön, november 6-án, 18.30 órától újra a Kolozsvári Magyar Opera színpadára kerül a nemrégiben bemutatott nagysikerű Mozart opera, a Figaro házassága, most új szereposztásban. „Ezt a bulváros storyt mindenkinek ajánljuk, aki el akar tölteni 3 kellemes órát minőségi szórakozással” – írja az intézmény sajtóirodája.
Hatvan évvel ezelőtti időkre emlékezik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Bródy Sándor „Tanítónő” című művének színpadra állításával. Gáspárik Attila, a produkció rendezője sajtótájékoztatón beszélt a csütörtök esti bemutatóról.
Van esélye ledolgozni a Victor Pontával szembeni hátrányát Klaus Johannisnak a második fordulóban Kiss Tamás szerint. A kolozsvári szociológus a maszol.ro-nak elmondta: nem hinné, hogy az RMDSZ kampányolni is fog a jelölt mellett, amelynek támogatásáról dönt.
Hatszázezer dollárért kelhet el egy Steve Jobs által eladott Apple-1 számítógép a Christie's aukciósház árverésén.