Elkezdték az árvízvédelmi munkákat a Hargita megyei Farkaslakán. A település a kormánytól 250 millió forintnyi forrást kapott, miután augusztusban hatalmas károkat okozott a Nyikó áradása. A
Ismét tart Erdélyben előadásokat Vujity Tvrtko, olyan témákat érintve, mint a világ utolsó magyar hadifoglyának hazatérése, Kim Ir Szen üvegkoporsója, vagy a világhírű 3-as szektor. Az TV2 Naplójának riportere interjút adott a maszol.ro-nk, amelyben háromszéki kötődéseiről, a "legkeletibb magyar faluról" és egyebekről kérdeztük..
Nagy-Britannia nem hajlandó teljesíteni az Európai Bizottság által követelt 2,13 milliárd eurós pótlólagos befizetést - mondta pénteken a brit miniszterelnök.
Nina Phamet elengedik a kórházból, számoltak be róla a hírügynökségek. A 26 éves ápolónő volt az első, aki az Amerikai Egyesült Államokban, egy ápoltjától kapta el a vírust.
Integettek nála hangosabbak, az önérvényesítésnek jobb specialistái – lelkük rajta. Az élet a helyükre tette a múlt dolgait. Ami megmarad, az ennek a csodálatos embernek a napsugaras alakja.
Pénteken kikapott ugyan a szerb Ana Ivanovicstól, de bejutott a legjobb négy közé a szingapúri tenisz világbanokságon Simona Halep. A román sportoló a lengyel Agnieszka Radwanskával játszik elődöntőt.
Elmondja a maga Lolita-történetét és mennyország-verzióját, a szemünk előtt lakja be Kolozsvár minden zugát, tocsog az élet leveiben, és belenyúl abba is, amitől mi csak undorodnánk.
A korábban jelzettől eltérően a héten nem várható döntés az Európai Labdarúgó Szövetségben (UEFA) az október 11-én lejátszott román-magyar Európa-bajnoki selejtezőn történ rendbontások ügyében. A fegyelmi bizottság eredetileg csütörtökre tűzte ki a tárgyalás időpontját, döntését pedig ezen a héten hozta volna nyilvánosságra.
Jó magaviselete eredményeként büntetéscsökkentésben részesül, és a kiszabott ítélet határideje előtt befejezi a közmunkavégzést Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, aki vissza akar térni az aktív politikai életbe és részt akar venni a következő olasz választásokon.
Átmárkázzák a Nokiát. A készleten lévő telefonokat még Nokia néven adják el, de aztán Microsoftra váltanak.
Szacsvay Imrére, az Országgyűlés mártír jegyzőjére emlékeztek nagyváradi szobránál, halálának 165. évfordulóján. Az 1848-49-es szabadságharc vértanújának szobránál Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje mondott ünnepi beszédet, a jegyző életét műsorokkal a Szacsvay Imre általános iskola diákjai elevenítették fel.
Világszerte hárommillióan várnak hasonló csodára.
Mindketten reményüket fejezték ki, hogy eredményes lesz a megbeszélések újabb, október 29-ei brüsszeli fordulója.
Kicsomagolták Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában című, több mint 25 milliárd forintra biztosított festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban; a londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-étől.
Táncot lejtett csütörtök este Monica Macovei a B1 Tv stúdiójában, egy választási kampányműsorban. A független államfőjelölt Radu Moraru műsorvezetővel tangózott.
A 2014-2015-ös színházi évadban egy felolvasószínházi sorozattal teszi színesebbé kínálatát a nagyváradi Szigligeti Színház. A DARABoló címmel útjára indított sorozat első állomásaként Háy János – Machiavelli azonos című műve alapján írt – Mandragóra című darabját mutatják be a Szigligeti Színház művészei felolvasószínházi formában november 5-én, szerdán 18 órától a Moszkva Kávézóban.
Részlegesen megnyíltak utak Hongkongnak abban a negyedében, ahol az elmúlt napokban taxisok igyekeztek lebontani a tüntetők által felállított barikádokat. A választási reform kiszélesítését követelő diákok szavazni készülnek arról, hogy maradjanak-e az utcán vagy folytassák a tárgyalásokat a városvezetéssel.
Vasárnap, október 26-án kezdődik a téli időszámítás. Hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára, egy órával vissza kell állítani az órákat.
Mégsem Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck vezetőedzője váltja a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról múlt csütörtökön távozott Victor Piturcát, az ukrán klub ugyanis nem egyezett bele abba, hogy a szakember párhuzamosan végezze a munkáját.
A sok képes mém mellett a hvg.hu egyik olvasója videós paródiát is készített internetadó témában.