Kulcsszó:

  • FIFA-ranglista: a románok öt, a magyarok négy helyet javítottak

    Románia öt helyet javítva immár 21. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján. Ugyancsak jó híreket kapott Dárdai Pál magyar szövetségi kapitány is, ugyanis az általa vezetett csapatot négy hellyel feljebb, kereken az 50. pozícióba sorolja a FIFA.

  • Magyar természetfotós nyert a BBC világversenyén

    Nagy Göncöl című felvételével Máté Bence természetfotós nyerte meg a BBC Wildlife magazin és a londoni Természettudományi Múzeum világversenyének madarakat ábrázoló kategóriáját, írja az MTI.

     

  • Itt vannak a Milvus Nemzetközi Természetfotó verseny győztesei

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház emeleti előcsarnoka adott helyet a hatodik Milvus Nemzetközi Természetfotó verseny kiállításának, győztesei kihirdetésének. 

  • Felborult egy román kamion Magyarországon, egy ember meghalt

    Szolnok határában, a Tószegi út és a 32-es főút közötti szakaszon, 92-es kilométernél egy román rendszámú MAN nyerges vontató egy Peugeot furgonnal ütközött, majd a vontatmányával együtt felborult – számolt be a langlovagok.hu. 

  • Fülöp Márton debütál Verdi Trubadúrjában

    A márciusi bemutató teltházas sikere után a Kolozsvári Magyar Opera idén is repertoárjába helyezte Verdi A trubadúr című operáját. A csütörtökön 18.30 órától sorra kerülő előadás újdonsága, hogy Luna szerepében az opera repertoárjának szinte minden operett-előadásában szerepet betöltő, a közkedvelt Fülöp Márton debütál. 

  • Kelemen: új társadalmi szerződés kell öt fontos területen

    Új társadalmi szerződés kell életünk öt fontos területén – Kelemen Hunor politikai megállapodást szorgalmaz az ország jövője érdekében.

  • Nem megy rosszul az Orange-nak Romániában

    Az idei év harmadik évnegyedében 227,4 millió euró volt az Orange Románia jövedelme, 3,4 százalékkal több, mint 2013 hasonló időszakában – közölte csütörtökön a mobilszolgáltató.

  • Először jön Kolozsvárra a Budapesti Operettszínház

    Először lép fel Kolozsváron a világ egyik legrangosabb operettszínháza. Október 26-án 15 és 19 órától Lehár Ferenc A mosoly országa című romantikus nagyoperettjét mutatja be a Budapesti Operettszínház teljes színpadi társulata, parádés szereposztással, lélegzetelállító látványvilágú díszleteivel és jelmezeivel, Kero rendezésében.

  • Napi egymillió dollárt keres Bill Gates

    Napi egymillió dollárt keres anélkül, hogy dolgozna érte Bill Gates – írja a Business Insider. A Microsoft társalapítójának 300 millió osztaléka van a cégben, egy osztalék értéke az utóbbi évben 1, 24 dollár volt.

  • Így senki sem tiltakozott még a játékvezetők ténykedése ellen

    Úgy tűnik, az aktuális francia férfi kézilabda-bajnokság a kiélezett küzdelem mellett a botrányoktól lesz hangos. Azt követően, hogy nemrégiben a párizsi Marko Kopljar harapással került be a hírfolyamba, a szerda esti fordulóban a Nantes edzője, Thierry Anti letolta a nadrágját, így tiltakozva a játékvezető-páros ítéletével szemben.

  • Stúdióműsor Szatmárnémetiben a szerelemről

    Versben, prózában és dalban mesél a szerelemről, a férfi-nő bonyolult kapcsolatáról a Harag György Társulat két művésze, Kovács Nikolett és Nagy Anikó, hangszeren kíséri őket a Sunday School (Henter Ambrus és Botos Norbert) együttes 2014. október 24-én, pénteken, 18 órától a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos stúdiótermében. 

  • Fényes nappal az iskola mellett jár a medve Dâmbovița megyében

    Pánik tört ki csütörtökön reggel a Dâmbovița megyei Bezdead község iskolájában, amikor kiderült, hogy egy 200 kilogrammos medve fennakadt a tanintézmény kerítésén – számoltak be a hírtelevíziók.

  • Traian Băsescu belép a Népi Mozgalom Pártjába

    Amint véget ér a mandátuma, Traian Băsescu beiratkozik a védnökségével létrehozott Népi Mozgalom Pártjába (PMP). Ez maga az államfő jelentette be csütörtökön, az EU-csúcsra utazása előtt.

  • Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren

    Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulóján, csütörtök reggel, Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

  • KultúrTeaház: Természetes fény Fülkeufóriában

    Parti Nagy Lajos és Závada Pál lesz a vendége október 24-én, pénteken 20 órától a sepsiszentgyörgyi Tein Teázónak, a szerzőkkel Murányi Sándor Olivér író beszélget. Köteteik kedvezményesen megvásárolhatóak a helyszínen. Az eseményt a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa, a Tein Teaház szervezi a BGA Zrt és a Szépírók Társasága támogatásával. 

  • Erdő-visszaszolgáltatások: őrizetbe vették Viorel Hrebenciuc fiát

    Négyórás kihallgatás után 24 órára őrizetbe vették csütörtök reggel a brassói korrupcióellenes ügyészek Andrei Hrebenciucot, Viorel Hrebenciuc szociáldemokrata képviselőházi frakcióvezető fiát – számoltak be a hírtelevíziók

  • A román filmek legjobbjai a 22. Alter-Native-on

    A román filmipar is képviselteti magát a 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon, amely idén november 5–9. között zajlik a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A magyar játékfilmek mellett négy román hosszú filmet is megnézhet a közönség.

  • Utasokkal teli buszra nyitottak tüzet Pakisztánban

    Legalább nyolc ember életét vesztette, többen megsebesültek csütörtökön, amikor szélsőségesek tüzet nyitottak egy buszra Pakisztán délnyugati részén.

     

  • Közelíti az ötezret az ebola áldozatainak száma

    Közel négyezer-kilencszáz ember halt már meg az elsősorban Nyugat-Afrikában pusztító ebolajárványban - tudatta szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). 

  • Megjelent a pápák kedvenc ételeit leíró szakácskönyv

    Mit evett legszívesebben II. János Pál pápa és hogyan változott a vatikáni konyha menüje, amióta az argentin Ferenc pápára főznek? - ezt is elárulja David Geissernek, a svájci gárdisták szakácsának könyve.