Kereken 300 évet kellett rá várni, de rehabilitálták Korponayné Géczy Juliannát, más néven a lőcsei fehér asszonyt, akit 1714. szeptember 25-én végeztek ki, mert a vád szerint részt vett a Rákóczy-féle felkelésben. Lőcse városa úgy döntött, hogy helyreállítja a történelmi sérelmet és a nemesasszony egyik leszármazottjának, Korponyay Zoltánnak átadták az ítéletet visszavonó dokumentumot.
Bár egyelőre nagyon gyerekcipőben jár, néhány éven belül nagy áttörést érhetnek el.
A kubai minisztertanács közleményben ítélte el a LABIOFAM üzleti fogását, amely szerint az állami cég Ernesto és Hugo márkanévvel Ernesto Che Guevara és Hugo Chávez emlékére – parfümöt dob a hazai és külföldi piacra.
Olcsóbb lehet jövőre az üzemanyag, a cigaretta és az ital, mert mintegy öt százalékkal csökken e termékek jövedéki adója – számolta ki az economica.net.
Ötven éve indult el Tokióból a sinkanszen, a nagysebességű vasúthálózat első szerelvénye. A Hikari, vagyis Fény nevű első szerelvényt 1964. október 1-én avatták fel Tokióban, Hirohito császár jelenlétében. Az ünnepség csak kilenc nappal előzte meg az 1964-es tokiói olimpia megnyitóját.
Rossz volt a munkaerőpiaci helyzet augusztusban Ausztriában, közel 43 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma, akárcsak egy évvel ezelőtt, és eközben néhány ezerrel kevesebb külföldit foglalkoztattak. Ám míg egy éve pár százzal több, most hatszázzal kevesebb magyar kapott ott állást. A románok kicsit javítani tudtak.
Hatalmas az érdeklődés a reklámmentességet és letisztult felületet kínáló Ello nevű új közösségi oldal iránt, amely a Facebooknál élhetőbb alternatívát kíván nyújtani. Regisztrálni csak meghívóval lehet.
Könnygázzal és paprikaspray-vel oszlatták a diákok tüntetését Hongkongban. A diákok többek között szabad jelöltállítást követelnek a 2017-es kormányzóválasztáson.
Románia az első helyen áll az EU-ban a kukoricával bevetett terület nagyságát illetően, azonban távol áll az első helytől, ami a hozamot illeti.
Lefújták a sztrájkot az Air France pilótái. A légitársaság szakszervezete, az SNPL szóvivője szerint nem sikerült megállapodniuk, de szeretnék nyugodtabb légkörben folytatni a tárgyalásokat.
Légicsapás érte az Iszlám Állam kezén lévő szíriai földgázüzemet vasárnap este – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
Már hagyomány, hogy a legfanatikusabb futballdrukkerek Bukarestbe, a Románia elleni meccsre is elkísérik a magyar válogatottat, viszont újdonság: a játékosok fizetik az október 11-én esedékes Európa-bajnoki selejtezőre szervezett keretek között utazók belépőjét.
Nem tett feljelentést a rendőrségen az a sepsiszentgyörgyi képzőművész, akit péntek hajnalban súlyosan bántalmazott a bukaresti román-magyar világbajnoki selejtezőre tartó magyarországi szurkolók egyike a városközpontban.
Bosszúsak lehetnek a HSC Csíkszereda játékosai, hiszen vasárnap este a címvédő HC Érsekújvárral szemben egy nyerhető meccset buktak el. Számtalan remek akciót vittek véghez a csíki játékosok, de Blazicek nagyokat mentett. Az Érsekújvár meg rutinból megoldotta a feladatot. Minden apró hibát kihasználtak.
A brit sajtó is bekerült a hét végén a világ legerősebb gyerekeként ismert romániai Giuliano Stroe, annak apropóján, hogy pénteken apja újabb videót töltött fel a tíz éves fiú kivételes képességeiről a YouTube-ra.
Legalább három embert, közük egy gyereket megölt egy monster truck Hollandiában, amikor véletlenül a nézők közé hajtott egy bemutató közben.
A Megasztárban tündöklő Tolvai Renáta után újabb nagyváradi lány törhet be a magyarországi könnyűzenei piacra a zenei tehetségkutatók révén: négy hete elkezdődött X-Faktor szombat esti adásában Tóth Andrea nyűgözte le a zsűrit és jutott be az RTL Klub versenyének táborába.
Tiltakozásképpen távol marad a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) hétfői hivatalos tanévnyitójáról az egyetem magyar tagozata - közölte vasárnap a magyar tagozat vezető tanácsa.
A néhai Diana hercegnő és II. Erzsébet királynő nevét viselné Vilmos herceg és Katalin hercegnő második gyermeke, ha leány lesz. A Clarence House - a brit trón második számú várományosának és hitvesének londoni hivatala - három hete jelentette be, hogy Katalin ismét gyermeket vár.
A kenyai Dennis Kimetto 2:02:57 órás világcsúccsal nyerte meg a vasárnap rendezett Berlin Marathont. A 40 ezer indulóval rajtoló idei versenyen nagy feltűnést keltett egy mezítlábas férfi, aki hátán óriási fakereszttel futott.