Közép-Európában a lakások átlagára Magyarországon a legalacsonyabb, a négyzetméterenkénti ár csupán 917 euró, míg a legmagasabb Csehországban, ahol egy négyzetméterért 1186 eurót kell fizetni.
Románia hegyvidékeinek egy részén tekintélyes mennyiségű hó hullott le kedd délután. Mivel a hőmérséklet sok helyen fagypont alá süllyedt, a hó nem olvadt el – számoltak be a hírtelevíziók.
Az államfő bejelenti, hogy az egyik elnökjelölt titkosügynök, utána egy hozzá közel álló újságíró bevallja, hogy a hadsereg hírszerzésének dolgozott, majd az egyik román titkosszolgálat vezetője lemond az elnökjelöltség kedvéért. Székely István politológustól kérdeztük: mi történik?
Egy kis magyar csapat munkáját dicséri az a fényjáték, amelyet szombaton este 75 ezren tekintettek meg a bukaresti Nép Házánál.
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri az ellenzék, miután Traian Băsescu államfő kijelentette, hogy titkos ügynök van az elnökjelöltek között.
A Mondenii szatirikus csoport után a színész Mihai Bendeac készített paródiát a Victor Ponta köré fokozatosan kiépülő személyi kultuszról. Az „Én hiszek Pontában” című gúnydalában a kormányfő támogatására buzdítja a választókat.
Elárverezik Diana hercegnő értékes ruháit december elején Kaliforniában. Catherine Walker dizájner tervezte a ruhákat, amelyek kalapács alá kerülnek – közölte a Julien's Beverly Hills-i aukciósház.
Aggasztónak nevezte Ivica Dacic szerb külügyminiszter, hogy Szerbia átlagéletkor tekintetében a "legöregebb" a délkelet-európai országok között, mert lakosságának egyötöde 65 éven felüli - idézte honlapján a B92 belgrádi televízió Dacicot, aki az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán szólalt fel.
Több mint százhatvan lövedéket lőttek ki az Iszlám Állam szélsőséges szervezet szíriai állásaira az Egyesült Államok és szövetségesei eddig - közölte kedden az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Kedd délután az Erdélyi Magyar Néppárt tisztségviselői leadták a Szilágyi Zsolt államelnökjelölt indulásához szükséges támogatói íveket.
A csíkmenasági Adorján-kúria székely kapujának, valamint a csíkszentgyörgyi Gál Sándor és Márton Ferenc kapujának a felújításáról tartottak megbeszélést az érintettek a csíkszeredai megyeházán kedden.
Letartóztattak három feltételezett dzsihadistát kedden a párizsi Orly repülőtéren, köztük Mohamed Merah nővérének férjét, aki két és fél éve dél-Franciaországban megölt hét embert - erősítette meg az I-télé francia hírtelevízió értesülését a francia belügyminisztérium.
Romániai vendégmunkásként azonosította a Csongrád Megyeri Rendőr-főkapitányság azt a férit, aki vasárnap este a Szeged-Szőreg és Újszentiván közötti vasúti átjárónál megpróbált mergerőszakolni egy 17 éves lányt.
Jól van az az öt ember, akik egy román busz hétfői balesetében sérültek meg az M43-as autópálya földeáki lehajtójánál - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológai Klinikájának tanszékvezető főorvosa kedden az MTI-t.
A kórbonctani jelentés alapján kijelenthető, hogy a Kézdiszentléleken augusztus 10-én elhunyt szovátai motoros a balesetben szenvedett súlyos sérüléseibe halt bele.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán Brüsszelben Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével találkozik.
Kettős gyilkosság és öngyilkossági kísérlet történt Kolozsváron, a Kerekdombon, kedden délelőtt. A citynews.ro szerint a gyilkosságot féltékenységből követte el egy férfi, aki miután végzett áldozataival, öngyilkosságot kísérelt meg. A rendőrséget és a mentőket a ház tulajdonosa értesítette az esetről.
Szépen alakul Mick Schumacher pályafutása: a hétszeres Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher 15 éves fia második lett a hétvégi gokart-világbajnokságon. Mint ismert, a síbalesetet szenvedett volt Forma-1-es pilóta jelenleg svájci házában lábadozik.
A kezdetekben még csak kártyajátékokat gyártottak.
A település neve előtt még egy tábla: „Magyar falu”. Nem értettem: ugyan biza, milyen falu legyen Magyarországon, ha nem magyar? Aztán megmagyarázták. A „magyar faluban” nincs cigány.