Portálunk is közzétette a Facebookon futótűzként terjedt információt, hogy a Charlie Hebdo legújabb számának címlapján a török partokra mosott, vízbe fúlt három éves kisfiú szerepel egy karikatúrán. Viszont a fotó egészen biztosan hamisítvány - írja az Index, valaki csak ráragasztott egy másik lapot a múlt héten boltokba került újság címlapjára.
Élesen bírálta Victor Ponta kormányfő arról szóló szavait Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy "a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók".
A Bassár el-Aszad szíriai elnöknek Oroszország által nyújtott támogatás súlyosbítja és elnyújtja a válságot Szíriában - közölte az amerikai diplomáciai tárca keddi tájékoztatása szerint John Kerry amerikai külügyminiszter orosz partnerével, Szergej Lavrovval, amikor a nap folyamán telefonon tárgyalt vele.
Jelentős veszély fenyegeti a nőket és a gyermekeket a giesseni befogadóállomáson. Menekült férfiak bántalmazzák és erőszakolják meg menekülttársaikat, legyen szó akár nőkről, akár gyerekekről - írta a The Huffington Post című lap német internetes kiadása.
Az osztrák kormány kedd éjféltől ideiglenesen bevezeti a határellenőrzést több határszakaszon - jelentette be kedden a bécsi belügyminisztérium. Az erről szóló rendeletet kedd délután fogadta el a kormány.
Hivatalába kérette a budapesti román nagykövetség ügyvivőjét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Victor Ponta román kormányfő „bárdolatlan stílusú nyilatkozata” miatt.
Komoly veszéllyel néznek szembe a menekültek, ha a magyar határzár miatt inkább Horvátország felé veszik az irányt, és esetleg letérnek az utakról. Ugyanis elaknásított területeken kell áthaladniuk, amiből Horvátországban van egypár, az egyik legveszélyesebb övezet éppen a horvát-szerb határ közelében húzódik.
Németország és Ausztria rendkívüli európai uniós csúcstalálkozó összehívását kezdeményezi jövő hétre a menekültválsággal kapcsolatban - jelentette be Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Öt alpinista életét vesztette, két további hegymászó pedig eltűnt, amikor egy lavina leomlott az Écrins-hegységben, a francia Alpokban - közölték kedden a helyi hatóságok.
A magyar-román határon, a magyar-szerb-román hármashatártól "ésszerű távolságig" húzódó kerítés megépítésének előkészítéséről döntött a kormány - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Horvátországon keresztül vezető új útvonalat javasló térképeket osztanak a migránsoknak Macedóniában - közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden.
Hétfőn csaknem hatezren, vasárnap ötezren, szombaton pedig háromezren töltötték az éjszakát Bécsben, ahol ideiglenes szálláshelyekkel készültek fel az emberek fogadására.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyére - jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Szegeden.
Beszélni kell a nyomásgyakorlás eszközeiről - jelentette ki Thomas de Maiziere német belügyminiszter kedden a menekültkvóták ügyével kapcsolatban a ZDF német országos köztelevízióban.
Mátraházi Tibor magyar biztonságpolitikai szakértő szerint a magyar-szerb zöldhatár lezárása után Horvátország vagy Románia felé kerülhetnek a már Szerbiába érkezett, az Európai Unióba tartó illegális migránsok.
Legalább tizenhárom ember, köztük négy gyermek a tengerbe fulladt kedden a török partok közelében, mert egy menekülteket szállító hajó elsüllyedt az Égei-tengeren Törökország és Görögország között.
A kubai kormány számos népszerű internetes közösségi oldalon hozott létre külön fiókot, hogy azokon keresztül számoljon be a pápa közelgő látogatásáról, dacára annak, hogy az országban az internethez való hozzáférés rendkívül korlátozott.
Letette hivatali esküjét Malcolm Turnbull, Ausztrália új kormányfője kedden, miután az előző nap a kormányzó Liberális Párton belüli bizalmi szavazáson legyőzte Tony Abbott eddigi miniszterelnököt.
Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjúban valószínűsítette, hogy a keddi kormányülésen kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Nem minden tagállam támogatja további 120 ezer menedékkérő szétosztását a tagállamok közül, de a lisszaboni szerződés értelmében erre nincs is feltétlenül szükség, a kérdésben minősített többséggel meg lehet hozni a döntést.