Az Egyesült Államok kormánya egész sor választ fontolgat a globális migrációs válságra, egyebek között menekültek letelepítését - közölte hétfőn a Fehér Ház szóvivője.
A brit kormány a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020-ig húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába a szíriai határok mentén működő menekülttáborokból - mondta hétfőn a londoni alsóházban a brit miniszterelnök.
Szeptember 15-ével a jelenleginél sokkal szigorúbb szabályok lépnek életbe, „nem lesz olyan egyszerű" átlépni a magyar határt – jelentette ki Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője hétfőn Röszkén.
Neve mellőzését kérő uniós forrás hétfői közlése megerősítette azokat a korábbi értesüléseket, miszerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt fogja javasolni, hogy a tagországok 54 ezer menekültet vegyenek át Magyarországtól.
Négyezerhatszáznegyvenhat, azaz 4 646 menekült érkezhet Romániába, ha hitelt adunk az El Paisban megjelent és az Open Europe think-thank által elkészített táblázatnak. A spanyol lap úgy tudja, hogy a számok az Európai Bizottság szándékával is megegyeznek.
A kontinens többi országának fel kell lépni ezzel a rohadó rezsimmel szemben – ezt írja hétfői számában az Orbán-kormányról a brit The Guardian, a lap szerkesztőségének álláspontjaként, amelyben éles kritikát fogalmaztak meg a menekültkrízis kezelésével kapcsolatban.
Franciaország befogad 24 ezer menekültet a következő két évben az Európai Bizottság által javasolt elosztás alapján - jelentette be hétfőn Francois Hollande francia államfő.
Román embercsempészre csaptak le a magyar hatóságok hétfőn, aki 28 iraki állampolgárt akart jogellenesen Németországba szállítani.
A hét végén nagyjából 20 ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe, hétfőn pedig több mint 10 ezren érkezhetnek a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetője szerint.
Huszonkét embert, többségében mezőn dolgozókat villám csapott agyon a dél-indiai Ándhra Prades államban - közölte hétfőn Csandrababu Naidu, a terület főminisztere. A hatalmas esőkkel kísért viharok vasárnap este csaptak le az állam nyolc körzetére.
Ötezer bevándorló érkezett Szerbiába Macedóniából vasárnap délután és hétfő hajnal között, ez az eddig látott legnagyobb áradat - mondta az M1 aktuális csatorna tudósítója Presevoban.
Országszerte összesen 5386 határsértőt fogtak el a magyar rendőrök péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t.
Tüntetők tízezrei vonultak utcára vasárnap a moldovai fővárosban Nicolae Timofti elnök lemondását és előrehozott választások kiírását követelve.
Nem kíméli Orbán Viktort és kormányát a német nyelvű sajtó a menekültválságban vitt szerepéért.
Véget ért vasárnap éjjel a lengyelországi népszavazás, amelyen a voksolni jogosultak három témakörben nyilváníthattak véleményt, köztük a választási rendszer megváltoztatásáról.
A magyar lapok szerint újabb menekülthullám érkezik Szerbia felől.
Nagy-Britannia kormánya hajlandó lenne befogadni az országba 15 ezer szíriai menekültet, és katonailag fellépni az embereket a hazájukból elűző iszlamista szélsőségesek ellen - értesült a The Sunday Times című hetilap.
A migrációs válságról folytatott telefonbeszélgetést Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök - közölte szombat este Berlinben Georg Streiter helyettes kormányszóvivő.
Ferenc pápa arra szólított fel vasárnap minden európai plébániát, vallási közösséget, rendházat, hogy fogadjon be egy menekült családot, és bejelentette, hogy ebben példát fog mutatni, élen fog járni az általa vezetett római egyházközség és a két vatikáni plébánia, amelyek már "a következő napokban" megteszik a lépést.
A svájci kormánykoalíció második legerősebb pártja szerint a balkáni útvonalon kialakult káoszhoz nagy részben Magyarország járul hozzá. A szociáldemokraták Orbán Viktort kitiltanák Svájcból, Magyarország pénzügyi támogatását pedig is beszüntetnék.