Egy málagai gyárban készítették a drótkerítést, amelyet a magyar szerb határon építettek ki - közölte szerdai cikkében az El Mundo című konzervatív spanyol napilap.
Szeptember 1-jén és 2-án Brüsszelben ülésezett az Európai Néppárt politikai közgyűlése. Az európai jobbközép pártokat tömörítő alakulat részletes vitán foglalkozott a külföldi bevándorlók által jelentett európai kihívásokkal. A keddi tanácskozáson Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője kifejtette, hogy az EPP álláspontját elsősorban az európai szintű összefogásra, valamint a közös felelősségvállalásra kell alapozni, nem a 28 tagállam egyéni felelősségére, ahogyan ez most történik.
Sztrájkot indítottak szerdán a litvániai lengyel iskolák tanulói a litvániai oktatási törvény miatt, mely a lengyel kisebbség képviselői szerint hátrányos helyzetbe hozza a lengyel családokból származó diákokat - írja a Rzeczpospolita lengyel napilap.
Nyolc ember, köztük két gyerek meghalt szerda hajnalban egy lakóházban keletkezett tűzben Párizs északi részén. Az első vizsgálatok szerint feltehetően bűncselekmény történt.
Utazók százai, hat Eurostar szuperexpressz-vonat utasai rekedtek szerdára virradó éjszaka több órára a franciaországi Calais városában, mivel migránsok hatoltak be a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútba, elállva a síneket, hogy megkíséreljék a felkapaszkodást a szerelvényekre.
Román, macedón és magyar embercsempészeket fogtak el Csongrád megyében, a magyar rendőrök minden esetben lefoglalták a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket - tájékoztatta a megyei főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Továbbra sem engedik be a Keleti előtt összegyűlt menekülteket a pályaudvarra Budapesten, a főbejáratot és az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót a rendőrök lezárták - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Bécs belvárosában fogtak el egy román embercsempészt, aki egy levegőtlen kisbuszban 24 afgán migránst szállított - közölték az osztrák hatóságok kedden. Az illegális bevándorlók a hatóságok szerint közvetlen életveszélyben voltak.
Roderick Nunley 25 évet várt rá, hogy végrehajtsák rajta a halálos ítéletet, bűntársát tavaly küldték a másvilágra. A két férfi elrabolt, megerőszakolt és megölt egy 15 éves lányt.
Norvégia börtönt bérel Hollandiában, mert túlzsúfoltak a norvégiai börtönök. Már megérkeztek az első rabok. A rabok és hozzátartozóik is tiltakoznak.
A magyar hatóságok csak a megfelelő úti okmánnyal és - szükség esetén - vízummal rendelkezőket engedik felszállni a Nyugat-Európába közlekedő vonatokra - közölte a MÁV kedd délután az MTI-vel.
Zavartalanul lépik át a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál a nemzetközi vonatok - közölte a MÁV helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.
Ferenc pápa lehetővé tette a decemberben kezdődő irgalmasság szentévére tekintettel a gyóntató papoknak az abortuszon áteső nők megbocsátását és feloldozását.
Előállította a magyar rendőrség Kakuk Györgyöt, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagját, mert kedden a határzár röszkei szakaszán tartott sajtótájékoztatója végén egy helyen elvágta a gyorstelepítésű drótakadályt.
A német kancellár szerint Németországnak nincs része a Magyarországról vonattal érkező menedékkérők ügyében viselt felelősségben.
További utazási okmányokat és igazolványokat találtak az ausztriai A4-es autópályán 71 migráns halálát okozó múlt heti tragédia áldozatainál, a hatóság azonban még nincs meggyőződve az iratok valódiságáról – közölte kedden az osztrák rendőrség.
A budapesti Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat – közölte a pályaudvari hangosbemondó kedden nem sokkal 9 óra után. Mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet.
A menekültválság hatékony európai választ igényel, ezért jelentősen meg kell növelni az előirányzott összegeket az EU 2016 évre szóló költségvetésében.
Hegyeshalom térségében tíz menekültet talált a rendőrség hétfő délután egy az út szélén hagyott sofőr nélküli kisbuszban.
Miközben Szíria nagy részén polgárháború dúl, a főváros egyik tehetős negyedében hétfőn új parkot adtak át, amelyet Bassár el-Aszad kormánya az észak-koreai államalapító tiszteletére létesített.