Egyelőre még semmilyen döntés nem született az egyházfő esetleges kubai látogatásával kapcsolatban.
A szerb kormány repülőgépének motorhibája miatt nem találkozik a szerb államfő a pápával.
Amerikai deszantosok érkeztek Ukrajnába, hogy katonákat képezzenek ki – közölte pénteken egy közösségi portálon Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete.
Államtitkok kiszivárogtatásáért hét év börtönre ítélték pénteken a 71 éves másként gondolkodó kínai újságírót.
A szerb hatóságok letartóztathatják Hashim Thaci koszovói külügyminisztert, ha a politikus Belgrádba utazik, egy 18 évvel ezelőtt kiadott elfogatóparancs ugyanis még mindig érvényben van ellene.
Reggie Love, Obama korábbi személyes asszisztense most könyvet írt az egykori közös munkáról.
Egyértelműen kizárta a koalíciós kormányzás lehetőségét a skót nacionalistákkal a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője.
Az orosz gyártmányú, Szu.22 típusú két géppel helyi idő szerint csütörtök éjjel szakadt meg a rádiókapcsolat.
Lövöldözés volt egy családi házban az egyesült államokbeli Phoenixben, ahol később a rendőrök öt holttestre bukkantak helyi idő szerint csütörtökön.
Meglőttek egy amerikai nőt a pakisztáni Karacsi városában csütörtökön ismeretlen fegyveresek, akik egy hátrahagyott üzenetben az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjainak nevezték magukat.
A „nyíltan náci" gondolatokat valló magyar országgyűlési képviselők lemondatására szólította fel Vona Gábort, a Jobbik vezetőjét a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetségének elnöke azon a megemlékezésen, amelyet a holokauszt-emléknap alkalmából rendeztek a Cipők a Duna-parton emlékműnél csütörtökön Budapesten.
Az amerikai rakétavédelmi rendszer nem Oroszország ellen irányul – szögezte le csütörtök este a NATO szóvivője.
A budapesti és az országos napi melegrekord is megdőlt Magyarországon. Osliban 29 Celsius-foknál is melegebb volt csütörtökön - közölte Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
A kerítést egy árokkal és a határon járőröző határőrök számára egy útsávval fogják kiegészíteni.
Oroszország célpontnak tekinti azokat az országokat, amelyek befogadják az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit, és válaszlépésre készül ellenük – jelentette ki csütörtökön az orosz hadsereg vezérkari főnöke.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Oroszország gazdasági kilátásai nem rosszabbak, mint az Európai Unióéi vagy az Egyesült Államokéi.
Csökkent a romániai vízumkérések elutasítási aránya az Egyesült Államok bukaresti főkonzulátusának adatai szerint.
A romák hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése és a roma holokauszt emléknapjának elismerése mellett foglalt állást szerdán elfogadott határozatában az Európai Parlament (EP).
Ismeretlenek megölték Oleh Kalasnyikov volt ukrán parlamenti képviselőt szerda este kijevi otthona előtt - közölték csütörtökön ukrán médiaforrások.
Kijevben megöltek egy donyecki újságírót, az Obkom ukrán hírportál munkatársát - hozta nyilvánosságra a hírportál csütörtökön.