Montenegró 620 ezer állampolgárának körülbelül 19 százaléka muszlim vallású, a legtöbben bosnyák és albán nemzetiségűek.
A megnövekedett orosz katonai fenyegetettségre való tekintettel Litvániában ideiglenesen visszaállították a kötelező sorkatonai szolgálatot - az erről szóló előterjesztést szinte egyhangúlag szavazta meg csütörtökön a balti ország parlamentje. A tervezet értelmében 19 és 26 év közötti férfiakat hívnának be kilenc hónapos fegyveres szolgálatra, és így öt év alatt 16 ezer tartalékost képeznének ki.
Kiszivárogtatott nyomozati adatok szerint Borisz Nyemcov ellenzéki orosz politikust - ötmillió rubel fejpénzért - azért ölték meg a bérgyilkosok, mert "aktívan támogatta" a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap Mohamed-karikatúráinak közzétételét.
17.50 helyett csak este 8 után indult el Brüsszelbe a repülő, amelyen Orbán Viktor is utazott. A kormányfő a fedélzeten várta ki türelmesen az indulást, még a nyakkendőjét is kibontotta.
Valószínűleg tunéziai állampolgárságú volt az a két férfi, aki részt vett a tuniszi Bardo Múzeum elleni merényletben, és akiket a biztonsági erők lelőttek - derült ki a tuniszi belügyminisztérium szóvivőjének csütörtöki közleményéből.
Megkezdte az ukrán hadsereg katonáinak kiképzését egy kis létszámú brit egység a kelet-európai ország déli részén - jelentette csütörtökön a BBC brit közszolgálati média.
Lezárták a Jemen déli részén fekvő Áden repülőterét csütörtökön, miután a térségben heves összecsapások törtek ki a városba menekült államfő támogatói és ellenfelei között - közölték reptéri illetékesek. Az összecsapásban öten meghaltak és tizenhárman megsebesültek.
Donald Trump korábban is eljátszott már az elnökjelöltség gondolatával, de most először adta jelét annak, hogy ezt komolyan is gondolja. Korábban ő vádolta Obamát azzal, hogy nem is az Egyesült Államokban született.
Megerősítette a Pentagon, hogy egy pilóta nélküli amerikai repülőgép a múlt héten megölte Adnan Garart, a kenyai bevásárlóközpont elleni vérengzés felelősét.
Egy göteborgi étteremben lövöldöztek ismeretlenek, a rendőrség szerint az első jelek alapján inkább bűnbandák közti leszámolásról van szó.
Több autóval eltorlaszolták demonstrálók a Lánchidat, a rendőrség lezárta környéket szerda este.
A két támadót lelőtték a rendőrök, egyelőre nem azonosították őket.
A felhívás néhány héttel követi az új fegyvertörvény elfogadását.
Borbély László hangsúlyozta: véleménye szerint, a Keleti Partnerség országai közül, Grúzia az egyik legfelkészültebb a csatlakozást illetően.
A halál arkangyala – így emlegetik a harctéren és a közösségi médiában Abu Azraelt.
Lövéseket adtak le Tunéziában a Parlament körül, írja a BBC. Helyi források 4-8 halálos áldozatról írnak és a Bardo múzeumban legalább 200 túszt tartanak fogva.
Életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 94 éves Biszku Bélára a Fővárosi Ítélőtáblán tartott másodfokú tárgyaláson szerdán.
Lövöldözés volt egy koppenhágai bevásárlóközpontban szerdán, két embert meglőttek - közölte helyi sajtóértesülésekre hivatkozva a Reuters.
Összecsaptak a rendőrökkel szerdán Frankfurtban az Európai Központi Bank ellen tüntetők, akik az intézmény új székházának átadására szerveztek demonstrációt.
Végrehajtották a halálos ítéletet egy 74 éves férfin az egyesült államokbeli Missouri államban, miután a legfelsőbb bíróság elutasította kegyelmi kérelmét. Az elítéltet, Cecil Claytont méreginjekcióval végezték ki helyi idő szerint kedden este. A férfi 1996-ban megölt egy seriffhelyettest.