Az ukrán biztonsági erők "terrorellenes" műveletük keretében megsemmisítették az oroszbarát szakadár fegyveresek egy rejtett bázisát Kramatorszk városánál, a kelet-ukrajnai Donyeck megye északi részén - jelentette be Olekszandr Turcsinov házelnök, ügyvivő államfő csütörtökön a parlament plenáris ülésén. Másfelől a szeparatisták 24 órás ultimátumot adtak a kijevi hatóságoknak arra, hogy kivonják katonáikat a donyecki népköztársaság területéről.
A Fidesz, a Jobbik és az MSZP képviselői biztosan bejutnak az EP-be, míg az LMP, az Együtt-PM és a DK sikere április végén igencsak kérdéses volt – derül ki a Medián felméréséből. A közvéleménykutatás szerint Vona Gábor pártja meg is előzi a szocialista alakulatot.
Az Yvette ciklont kísérő viharos szél miatt szerda éjfélig majdnem kétszázszor riasztották Magyarországon a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból.
Harcok bontakoztak ki szerda este ukrán katonák és fegyveres szakadárok között a kelet-ukrajnai Kramatorszk közelében – jelentette a kijevi média az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva.
Kétszázhetvennégyre nőtt a nyugat-törökországi bányaszerencsétlenség halálos áldozatainak a száma, és mintegy 150 bányászról még mindig nem lehet még tudni, hogy életben van-e - közölték szerda éjjel a török hatóságok.
Az észak-afrikai biztonsági helyzet romlása miatt Washington egy gyorsreagálású tengerészgyalogos kontingenst vezényelt Dél-Olaszországba.
Egyre közelebb kerül Magyarországhoz a kedden kialakult, Yvette névre keresztelt mediterrán ciklon, amelyből péntek estig sok helyen a havi átlagos csapadékmennyiségnek megfelelő eső hullik
Észak-Carolina, Kentucky, Tennessee és Virginia állam dohányföldjein dolgozó, több mint 140 gyerekkel készített interjút a jogvédő szervezet.
A heves esőzések miatt árvízveszély fenyegeti Szerbiát, Bosznia-Hercegovinát és Horvátország egy részét, ezért a hatóságok rendkívüli helyzetet, illetve fokozott készültséget hirdettek ki.
Óriási felháborodást váltott ki a Vajdaságban a konzervatív, nacionalista Szerbiai Demokrata Párt (DSS) egyik képviselőjének javaslata, amely szerint úgynevezett nyelvi őrjáratot vezetnének be a Vajdaság magyarok lakta részein, hogy ellenőrizzék: az ott élők beszélnek-e szerbül.
Törökországban 232-re nőtt szerdán napközben a bányarobbanás és az utána keletkezett tűz halottainak száma – mondta a török miniszterelnök. Recep Tayyip Erdogan ellátogatott a tragédia helyszínére, az Isztambultól nagyjából 250 kilométerre délre található Somaba. Az utolsó adatok szerint nagyjából 190 bányászról nem tudják, mi lehet velük.
Jelentős többséggel elfogadta a vajdasági tartományi parlament szerdán Újvidéken a Vajdaság alapdokumentumának számító statútum tervezetét, amelyben a legjelentősebb változások a tartomány végrehajtó szervének elnevezésére és a Vajdaság jelképeinek használatára vonatkoznak.
A biztonsági helyzet miatt öt magyar külképviseleten - Tripoliban, Kabulban, Bagdadban, Rámalláhban és Damaszkuszban - nem szavazhatnak a választópolgárok a május 25-i európai parlamenti (EP-) választáson - közölte a magyar külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.
Többen is részt vettek a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért inzultusban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság valamennyiüket keresi. Mint korábban a maszol.ro is megírta, a múlt héten őrizetbe vett nő nem azonos azzal a napszemüveges, hatvan év körüli, árpádsávos kendőt viselő nővel, aki Pásztor Istvánt leköpte.
Törvényjavaslatot nyújtanak be az Együtt-PM Szövetség független parlamenti képviselői annak érdekében, hogy az Európai Unió zászlaját is kötelező legyen kitűzni minden középületre, így az Országház épületére is.
Magyar bűnszervezet tagjait ítélték börtönre Angliában, miután több tucat magyart kényszerítettek arra, hogy állatokhoz is méltatlan körülmények között éljenek. Verték őket, heti 100 óra munkáért 10 fontot fizettek.
Több százan fordultak az FBI-hoz William Vahey pedofil tanár miatt, akiről kiderült, hogy egész életében gyerekeket ronthatott meg úgy, hogy altatót kevert az ételükbe, és az eszméletlen áldozatait molesztálta. Vahey öngyilkos lett, mikor fény derült tetteire.
Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a törökországi bányaszerencsétlenség áldozatainak a számáról. Pár órája még csak négy áldozatról, most viszont már kétszáz halottról beszélnek.
Politikai vihart kavart az Egyesült Államokban Carl Rove, a két választást megnyerő ifjabbik Bush elnök kampánystratégája azzal, hogy választ követelt arra, miért viselt Hillary Clinton 2012 és 2013 fordulóján olyan szemüveget, amilyet azok szoktak, akik agysérülést szenvedtek.
Kedd délután Winkler Gyula EP-képviselő jelenlétében tartottak kiértékelő beszélgetést az Európai Parlament legnagyobb ifjúsági rendezvényéről, a strasbourgi EYE 2014-ről és a kapcsolódó YO! Festről, ahonnan hétfőn érkezett haza az az ötvenhárom erdélyi fiatal, akik közül 21 az erdélyi képviselők meghívására, 32 pedig a Magyar Ifjúsági Központ pályázata révén jutott el Strasbourgba.