A Kossuth Lajos térről indult 22. Budapest Pride menet jelentősebb atrocitás nélkül zajlott, a rendőrség közlése szerint a Lánchídnál kellett feloszlatniuk egy ellentüntetést.
Nem mondott le a dél-olaszországi kikötők lezárásáról az olasz kormány, amely arra akarja kényszeríteni a nem kormányzati szervezetek (NGO) mentőhajóit, hogy az észak-olasz kikötőkbe szállítsák a menekülteket.
Aggodalmát fejezte ki a nagyhatalmak közötti „nagyon veszélyes szövetségek” lehetősége miatt Ferenc pápa, aki a migrációról és Európa jövőjéről is beszélt a La Repubblica olasz napilapnak szombaton.
A G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének résztvevői visszafordíthatatlannak tekintik a párizsi klímaegyezményt és tudomásul veszik, hogy az Egyesült Államok kimarad belőle.
Korábban sokrétű volt a kapcsolat és a véleménycsere Észak-Koreával, de ez a nullára csökkent - jelentette ki a kínai védelmi minisztérium egyik képviselője.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) után Izrael budapesti nagykövete is felszólalt a kormány a Soros György üzletembert ábrázoló kampánya ellen.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyon magyarázott valamit a G20 csúcstalálkozón Angela Merkelnek. A német kancellár reakciójáról készült felvétel bejárta már az internetet.
Donald Trump amerikai elnök a lányát ültette be a világ vezetői közé szombaton Hamburgban a G20-csoport csúcstalálkozóján, amikor egy időre távozott a délelőtti munkatanácskozásról.
Hamburg belvárosában szombaton kora délután megindult a kikötővárosban ülésező G20-csúcsértekezlet elleni nagy felvonulás, amelyen mintegy 20 ezren vesznek részt.
Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államok „nagyon-nagyon gyorsan” kétoldalú kereskedelmi megállapodást köt Nagy-Britanniával a brit EU-tagság megszűnése után.
Szombaton zárul a G20 csúcstalálkozó Hamburgban, hajnalban erőszakos tüntetők csaptak össze a rendőrökkel, a városban ugyanakkor békés tüntetések is zajlottak.
Hatalmas tűz ütött ki pénteken a salvadori főváros, San Salvador északi részében található pénzügyminisztérium hármas épületegyüttesének egyik toronyházában.
Óriási katonai parádéval és látványos tűzijátékkal ünnepelték Phenjanban, hogy sikeres volt az észak-koreai interkontinentális ballisztikus rakétaprogram tesztje.
Jóváhagyta a görög mentőcsomag következő, 8,5 milliárd eurós részletét pénteken az euróövezeti állandó mentőalap.
Valóságos ostromállapot volt pénteken Hamburgban a húsz legfejlettebb ország (G20) csúcstalálkozójának megnyitásakor, a tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásban 160 rendőr megsebesült.
Szíria egyes részeire kiterjedő tűzszünetben állapodott meg pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Hamburgban, hozzátéve, hogy a tűzszünet vasárnap déltől lép életbe.
Egyaránt kedvezően értékelte első találkozójuk létrejöttét Donald Trump és Vlagyimir Putyin. Az amerikai és az orosz elnök pénteken tárgyalt a németországi Hamburgban, a G20-csúcs közben.
Angela Merkel német kancellár kezébe temeti arcát Donald Trump mellett azon a fotón, amelyet péntek délután tettek közzé a hírügynökségek tettek közzé a G20 csúcstalálkozóról.
Felvétel is készült Vlagyimir Putyin és Donald Trump első elnöki kézfogásáról a hamburgi csúcs megkezdése előtt. A két vezető a nap folyamán privát megbeszélést is folytat majd, ahol minden valószínűséggel a szankciókról is szó esik.
Háborús helyzet alakult ki Hamburgban, a G20 csoport csúcstalálkozójának kezdetén.