Halálos balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről péntekre virradóra egy ittas sofőr a Szatmár megyei Kakáktelepen.
Egy személy meghalt, tizenhatan megsérültek csütörtökön, miután egy kisbusz összeütközött egy nyerges vontatóval a DN 52-es jelzésű úton. Egy terhes nő és három gyerek állapota súlyos.
Négy rendőrre volt szükség csütörtökön egy nyerges vontató vezetőjének ártalmatlanításához Piteşti-en, aki a nehézgépjárművek számára tilos övezetbe hajtott be, majd nem volt hajlandó igazolni magát.
Fakitermelés közben vesztette életét egy háromszéki férfi. A halálos munkabaleset csütörtök reggel történt a háromszéki Torja község közelében lévő erdőben, közölte Nicoleta Tolvaj Marin.
Csütörtök reggel kigyulladt a Makovecz Imre által tervezett sepsiszentgyörgyi ravatalozóház tetőszerkezete.
Hat személy került kórházba csütörtök reggel, miután egy taxi ütközött egy kisbusszal Gyulafehérvár határában, egy benzinkútnál.
Idén is megbukott az érettségin a „román Barbie-babaként” ismertté vált lány
Erősen ittas állapotban volt az a 21 éves zilahi diáklány, aki szombat hajnalban lezuhant egy nagyváradi tömbház negyedik emeletéről. Az ügyészek szerint nem biztos, hogy öngyilkosság történt – írja az ebihoreanul.ro.
Őrizetbe vettek egy gyergyóhollói férfit, aki megölte a 15 éves barátnőjét. A gyilkos maga hívta fel a rendőrséget a szörnyű tettére.
Újabb áldozatot szedett a Fekete-tenger Eforie-n, ezúttal egy 38 éves bukaresti férfi fulladt a vízbe.
Az interneten megrendelt és kifizetett televízió helyett két követ, két fenyőágat és egy tévéállványt tartalmazó dobozt vett át egy csomagszállító cég alkalmazottjától egy suceavai polgár – írja az adevarul.ro.
Frontálisan ütközött hétfőn délután két személygépkocsi Szatmár megyében. Négy személy életét vesztette.
Három személy füstmérgezést kapott miután tűz ütött ki hétfőn egy dési gyár alkatrészeket festő vonalán.
Öt személy sérülésével járó autóbaleset történt hétfő délelőtt a Hargita megyei Kalonda-tetőn.
Súlyos balesetet szenvedett és teljesen kiégett egy autóbusz a németországi A9-es autópályán, Bajorországban. 17 embert az eltűntek között tartanak nyilván, 31-en megsérültek.
Három személy meghalt, kettő súlyos sérüléseket szenvedett hétfő hajnalban egy Arad megyei autóbalesetben.
Kigyulladt egy gépkocsi vasárnap délután Konstanca közelében, az A2-es autópályán.
Vipera mart meg vasárnap egy 31 éves turjágói férfit a Borgói-hegységben a Bárnykő vidékén - tájékoztat a Beszterce-Naszód Megyei Katasztrófavédelmi-felügyelőség közleménye.
Kómába került egy férfi, miután lezuhant vasárnap délben a földvári vár három méter magas faláról - tájékoztatott Ciprian Sfreja százados, a Brassó Megyei Katasztrófavédelmi-felügyelőség szóvivője.
1500 lej bírság kifizetésére kötelezett a székelyudvarhelyi bíróság egy Hargita megyei férfit, mert Facebookon botrányos módon sértegette a kiskorú lányát.