Két kisgyermek megölését vallotta be az a német férfi, akit egy bosnyák menekült kisfiú eltűnése miatt vettek őrizetbe egy Berlin melletti településen. Az egyik kisfiút szexuálisan is bántalmazta.
Meg kellett szakítani csütörtök este a B1 TV „Lumea lui Banciu” (Banciu világa) című adását, mert rosszul lett a műsorvezető.
Örökbe akarták adni szülei azt a Vâlcea megyei kislányt, akinek 21 évvel a temetése után üresen találták a koporsóját. Ezt az eddig halottnak hitt gyermek édesanyja ismerte el az ügyészeknek – írja a Mediafax.
Mindössze néhány kilométerrel a gépjárműlopás helyszínétől árokba csúszott az eltulajdonított járművel egy román autótolvaj a 43-as úton, Magyarcsanád közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Az 55 éves, torokrákban szenvedő Val Kilmernek orvosai szerint hetei vannak csak hátra.
Az Európai Unió megszavazta, hogy a szolgáltatóknak mindenféle diszkrimináció nélkül át kell engedni az internetes tartalmat, bármi is legyen az. Ezzel gyakorlatilag kimondta, hogy az eddig néhány országban működő pornószűrőt sem lehet a továbbiakban alkalmazni.
Kis híján veszélybe került Polgár Ildikó Eb-indulása, a fitneszmodellt és volt szépségkirálynőt ugyanis Budapesten megverték és kirabolták – írja az Origo.
A párizsi csokoládégála keretében rendezett bemutatón több gyönyörű, kézműves csokoládéelemekkel díszített darabot mutattak be.
Az MIT kutatói már átlátnak a falon. Az amerikai műszaki egyetem csapata most azon is kénytelen gondolkodni, hogy érjék el, hogy ne kerüljön rossz kezekbe a technológia, ugyanis egyáltalán nem kémkedésre szánták a találmányt.
Feladta a támogató aláírások gyűjtését és felmondott az a Tulcea megyei tanárnő, akit a diákok lefilmeztek amint felpofozza az osztályterembe egyik osztálytársukat.
Ketten sérültek meg a Bihar megyei Atyáson, ahol egy háztető gyulladt ki.
Filmbeillő történetre derült fény Vâlcea megyében. Egy család üresen találta 21 éve eltemetett lányuk koporsóját, aki a diagnózis szerint AIDS-ben hunyt el.
Igen kreatív módját választotta a szurkolók szórakoztatásának a Benfica Lisszabon az egyik mérkőzése előtt: az együttes új szponzora, az Emirates légitársaság jóvoltából egy csapat légikisasszony igazította el a nézőket azzal kapcsolatban, ami rájuk vár a következő másfél órában.
A 21 éves Csobot Adél gyermeket vár, az édesapja pedig nem más, mint a Magyarországon élő nagyváradi énekesnő párja, a tévés műsorvezető Istenes Bence. A hírt Istenes Facebook-oldalán közölték.
Valamennyi Facebook-felhasználónak örömhírrel szolgált Mark Zuckerberg Indiában. A közösségi oldal alapító-vezére ígéretet tett rá, hogy megszabadítja az embereket az idegesítő Candy Crush Saga meghívóktól – idézte a Times of India cikkét a 24.hu.
Drogkereskedés gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán egy kolozsvári férfit. A gyanúsított postai küldeményekben kapta a marihuánát Spanyolországból.
Elkeveredett csoportjától egy 73 éves vidéki turista a zsúfolt pekingi Tiltott Városban, majd kétségbeesésében úgy döntött, hogy a nap állását figyelve gyalog vág neki a kétezer kilométeres hazaútnak.
Egy hét alatt három halálos közúti baleset történt Háromszéken. Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint legutóbb kedden éjfélkor Ozsdola közelében veszítette életét egy sofőr, aki vezetés közben elaludt és autója egy beton hídfőnek ütközött, a 48 éves férfi a helyszínen életét veszítette.
Veszélyeztetett terhes asszonynál indult be a szülés. Hozzátartozója egy rendőrtől kért segítséget, aki szirénzáva vitte tovább az anyát.
Fel nem robbant második világháborús, körülbelül öt kilós repülőbombát és lövedékeket talált egy erdész a Bihar megyei, váradpósai erdőbe, tájékoztatott a Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség.