A Playboy jövő márciusi lapszáma sokkolni fog: továbbra is kihívóan pózoló, de nem meztelen nőkkel jelenik meg.
Letartóztatták hétfőn Magyarországon azt a romániai férfit, akit másfél éve köröztek gyilkosságért. Akkor fogták el, amikor ismételten átlépte a román-magyar határt – számolt be a police.hu.
Szeptemberben utazott körbe Fuklushimában Arkadiusz Podniesinski lengyel fotóművész, a 2011-es atomerőmű-baleset eredményeit feltérképezendő.
Mindig is sovány volt Angelina Jolie, aki saját bevallása szerint néha elfelejt enni a sok munka és a család mellett. Mostanra azonban olyan vészesen lefogyott, hogy az amerikai Star magazin szerint csak 37,6 kilót nyom, és félő, hogy bármelyik pillanatban összeesik. A helyzetet Angelina Jolie nem látja ilyen súlyosnak és nem hajlandó szembenézni a problémájával.
Több mint 300 darab ecstasy tablettán próbált túladni két férfi, akit egy rajtaütéses akció során buktattak le a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni ügyosztály (DIICOT) aradi nyomozói.
Lagzi Lajcsi kézzel írt levelében méltatlannak nevezi a körülötte kialakult helyzetet. Úgy érzi, ismert emberként még nehezebb dolga van, amikor az ártatlanságát kell bizonyítania. Harmincéves zenei ismertségét most eltorzítva látja a címlapokon, holott még nem ítélte el a bíróság.
Meghalt az a 64 éves nő, akit a múlt hét végén egy veszekedés után vadászfegyverével meglőtt a férje Maroshévizen. Az asszony lábát amputálni kellett, rengeteg vért veszített, és az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
Egy 856 kilogrammos svájci monstrum nyerte a ludwigsburgi tökfesztiválon rendezett Európa-bajnokságot, a termelő így megvédte címét.
A november elsejétől számított téli szezonban 50 százalékos kedvezménnyel válthatják meg belépőjegyüket a turisták a Csomolungma (Mount Everest) alaptáborába - közölte a helyi turisztikai hivatal.
Falubelije kerítésének ütközött autójával a hét végén egy galócási férfi. A Hargita megyei rendőrség hétfői beszámolója szerint a sofőr ittas volt, és nem volt gépjárművezetői jogosítványa sem.
A brit sajtóba is eljutott a híre a 2014-es Miss Románia balesetének, melynek során egy család négy tagja – köztük egy ötéves kislány – is meghalt.
Vlagyimir Putyin orosz elnök is kapott Lewis Hamilton pezsgőjéből a vasárnapi orosz Forma-1 futam díjkiosztóján.
Autójával egy járdára hajtott és hat gyalogost elgázolt szombat este Marosvásárhelyen egy ittas fiatalember.
Eltemették Cathriona White-ot, Jim Carrey exbarátnőjét. A temetésen a színész is vitte a koporsót.
A menny kapuja lett egy termopán ablak egy ukrán faluban, miután néhány tucat hívő megpillantotta benne Szűz Mária arcképét - tájékoztat az Antena1 hírtelevízió.
Gyukin Milovan 18 éves korában megnyerte a ValóVilág harmadik szériájában, most szakadt, koszos ruhában járja Budapest utcáit. Mindez viszont nem vélelten - olvasható a delmagyar.hu-n.
Pornóakadémiát indított a felnőttfilmek olasz veteránja, Rocco Siffredi. A jelentkezők a pornószínészet minden csínját-bínját elsajátíthatják a kurzusokon.
Galambos "Lagzi Lajcsi" Lajos két állami kitüntetést is kapott, viszont ha elítélik, mindkettőtől megfoszthatják - írja a Bors a magyar mulatós zene előzetes letartóztatásban lévő sztárjától.
Nyolcvan nap alatt 6500 kilométer megtételére vállalkozik két magyar fiatal Spanyolországtól a Kanári-szigeteken át a karib-tengeri Antiguáig, átszelve az Atlanti-óceánt.
Életveszélyesen megsebesítette pénteken a feleségét a vadászpuskájával egy maroshévízi férfi. Előzőleg valamin nagyon összekülönböztek, és előkerült a fegyver – írja a Mediafax.