Verekedés tört ki szerda este Csíkszeredában két szomszéd család között. A bicska is előkerült, két személyt kórházban ápolnak.
Vérbe fagyva, holtan találtak rá hozzátartozói szerda délután egy székelyudvarhelyi férfire. A 47. B. I. minden valószínűséggel vadászpuskájával lőtte főbe magát – számolt be a Székelyhon.
Igen közel kerültek az ügyészek a tavaly novemberben Szatmárnémetiben megölt színésznő, Gabriela Dorgai gyilkosának azonosításához – írja vádhatósági forrásokra hivatkozva a Gazeta de Nord-Vest.
Óriási hangzavar és mindent beborító paradicsom jellemezte a kelet-spanyolországi Valencia mellett található Bunolban már 70. alkalommal megrendezett paradicsomcsatát, amelyen minden eddiginél több, mintegy 150 tonna zöldséggel dobálóztak a résztvevők.
Őrizetbe vettek kedden a rendőrök egy 21 éves Hargita megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több lakásba is betört Marosvásárhelyen.
Hatvanhárom év után bezár a Budapest-belvárosi Jégbüfé. A Párisi Udvarban található legendás cukrászda a felújítás áldozata lett.
A bolíviai ellenzéki párt vezetői is lelkesen osztják meg közösségi oldalukon azt a most előkerült felvételt, amelyen Evo Morales államfő a testőrsége egyik tagjával kötteti be az eloldódott cipőfűzőjét.
Amint már megírtuk, 2015-ben Magyarország cukormentes tortája a barackos buboréktorta lett. A receptet is nyilvánosságra hozták, tehát mi is megosztjuk. "Otthon nem garantált pontosan ugyanolyan eredmény, de az elkészült sütemény a recept minőségi összetevőinek köszönhetően biztosan finom lesz" - írják a cukrászok.
Egy üdítőitallal a kezében megbotlott egy múzeumban és nekiesett Paolo Porpora olasz barokk festőművész egyik festményének egy 12 éves tajvani diák, súlyosan megrongálva a 1,5 millió dollár értékű műalkotást.
Akár szenvedélyes, érzéki csókról beszélünk, akár csak arcra nyomott pusziról, az nemcsak jólesik, hanem számos előnye is van.
Orbán Viktor magyar kormányfő és felesége a Várkert Bazárban bulizott Mándoki László, alias Leslie Mandoki koncertjén.
Rendkívül veszélyes, pszichopata gyilkost kerítettek kézre hétfőn a rendőrök a Hunyad megyei Pusztakalánon – számoltak be a hírtelevíziók.
Többen öngyilkosságot követtek el, miután nyilvánosságra került félrelépésük a házasságtörő párkapcsolatokra szakosodott weboldal, az Ashley Madison adatbáziásnak feltörése után.
A massachusettsi Westwood város East Street-i vasúti felüljárója arról híres, hogy rendszeresen nekiütköznek az alatta áthajtani próbáló figyelmetlen teherautósofőrök. A létesítmény a hét végén újabb áldozatot szedett.
Jelentős mennyiségű veszélyes kábítószert talált a rendőrség két sepsiszentgyörgyi fiatal autójában.
Hősként méltatták hétfőn a helyi híradások azt az ausztrál férfit, aki szombaton kimentette barátját a tengerből, miután a szörföst összeharapdálta egy cápa Ausztrália keleti partjainál.
A felvétel a coloradói Maroon Bells néven ismert két hegycsúcs, a Maroon Peak és a North Maroon Peak közötti rövid, de veszélyes útvonalon készült.
A Westminster Egyetem kutatói megállapították, hogy ha a férfi éhes, vagy legalábbis nincs jóllakva, csinosabbnak, vonzóbbnak találja a teltebb idomú nőket, mint a vékonyakat.
Az amerikai asszonynak orvosi segítségre volt szüksége, de hatalmas túlsúlya miatt képtelen volt elhagyni lakását.
Napjaink egyik legnépszerűbb sorozata a Trónok harca, amely hívei tudják, hogy a szerző meglehetősen lassan írja ezeroldalas regényeit. Félő, hogy a tévészéria megelőzi a könyvekben leírtakat, és előbb véget is ér – erről Martin beszélt egy amerikai sci-fi összejövetelen. „Bármi megtörténhet" – közölte.