Két ember meghalt, hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek szombat reggel egy Kolozs megyei autóbalesetben – számoltak be kolozsvári portálok.
Újabb embert öklelt halálra egy bika Spanyolországban, ahol ezen a nyáron már ő a hagyományos bikafuttatások hatodik áldozata - közölte pénteken a The Local angol nyelvű spanyol hírportál.
A szászrégeni csendőröket csütörtökön késő este telefonon értesítették, hogy az egyik lakótelep buszmegállójában egy síró fiatal lányra lettek figyelmesek, akit három férfi vesz körül.
Tíz év alatt háromszorosára nőtt a mesterséges megtermékenyítésre jelentkező egyedülálló brit nők száma, amely szakértők előzetes adatai szerint 2014-ben először átlépte az ezret.
A bíróság jóváhagyásával elvált feleségétől egy nigériai férfi, mert az esténként túl későn tálalta fel neki az ételt.
A Kensington-palota pénteken felszólította a világsajtót, hogy ne közöljék a György hercegről engedély nélkül született fotókat, amelyek elkészítéséhez a paparazzók egyre többet zaklatják a hercegi családot és környezetét.
Őrizetbe vették a Temes megyei Lugoson azt a férfit, aki a gyanú szerint Spanyolországban megölt és elégetett két fiatal nőt, akiknek holttestére a napokban bukkantak rá.
Autó gázolt el Gyergyócsomafalván egy kerékpárral közlekedő magyarországi állampolgárt. A 41 éves férfi súlyosan megsérült – számolt be pénteken a Hargita megyei rendőrség.
Őrizetbe vettek az ügyészek csütörtök este tíz nagyváradi orvost és egy gyógyszerészt, akiket fiktív receptek kiállításával gyanúsítanak. Letartóztatásukról pénteken dönt a bíróság – írja a Mediafax.
A szászrégeni rendőrség tetten ért két, zsarolással és uzsorázással gyanúsított férfit, akik egy személygépkocsi kulcsát próbálták eltulajdonítani az autó tulajdonosától, miután kamatra pénzt kölcsönöztek neki, és nem tudott törleszteni.
A világ leghosszabb, 17 és fél órás kereskedelmi légi útvonalán repül az Emirates légitársaság Dubaj és Panamaváros között közlekedő járata.
Ezrek fejezték ki elismerésüket csütörtökön a vezető közösségi portálokon egy szakmailag félresikerült megnyilvánulás miatt a ZDF német országos közszolgálati televízió híradójának műsorvezetője iránt, aki majdnem elsírta magát, miközben elmesélte, hogy egy buszsofőr miként üdvözölte a felszálló menedékkérőket.
Csodájára jártak a napokban a görög tengerparton nyaraló turisták egy Bihar megyei rendszámú gépkocsinak, amelyet – egyelőre nem tudni, mi okból – tulajdonosa a vízben „parkolt le”.
Súlyos baleset történt csütörtök délelőtt a Bihar megyei Székelyhíd közelében: személygépkocsi ütközött nyergesvontatóval a városka határában.
Járt már Ön a Star Fucks kávézóban? Mit gondol, passzol a Dolce&Banana felsőhöz a Mike cipő? A BoredPanda begyűjtötte a legpoénosabb másolatokat.
Az angolokat is ámulatba ejtette a luxusautókat felvonultató petrozsényi roma lagzi.
Két fiatalember vesztette életét csütörtök hajnalban a Szilágy megyei Bobota községben történt autóbalesetben.
Lebukott két székelyudvarhelyi kábítószer-kereskedő Marosvásárhelyen. A fiatalemberek a Magyarországról becsempészett drogokat Székelyföldön akarték értékesíteni – számolt be csütörtökön a Hargita megyei rendőrség.
Bánki Horváth Béla gyakorlatilag lemosta versenytársait a pályáról a kazanyi World Masters bajnokságon. A 95 éves szegedi úszó a 95-99 éves korosztályban a 200 méteres hátúszást 5 perc 24,2 másodperc alatt teljesítette. Ezzel megdöntötte a 21 éves világrekordot.
A 92 éves olasz édesanyát és 71 éves lányát a második világháború választotta el egymástól. Hetven év után találkoztak egymással.