A világ legkisebb háromujjú törpe ugróegerét találta meg egy hszincsiangi falu poros útján egy kínai madarász.
A lány idén január 31-én került kórházba azt követően, hogy anyja halálához kísértetiesen hasonló körülmények között, a fürdőkádban találtak rá eszméletlenül saját lakásában. Bobbi Kristina Brown az egykori popsztár és a rapper Bobby Brown egyetlen közös gyereke.
Egy sátánista szervezet kevéssel szombat éjfél előtt egy több mint két és fél méter magas Baphomet-bronzbálványt avatott fel Detroitban.
Évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban, megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is - írta vasárnapi számában a The New York Times.
A toronyugró emelvényről az 5 méter mély, üres medencébe ugrott szombat éjjel két férfi egy bajorországi strandon, mindketten meghaltak.
Vírusként terjed az interneten a 37 éves argentin parlamenti képviselőnő, Victoria Donda Perez néhány hete készült fotója, amelyen ő látható, amint a parlamentben gyermekét szoptatja.
A biztonsági öv mentette meg egy család életét Désen egy autóbalesetben.
Hihetetlen bátorságáról tett tanúságot egy rendőt Kínában: saját testével fogta fel egy öngyilkos ugrását, aki egy négy emeletes épületről vetette alá magát.
Boór Bettina elsőbálozó balatonfüredi lányt választották a 190. Anna-bál szépének szombaton késő éjjel Balatonfüreden. Első udvarhölgye a szintén balatonfüredi Barna Dorina, második udvarhölgye a komáromi Szép Csenge lett.
Rosszul lett és rövid időre elájult Angela Merkel német kancellár szombaton este a Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitó operaelőadása alatt a Bild című német bulvárlap értesülése szerint, a kancellár szóvivője azonban cáfolta a hírt.
A szerencsétlenségnek szemtanúja volt egy olvasónk is. Beszámolója szerint teherautó és személygépkocsi ütközött egy kanyarban. Az utóbbi járműben hárman ültek, az anyósülésen utazó személy súlyosan megsérült.
Egy másfél hónapos kisbaba életét vesztette és három felnőtt súlyosan megsebesült egy pénteki esti Brassó megyei autóbalesetben.
Őrizetbe vett pénteken a Maros megyei rendőrség három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy betörtek egy marosvásárhelyi lakásba, ahonnan 50 ezer lej értékben loptak el készpénzt és ékszereket.
Kézi fűkaszálásból adott leckét Gérard Depardieu filmszínésznek Aljakszandr Lukasenka, Fehéroroszország elnöke.
Júliusban nyitja meg kapuit a vendégek előtt az a nagaszaki szálloda, melyet majdnem teljes egészében robotok működtetnek. Az amerikai CBS News tudósítója lehetőséget kapott arra, hogy már most kipróbálja a „Furcsa Hotelt”. Seath Doane riportban számolt be tapasztalatairól.
Egy szerdai megmérettetésen olyan intézmények szakácsai vettek részt a kutyahúsfőző-versenyen, mint a híres phenjani Tan Kogi Étterem vagy az ötcsillagos Koryo Hotel. A felszolgált ételek között megtalálhatóak voltak a kutyahúsból készült pörköltek, a párolt borda és a hideg inas hús is.
Húszéves norvég fiatal videója arat sikert a neten. A Facebookra posztolt felvételen fogatlan láncfűrésszel ébreszti fel az autóban. Barátja már akkor ébredezik, amikor a gép beindul, amikor pedig a nyakához szorítják a láncfűrészt, előbb ordít, majd kirohan az autból.
A New York utcáit 2014 áprilisa óta járó Langos Truckról (lángosos kocsiról) és annak üzemeltetőjéről, Prepuk Zsoltról közölt beszámolót csütörtökön gasztronómiai rovatában a The New York Times című amerikai napilap internetes kiadása.
A hét elején megfulladt fiatalember után újabb áldozatot követelt a Nagy-Küküllő: ezúttal egy 45 éves férfi lelte halálát a folyóban.
Áldozatot követelt a kánikula Szilágy megyében: csütörtök délután belefulladt egy hűsölni kívánó fiatalember a Szamosba.