Fennakadásokat okoz a közlekedésben a szélviharral párosuló havazás. Hat megyében vörös jelzésű hóriadó lépett életbe péntek reggel 8.30-tól.
A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt több vonat sem közlekedik pénteken az ország déli megyéiben.
Válságtörzset hívtak össze csütörtök délután a belügyminisztériumban a készenléti felügyelőség és a csendőrség részvételével a hét végére várható extrém időjárás miatt. Szombaton a hőmérséklet - 25 fokig zuhan, a fagy heves hóviharokkal párosul.
Maros megyében a tanfelügyelőség átadta az iskolaigazgatóknak és helyetteseiknek a kinevezésükre szóló iratokat. A versenyvizsgákon résztvevő mintegy 250 pályázóból hetvennek nem sikerült a vizsgája.
Személygépkocsijában ragadt két személy, miután betemette járművüket egy lavina a Nagybányai Şoricelul vendégház fele vezető útszakaszon. A hó fogságába került személyeket a csendőrség szabadította ki.
Egyre nehezebben sikerül állást találni a Hargita megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) nyilvántartásaiban szereplő munkanélkülieknek.
Négy pályán lehet sízni Kovászna megyében, és hétvégére beindítják az ötödiket is.
Éhségsztrájkba lépett csütörtökön reggel a marosnémeti hőerőmű 15 szakszervezeti vezetője.
Elsőfokú hóriadót rendelt el csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére. A figyelmezetés csütörtök este 10 órától péntek este 8 óráig tart, és többek között Kovászna és Brassó megyéket is érinti.
A Richter-skála szerinti 4-es fokozatú földrengés volt csütörtök reggel Vrancea térségében – közölte a földtani intézet.
A Marosvásárhelyi Ítélőtábla végleges döntése értelmében kedden eltávolították a megyezászlóként elfogadott székely zászlót a Hargita Megye Tanácsa székhelyéül szolgáló épület három pontjáról: a homlokzatáról, a bejárattól, valamint a gyűlésteremből.
Az Őrkő negyed és Szépmező lakótelep mélyszegénységben élő közösségét próbálja felzárkóztatni a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
Szilveszter napján kisiklott Csíkszentdomokosnál egy vonat. Munkatársunk az eset következményeit élte át a csíkszeredai vasútállomáson. A CFR-t eluraló totális fejetlenséget egy egyperces videó-hangfelvételbe sűrítette, amit a történetéhez mellékelünk.
Gyalog indult el a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum (CEH) petrozsényi székhelye felé az a kétszáz bányász, akik szerda reggel nem voltak hajlandók elkezdeni a munkát a lupényi szénbányában.
Hozzávetőlegesen 22 ezer pirotechnikai eszközt foglaltak le a rendőrök Hargita megyében az elmúlt év utolsó napjaiban végzett ellenőrzések során.
Drámaian megnőtt egy hónap alatt a kanyarós esetek száma néhány erdélyi megyében. A halálos áldozatok száma is emelkedett novembertől decemberig a fertőző betegségek országos központjának kimutatása szerint.
A fagy elől mentettek meg a besztercei csendőrök egy kétgyerekes családot.
Spontán tüntetésbe kezdtek a lupényi kőszénbányában dolgozó vájárok szerda reggel.
Betartja a dohányzást tiltó törvényt, noha ő maga dohányos - jelentette ki Sorin Grindeanu kijelölt kormányfő kedden, miután újságírók rajtakapták, hogy dohányzik a parlament épületében.
Február elsejétől 1450 lejre nő a jelenlegi 1250 lejről az országos bruttó minimálbér – erősítette meg kedden a kormány fő politikai erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea.