Biztosítani kell a fogyatékkal élő személyeknek a valós beilleszkedés lehetőségét, emberi méltóságuk tiszteletben tartása és az esélyegyenlőség biztosítása a hatóságok és a társadalom közös felelőssége – hangsúlyozta Dacian Cioloş.
Több mint kétszáz személy tiltakozott szombaton a bukaresti Győzelem téren a fogyatékkal élők jogairól szóló törvények és az ENSZ-egyezmény által előírtak be nem tartása miatt.
A fellebbviteli bíróság idén szeptemberben megsemmisítette a törvényszék korábbi döntését, ami szerint a Minority Rights Egyesület keresete indokolatlan és visszarendelte az ügyet első fokra, a törvényszékre.
Az ötfokozatú skálán kettesről hármas besorolásúra emelték a lavinaveszélyt a Bucsecs-hegységben és a Fogarasi-havasokban, 1.800 méter feletti magasságban - jelentették be a nagyszebeni meteorológusok.
A december eleji sokéves átlagnál hidegebb lesz a hét végén, és a havazás is folytatódik a meteorológusok előrejelzései szerint.
Az oltásokat szabályozó, készülő törvény nem kötelezi a szülőket arra, hogy oltassák be gyereküket, de büntetést helyez kilátásba arra az esetre, ha nem tájékozódnak megfelelően, mielőtt elutasítják a vakcina beadását.
Az erős havazás miatt korlátozzák a 7,5 tonnás össztömeget meghaladó tehergépjárművek forgalmát a Parajd - Székelyudvarhely - Csíkszereda közötti 13A jelzésű országúton, illetve a Parajd - Bucsin - Gyergyószentmiklós közötti 13B jelzésű országúton.
Hófúvásra vonatkozó narancssárga jelzésű figyelmeztetés van érvényben Brassó, Szeben és Kovászna megye hegyvidéki térségeiben 18 óráig.
Téli körülmények között zajlik a közlekedés Hargita megye nagy részén, ahol a csütörtökről péntekre virradó éjszaka kezdett el havazni.
A hótorlaszok miatt csak részben járhatók a 18B, illetve 1C jelzésű országutak Nagybánya bejáratához közeli szakaszai, amelyeken több mint egy kilométeres autósorok alakultak ki.
Spontán tiltakozást tartott péntek reggel a mioveni-i Dacia üzem több mint ezer alkalmazottja.
Erős szélre, havazásra és jegesedésre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok az ország egész területére. Ez péntek reggel 8 órától lépett életbe, és szombat hajnali 2 óráig tart.
Túllépett az 50 ezren csütörtöktől a Facebookon a követőink száma, novemberben pedig több mint 410 ezer egyéni látogatónk volt. A Maszol így már nem csak a legkedveltebb, hanem legolvasottabb magyar portál Erdélyben.
Hatalmas román zászlóval érkezett csütörtökön a Marosvásárhely központjában a nemzeti ünnepre összegyűlt tömeg elé Gabriel Pop sokszoros ejtőernyős országos bajnok, a Mihai Viteazul különleges dandár tagja.
Az utóbbi hét év legnagyobb szabású kutatása kezdődött el a Dél-Afrikai Köztársaságban az AIDS elleni oltással kapcsolatban. 5400 személy vesz részt a tesztelésben.
Huszonhat megyére adott ki erős havazásra vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Intézet (ANM).
150 méter hosszú piros-sárga-kék lobogót visznek végig Sepsiszentgyörgy belvárosán december elsején, a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett felvonuláson.
Kosárlabda palánkokat szerelnek fel több sepsiszentgyörgyi lakónegyedben, jelentette be a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA).
A rezidens orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek ettől az évtől bármely romániai kórházba kérhetik elhelyezésüket, ahol szabad hely van - tájékoztat a kormány.
A kereszténység felvételét ünnepli szerdán, Szent András napján a román ortodox egyház, az ünnepet 2012-ben nyilvánította hivatalos munkaszüneti nappá a parlament.